Magyar Péter, az ellenzék hatalmi mámorban úszó messiása ismét tüntetésre hívta követőit; ezúttal a Kossuth téren tartják a demonstrációt szombaton. Az újabb “hatalomváltó” megmozdulás előtt Varga Judit exférje az általa korábban propagandalapnak nevezett HVG360-nak nyilatkozott. Magyar szavai szerint nagyon sokan akarnak neki pénzadományt is juttatni.
Magyar Péter a HVG360-nak egy nappal a szombati tüntetés előtt úgy nyilatkozott: a demonstrációján több bejelentést is tesz majd, így néhány részlet kiderül majd a pártról is, amellyel a júniusi EP- és önkormányzati választásra készül. Azt viszont jelezte, hogy bejegyezték már a párt mellett szintén jogi személyként létrehozni tervezett egyesületet, amelynek a nevét lehet, hogy még pénteken, de az is lehet, hogy csak szombaton árulja majd el. A lap feltette a kérdést, hogy milyen pénzből fogja Magyar finanszírozni a szombati tüntetést. Az ellenzék új reménységének elmondása szerint részben a saját pénzéből, részben pedig tárgyi felajánlásokból és ingyenes biztosított szolgáltatásokból. Majd hozzátette:
nagyon sokan akarnak nekünk pénzadományt is juttatni.
Magyar Péter kijelentette, hogy egy párt, egy egyesület és egy ernyőszervezet (Talpra Magyarok Közössége) létrehozását tervezi. Ebből a hármasból az eddig névtelen párt már a június 9-ei európai parlamenti és önkormányzati választásokon megméretné magát. Tervei szerint az egyesület az anyagi–szellemi hátországát biztosítaná. Magyar Péter ezzel lényegében a Márki-Zay Péter által korábban felvázolt struktúrát porolná le, hiszen mint ismert, az a kezdeményezés is “hatalmas sikert aratott”. A HVG360 cikkéből kiderül, hogy Magyart egy kicsit sem zavarja, hogy a modellje hasonlít Márki-Zay Péter hármasára a Kossuth Körökkel, a Mindenki Magyarországa Mozgalommal és az ezekhez társuló párttal, a Mindenki Magyarországa Néppárttal.
Bármennyire is fáj, csak egy korábban bejegyzett párttal indulhatna a júniusi választáson
Mint a HVG360 rámutatott, az alig több mint két hónap múlva esedékes EP- és önkormányzati választáson való részvételhez jelölőszervezet kell. Ráadásul olyan, amelyik a június 9-i választások hivatalos kiírásának pillanatában, március 12-én már be volt jegyezve. Vagyis Magyar Péter nem tud saját alapítású, új párttal indulni a választásokon, hanem be kell érnie egy meglévő, már bejegyzett párttal.
Magyar már előre kikötötte, hogy a jelenleg parlamenti képviselettel bíró ellenzéki pártok szóba sem jöhetnek.
Bátor kijelentés, de a helyzet az, hogy ezek közül a pártok közül a jelek szerint senki nem állna össze az új baloldali messiással, így alternatív megoldásokat kell keresnie. Magyar Péter a szombati tüntetésen feltehetően erről is fog beszélni. Az adománygyűjtés kapcsán viszont sietett leszögezni, hogy nem gyűjtenek majd mikroadományokat ládikákban.
A Karácsony Gergelyt támogató 99 Mozgalom korábban – állításuk szerint – ládikákban gyűjtött mikroadományokat. Mint az később kiderült, a forint mellett euróban is.
Magyar korábban azt is elárulta, hogy a pártját magánszemélyek is támogathatják majd. Szerinte a Fidesz “egy olyan jogszabályi környezetet, hogy szinte ne lehessen pártokat jogszerűen finanszírozni”. Azonban az egyesületéhez várja mindenhonnan a támogatásokat. És itt kezd az ügy érdekessé válni, ugyanis, mint ismert, az ellenzék jelentős összegeket kapott a 2022-es választás előtt külföldről. Az egyik legjelentősebb “adományozó” pedig a hírhedt Soros-szervezet, az Action for Democracy volt.
