Pesti Srácok

Magyar Péter zűrös pénzügyeit a hatóságok vizsgálhatják

Magyar Péter zűrös pénzügyeit a hatóságok vizsgálhatják

Nyomozás indulhat a rendőrségen a Tisza Párt bűncselekménygyanús gazdálkodása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Egy nyilvánosságra került hangfelvételen ugyanis az hangzott el, hogy Magyar Péter korábbi bizalmi embere, Farkas Dezső fiktív terembérleti szerződésen keresztül segíthetett kivenni a pártkasszából azt a pénzt, amit Vogel Evelinnek ajánlottak fel a hallgatásáért. Emellett Magyar tőzsdei ügyleteit is vizsgálhatják.

Hűtlen kezelés és bennfentes kereskedelem gyanúja miatt folytat feljelentéskiegészítést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Magyar Péter-hangfelvételekkel összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. A feljelentéskiegészítés leegyszerűsítve azt jelenti, hogy további adatokat gyűjt még a hatóság, legkésőbb harminc nap múlva pedig dönteni kell a nyomozás elrendeléséről, vagy a feljelentés elutasításáról.

Az ügy előzménye, hogy Tényi István a rendőrséghez fordult azután, hogy a lap megírta, átláthatatlan pénzügyek jellemzik a Tisza Párt működését, amit bizonyít a múlt héten nyilvánosságra került egyik hangfelvétel is.

Ezen Radnai Márk, Magyar Péter egyik legfontosabb embere, a párt alelnöke beszél arról, hogy a Tisza Pártban pénzügyi káosz uralkodott, és utal arra is: a pártelnök testvére, Magyar Márton – ahogy korábban a Magyar által igazgatott állami cégekből, úgy – a pártból is pénzre tett szert.

Tényi feljelentésében felidézte, hogy a nyilvánosságra került hangfelvételen Radnai szóba hoz egy másik korábbi bizalmi embert, Farkas Dezsőt, akinek szerinte azért kellett távoznia, mert ő volt, aki „nem tudott nemet mondani” Magyar Péternek, és „kiszórt” 103 milliót a Hősök terei „izére”.

Farkas Dezső nevét említi a Tisza gazdasági háttérembere, Hanzel Henrik és Vogel Evelin is egy másik beszélgetésen, amelyet mindketten rögzítettek – áll a hatóságnak megküldött iratban, amiben az is szerepel, hogy a felvétel szerint Hanzel felajánlja: havi félmilliót tudna adni Vogel hallgatásáért, amelyet egy fiktív – például terembérleti – szerződésen keresztül tudnának kivenni a pártkasszából „a Dezső segítségével”.

A június 16-án rögzített és november közepén nyilvánosságra került beszélgetés során Hanzel azt is mondta: „Én ezt most tudom, nem, én ezt most tudom, ezt garantálom. Ezt úgy garantálom, hogy holnap bemegyek és én kedden hozom neked a június havit”. Ez alapján könnyen lehet, hogy történt is ilyen kifizetés.

A Tisza Párt második negyedéves beszámolójában mindenesetre szerepel, hogy bérleti díjakra több mint tízmillió forintot költöttek, az viszont nincs részletezve, hogy kitől mit béreltek és mennyiért – emelte ki Tényi, aki mindezek miatt feljelentést tett az NNI-nél.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.