Pesti Srácok

Magyar testvérpár tűnt el Mallorcán – nagy erőkkel keresik őket

Magyar testvérpár tűnt el Mallorcán – nagy erőkkel keresik őket

Nagy erőkkel kutatnak a spanyol hatóságok és mentőalakulatok a szerdai pusztító viharban Mallorcán eltűnt magyar testvérpár után, eddig eredménytelenül. Orosz Katalint és testvérét, Mihályt már a magyar rendőrség is eltűntként keresi a honlapján. A fiatalok neve és fotója a spanyol és mallorcai hírportálokon is megjelent. Helyi sajtóhírek szerint összesen hat ember tűnt el a viharban, sőt, két halottról is írnak. Közben arról is megjelentek hírek Spanyolországban és itthon is, hogy felfüggesztették az eltűntek keresését; ezt ma a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-közleményben cáfolta.

Menczer Tamás azt írta: a spanyol és a magyar sajtóban megjelent hírrel ellentétben a Mallorcán eltűnt testvérpár keresését nem függesztették fel, sőt, kiterjesztették, a tengeri áramlatok irányát is figyelembe véve. Hozzáteszi, hogy a rendőrség valóban talált egy holttestet, de a hivatalos tájékoztatás szerint biztos, hogy nem a magyarok egyikéről van szó. Továbbra is folyamatos kapcsolatban vannak a helyi hatóságokkal és a családdal – tette hozzá.

A Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén írt arról, hogy eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok. Információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d'Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták. Noha a helyi hatóságok hivatalosan nem erősítették meg az eltűntek személyazonosságát, a lap szerint egy magyar testvérpárról, egy 18 éves férfiról és egy 30 éves nőről van szó. Orosz Mihályt és a nővérét, Orosz Katalint a rendőrség a police.hu oldalon fényképükkel eltűntként jelöli. A bejelentés két nappal azután érkezett, hogy szemtanúk látták, amint a viharos időben egy óriási hullám a tengerbe sodort két embert.

A magyar testvérpár fotója a mallorcai hírportálon. Fotó: majorcadailybulletin.com
PestiSracok facebook image

A Blikk azt írja, hogy a spanyol lapok szerint szerdán kora este egy szokatlanul erős szélvihar tombolt a térségben, kétméteres hullámokat korbácsolva a tengeren. Egy nő ebben az időben hívta a 112-es segélyhívót, hogy két embert elsodort egy nagy hullám – ők lehettek a magyar testvérek. Ezt támasztja alá az is, hogy pénteken kellett volna kijelentkezniük a hotelből. A személyzet takarította volna a szobájukat és azt látták, hogy minden holmijuk ott van még. Őket viszont szerda óta nem látták.

A hatóságok szerda óta kutatnak az elsodort két ember után, a keresésben részt vesznek a vízi mentők járőrhajói, búvárok, a csendőrség helikoptere, a partszakaszt pedig önkéntesek vizsgálják át újra és újra, mindeddig eredménytelenül. A lap úgy tudja, hogy a mallorcai viharban nemcsak a magyar testvérpárnak, hanem összesen hat embernek veszett nyoma. A helyi sajtó két halottról is ír. Egy holttestet egy hajó legénysége talált meg, de eddig nem azonosították.

Forrás: Facebook/Blikk, Vezető kép: majorcadailybulletin.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.