Az ellenzék kezdettől vitatta a tiltott pártfinanszírozást, ahogy az Action for Democracy is. Értelmezésük szerint párt nem kapott tőlük pénzt, hiszen a Márki-Zay-féle mozgalom nem volt párt.
Azonban semmi nem akadályozza az “amerikai magánszemélyeket”, hogy pénzt utaljanak Magyar Péter egyesületének számlájára. Így, ha esetleg egy George vagy Alex Soros nevet viselő milliárdos puszta hóbortból támogatna egy kormányellenes egyesületet, azt bátran megteheti. Hiszen ki ne akarna segíteni egy házastársát bántalmazó, magát liberálisnak mondó egyént, aki már Molnár “noÁr” Áron szerint is az egyetlen esély, hogy leváltsák a Fidesz rendszerét.
Forrás: HVG; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
futóbolond
2024-04-06 at 13:28
sivalkodnak a patkányok az imbolygó hajón, ha vihart éreznek
Cuki
2024-04-06 at 10:42
Hümmögő 2024-04-06 at 09:52
Pressman meghívja az influenszereket erre azok elkezdik népszerűsíteni az új kiválasztottat
Nagy Ervin: “minden tiktoker, és youtuber az igazságérzete által vezérelve »dolgozik« nekünk, egy fillérünkbe nem kerül ez a történet”
jámbor lászló
2024-04-06 at 10:12
Itt szeretném felhívni afigyelmet mert szemmel láthatólag nem találunk fogást Varju Lászlón és a Fekete Győr Andráson ott eheti a fene a parlamenbe mineggyiket és feveszik a fizetésüket holtt jogerőssen el lettek itélve sürgősen még a tavaszi parlameti időszak alatt egy törvényt meg kel alkotni, hogy aki nem tud erkölcsi bizonyitványt bemutatni az többé ne lehessen országgyűllési képviselő
Hümmögő
2024-04-06 at 09:52
Présemberék kilogikázták, hogy akik vevők az influenszerek/az influenszereik mutatványaira, tátott szájjal való követésére, azoknak “bejön” MP. is. Erre van az öltözete, a stílusa, a beszédje hangolva- a beszédje, ami semmi előremutató konkrétumot nem tartalmaz, mert előbb kiépítenek egy tömegbázist, majd meg megmondják nekik, mire fogják őket használni.
Téglának bejelentkezett a Mészáros érdekeltségbe tartozó céghez is- eszük volt, és nem álltak vele szóba.
Baktria
2024-04-06 at 08:17
Soros bagoly mondja a hazafias Kormánynak, hogy nagyfejű.
Rezeda Kázmér
2024-04-06 at 08:15
A Soros Birodalomnál létezik e korruptabb, erkölcstelenebb, hazugabb, Istentelenebb szerveződés a földön?
Rezeda Kázmér
2024-04-06 at 08:11
Présasszony látványpékségének újabb terméke Poloska Péter. Nem lekvár van a Soros Birodalom palacsintájában!
2 ÉNAKI
2024-04-06 at 08:07
Hogyne írnál történelmet. Eddig is azt tetted,de a hülyeségeiddel és a hazudozásaiddal.Érted jó anyád vagy Soros támogatását ,mert nem lenne ilyen nagy pofád.
Agresszív Petike. Ő így udvarol.
2024-04-06 at 07:31
“Magyar Péter újabb áldozata került elő. .A nő többek között leírta, hogy erőszakkal akarta szexre kényszeríteni az exférj, valamint azt is, hogy valóban egy narcisztikus beteg ember, akit magán kívül senki sem érdekel.
§
Magyar Péter saját maga vallotta be a nőnek, hogy tönkre akarja tenni Varga Juditot, és megdöbbentő, alpári stílusban szidta jelenlegi barátnőjét (akivel akkor éppen nem volt együtt).”
Böngér fia Bors
2024-04-06 at 07:02
Poloska Péter és a hazai ellenzék cirkuszolása, uszítása, magyarán fölforgató tevékenysége, háborús időkben hazaárulás.
Csongor és Tünde
2024-04-06 at 06:59
Magyar “Spinóza” Péter, Nagy “Zelenszkij” Ervin, meg a kretén Antifa Bandi kommunistáinak náci ihletettségű fáklyásmenete. József Attila jut eszünkbe:”Dünnyögj egy új mesét, a fasiszta kommunizmusét…”
Gullwing
2024-04-06 at 04:56
Csak szólok az eu-s választáson már nem indulhat új párt.
Tényi! Kapás van!
2024-04-06 at 00:02
Hol olvastam, hogy egy nő jelentkezett ennek a szilikonfinek az oldalán,
hogy meg akarta erőszakolni?
gyozo2018
2024-04-05 at 23:59
” ingyenes biztosított szolgáltatásokból. ”
Ki adózik utána, mert az nem úgy megy, hogy “ingyen” nyújtanak szolgáltatást,
oszt nincs számla, de megy a zsebbe.
Á.
2024-04-05 at 23:33
Petőfi, szegény, forogna a sírjában, ha volna neki, hogy egy mindenféle módon áruló bitorolja el a Nemzeti dal első sorát….
Tudományos libsizmus
2024-04-05 at 22:14
Történelmet Nagy Sándor írt, meg Hannibál, Julis Caesar, Napóleon, Hitler, Sztálin, és így tovább. Nem te Péter, te méteres vajjal a fején tűző napon ámokfutó bohóc.
Patriot
2024-04-05 at 22:00
Nemzeti menet, vagy mi , az lesz szombaton. Azt mondja a poloska.
Én azt mondom azzal a nyűves csőcselékkel inkább sáskajárás lesz az. Hamis zászlós.
Sas
2024-04-05 at 21:47
most-kénytelen lesz előadni mindazt, amit a GYF által idomított tömeg—hallani akar-ergo ennek a tömegnek a cselédje és nem a szuverén vezére-ez a duma viszont korlátozza a hatékonyságát-nyihihi.
Sas
2024-04-05 at 21:43
NEM VEZÉR Ő, hanem a tömeget kiszolgáló szerencsétlen hülye- A GYF által idomított tömegnek beszél-ugyanazt kénytelen mondani, amit GYF szokott mondani-tehát nem vezető, hanem vezetett-a tömeg ostoba szükségleteit fogja kielégíteni-MÁS AZ ARC-DE A MONDANDÓ A TIPIKUSAN RÉGI.És mivel a balos orgánumok elkezdték isteníteni-MP RÁJUK ÉG- 26-ig lesznek kénytelenek ajnározni, pedig már most tudják, hogy 20 százaléknál nincs több benne.—Muhaha.
Sas
2024-04-05 at 21:39
SEMMILYEN VESZÉLYT NEM JELENT-A baloldalon nincs vezér, nincs irányító-az általuk kondicionált tömeg irányítja őket-nem VEZETŐK, hanem VEZETETTEK-a saját tömegük rabszolgái-azt mondják, amit az általuk lehülyített tömeg hallani akar-ez viszont max.20 százalékra elég-Muhaha.
Királytigris
2024-04-05 at 21:28
Csak nem puccsolni akar? Ha igen, akkor a sikertelen puccs esetén, ami nagyon is valószínű, min. 20 évig csücsülhet a börtönben…
Mekkelek
2024-04-05 at 21:27
Egy EP mandátummal pótolhatta volna a kieső jövedelmét, de nem fog összejönni neki. Így aztán beáll a külfödi zsoldosok gyülevész társaságába fröcsögni egy kis aprópénzért.
na4
2024-04-05 at 21:17
Szánalmas kispöcs.
Királytigris
2024-04-05 at 21:15
Holnap nem történelem lesz, hanem szombat. A csőcselék megunja a hülye dumádat, aztán hazamennek.
Hidd el, ez fog történni!
Tempera
2024-04-05 at 21:11
Aki nem volt a ballibeláris klán tagja – akik kb talicskázták haza a pénzt 2010-ig az nagyjából 2012-13 óta sokkal jobban él és most is így van. A 25-30 évesek fel sem fogják hogy 2010 előtt vidéken nulla kilátások voltak Budapesten is kihalásos alapon ment egy állás.
Erre jön ez az ürge akinek fogalma nincs arról mi az a nélkülözés és mond ezt azt, se füle, se farka. Hablatyol itt atombombáról amivel házal az egy vicc de már zárna itt mindenkit börtönbe…
Tüntikézik egy rakás budapestivel akik buták mint a tök többségüknek életében nem volt más munkája mint egy multicég alkalmazottai, mert a youtuberkedés meg a tiktokk seggrázás az pontosan az, de még arra sem méltat a ‘munkaadó’ hogy főállásban foglalkoztasson – sőt teljesen értelmetlen trash tartalmakat gyártanak és elkezdenek itt hőbölögni meg forradalmasdit játszani.
És azt hiszi, hogy komolyan ahhoz fognak tapsolni, hogy akik kinkeservesen előrébb jutottak most nem jutnak hozzá gyógyszerekhez nem jut el a gyerek orvoshoz vagy nem tudnak megvenni még egy kapcsolót sem mert pár budapesti gyökér forradalmasdit támad kedve játszani?
Szeritem magyarnak meg a legutóbb majdnem lincselő híveinek lenne aggódnivalója mert sanszos hogy az ő gejük loccsan szét a flaszteron ha megindulnak a ‘prolik’ akiket éppen ‘szétmajdanozni’ támad kedve ennek a bandának.
Magyar, Ungár, Vitézi. Mindegyiknek a családját a rokonait a jobboldal emelte fel a jobboldal miatt lettek miliárdosok – tényleg takarodjanak el a jó anyjukba.
Csongor és Tünde
2024-04-05 at 20:59
“Spinóza” Péter az új Momentum.
A magyarok jóbarátja, Présasszony befolyásolói (influenszerei) által fölheccelt hasznos idióta tinik mellett, a rózsadombi és belvárosi momentumos társaság adja az újabb hazaáruló fölforgató mozgalom lényegét. Jelszavuk: Mindegy mi van, csak ártson.
unszinpi
2024-04-05 at 20:52
Paripapimpilit a popódba, Péter! Azt fogsz írni!
Civis
2024-04-05 at 20:42
Irjál új történelmet! Az anyádat meg b.szod amig éltek! Az is sz uj történelemhez tartozik!
sanyó
2024-04-05 at 20:08
Persze, hogy várja az “adományokat”, mivel hogy semmihez sem ért, a pénz miatt kezdett el politizálni.
Vélemény
2024-04-05 at 20:00
@ Hümmögő
Persze, hogy kiképzett alvó ügynök! ….csak a szemfényvesztő látszat kedvéért, a fiatal szavazók megtévesztésért van még ráragasztva a tojáshéj a se@@ére…., hát ezért is tud ilyen pofátlanul, erőszakosan, agresszíven viselkedni, mert ott vannak mögötte azok a bizonyos megbizói …..csak közben a magán szórakozásból a volt feleségét semmisítette meg, iktattta ki, …..
kgl3
2024-04-05 at 19:50
A külföldi támogatásokat el kell majd bírálni a törvény szellemében. Ennyi!
“a jelenleg parlamenti képviselettel bíró ellenzéki pártok szóba sem jöhetnek”
MP megegyezik, mondjuk a TEA PÁRT MAGYARORSZÁG, vagy a PLATÓN PÁRT nevű párttal, és csak azért a teásokra vagy a platósokra szavaznak majd nagyon sokan, hogy MP-nek sikerélménye legyen? Kíváncsian várom.
Dollár szilikon messiás
2024-04-05 at 18:12
Az már jóval régebben történhetett.
egyelőre nem ment széderezni, mert a havi 4-5 milla fixszel
és a szadista aberrációjának kiélésével remekül elfoglalta magát.
/
Aki Gulyás CIA-tévéjébe megy kormányt buktatni, az
már régen Pressman farzsebéből kandikál kifele.
Aki Ripacs-Nagy Ervinnel egy színpadon bohóskodik,
annak már kiadták a feladatokat.
Bárándy, MZP, a “civil” szervezetek is egyértelmű.
Ungarn über alles !
2024-04-05 at 18:03
eléggé félkegyelmű lehet az a fejlett-nyugati barom, aki ezt a senkit “támogatni” akarja
ugyanannyi haszna lenne a pénzének ha a klotyóban lehúzza
Talpra magyar!
2024-04-05 at 17:45
M. Péter te egy agyatlan tetű parazita élősködő névtolvaj vagy mert elloptad a – Talpra magyar! – nevemet annyi különbséggel hogy elhagytad a felkiáltó jelet és egyesület szót tettél utána.
kamu
2024-04-05 at 17:43
Mindenki gyűjti a pénzt….a sok kamu.
https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/2024/04/04/juhasz-peter-egy-bejegyzessel-zavart-okozott-magyar-peter-kozossegi-oldalan/125506/
Matu
2024-04-05 at 17:33
Ez is idegen zsoldban akarja megmenteni a hazát? Lassan-lassan csak összeáll egy Hazaárulók Pártja…tagsága már bőven van!
Piroska
2024-04-05 at 17:15
Jobb lenne, ha inkább egy szívlapáttal kapna támogatást.
orygabor
2024-04-05 at 17:06
Mint egy rossz prosti, már riszálja a picsáját, csak, hogy fizessen már valaki!
Cuki
2024-04-05 at 17:04
tényleg Talpra Magyarok Közössége a nevük? TMK???
🤣🤣🤣🤣
TalEle
2024-04-05 at 17:02
Amint az várható volt, ez a hitvány f@szopó nagyobb gondot fog okozni a sorosistáknak, mint a Fidesznek! Max. a pesti csőcseléket tudja „megszólítani”, akik eddig is bőszen „lőrinceztek”, meg „stadionoztak”, tehát aligha, a jobboldal szimpatizánsai voltak, ergo: a Gyurcsányék „tortáját” fogja tovább szelni! Ebben az értelemben, még akár jól is jöhet, viszont, Orbánnak is jobban meg kellene válogatni az embereit! Spec Katikáról, Juditkáról, Rogánról borítékolható volt, hogy előbb-utóbb csínbe fognak menni….
púpos pityu
2024-04-05 at 17:01
A fogtündérrel már felvette a kapcsolatot… dörzsölik a piszkos mancsukat.
aladin
2024-04-05 at 17:00
2024 -es év leghülyébje ez a szerencsétlen nyomorult Magyar Péter, ha maradt volna nyugodtan a seggén még lett volna belöle valaki de igy szarrá ment az élete, se család se gyerekek.
Logikus
2024-04-05 at 16:40
Én is várok vagy 60 milliót, hogy vegyek egy szép lakást Budapesten VAGY HÁZAT A BALATONNÁL…! Nekem ki ad? 😀
aladin
2024-04-05 at 16:39
Magyar Péter azt mondta, hogy olyan kis ládikákkal a nyakukban mint ahogy Karácsony is mondta fognak az emberek között járkálni. Rálesz irva, “Segitséget kérünk a Magyar Péter még megsem létezö pártjának”.
#haha
2024-04-05 at 16:39
Nemcsak beépíti a jobboldal ezt a hülyét, hogy szétverje az idióta baloldalt, de még meg is csapolják az hárombetűs amerikai szolgálatok pénzét? Zseniális! Zseniális!
Ha a magyar jobboldal tovább játszik, ezzel a kamu MP üggyel visszakapjuk Erdélyt. 🙂 🙂
Hümmögő
2024-04-05 at 16:38
…hogy a tojáshéj a fenekén?
Ezt vitatom! Egy kiképzett, alvó ügynökkel van dolgunk. Csak most ezt a “figurát” gondolják a háttér tanácsadók nyerőnek. Ennyi.
Tehetős Totó
2024-04-05 at 16:13
Mivel az igazságosztő Ludas Matyi utóda is, legyen Lúdtalpra Magyar! az egyesület, akár a párt neve.
Vélemény
2024-04-05 at 16:08
Ezt a mérhetetlen pökhendiséget, amit ebbe az emberbe belezsúfolódott!
A politika terén MP-nek még a tojáshéj ott virít a se@@én, még két hónapja sincs, hogy erről a pszichopatáról csak annyit lehetett tudni, hogy létezik. Most máris fenyegetőzik, már Orbán Viktort szólítja fel, hogy álljon félre, ……mert hát MP a miniszterelnöki székbe akar ülni!…..No hát! Ezt a gőgös elmebeteg pofátlanságot! Micsoda erőszakos póker játszma!…..Úgy látszik, hogy már nemcsak a gyógyszere gurult el, hanem egy egész patikányi gyógyszer!
Remélem, hogy ezzel a sebességével hamarosan ketrecharcos lesz a sárgaház dühöngőjében! Még a ballib médiában, egy kicsit tojtatják, még simogatják és szárnyaltatják,.. aztán csak felébrednek a ballibek is, hogy a hátukra vettek egy súlyos elmebeteg batyut,…. mert azért lássuk be, hogy MP világában még számukra se fog babér teremni, ….mert MP számára semmi se számít . Ha majd eljön a ballibek felvilágosodása is, akkor majd eljön MP mélyrepülése is. Addig még a ballibek futnak néhány üresjáratú telehablatyolt kört, mert azt azért nekik is látniuk kellene (ha nem szándékosan vakok, vagy beavatott szereplők), hogy:
– nincs az a NER-es messiás, aki két hónap alatt csak úgy véletlenül elsírja magát a Gulyás Mártonnál és lám máris olyan katonás rendben mozgó önkéntesek tolonganának, hacsak nem egy tervszerűen felkészített, megfizetett, esetleg Isten bocsájt meg, de bedrogozott droidok veszik körül (elvégre MP szerint N. Ervinke már lerakta azt igen sokat sejtető szuper kulturális programot!)
– aztán ott van az, hogy MP legalább 16 évig habzsolta a Fidesz és az a fránya NER adta pihe-puha laza életet, pénzt , szórakozást és……. aztán két hónapja MP úgy ébredt, hogy most már meg kell védeni az országot attól az Orbán Viktor kormányától -aki a Gyurcsányi éra után-, még, ha döcögve is, de a béka segge alól emelte fel az országot!
– mégis miféle fajzat az-az ember, aki a felesége nyomorgatásával csikar ki olyan sejtető, de nem bizonyított titokban felvett hangfelvételt, …és a volt családja, a volt felesége romjain taposva csikar ki magának olyan ballib média felhajtást, mit tovább überelve most már ….hát mindenki tudja a politikai ámokfutást….
– nincs az a NER-es áruló, akit oly nagy szeretet övezné a jobboldalról, mint ahogy azt ballibesek-kel el akarja hitetni,……vajon nem inkább ellenzék tábor lopásáról van szó??….
– nincs az áruló NER-es, aki mindezt a felhajtást pénz nélkül, ……ohhhh persze tudjuk, hogy civil adományokból ………..csak úgy megvalósítja…..
és a gondolatot még folytathatnám…..
na4
2024-04-05 at 15:56
Pénz kell öcsi? Munka.
sanyó
2024-04-05 at 15:53
Már kapja is.