Pesti Srácok

Magyar történelmi hősfilmeket vár a Filmalap

Magyar történelmi hősfilmeket vár a Filmalap

Történelmi filmes programot hirdet a Magyar Nemzeti Filmalap – mondta el Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója az InfoRádiónak adott kedd esti interjújában. Mivel a magyar nézők igénylik, ezért bátorítani fogják a rendezőket, producereket és forgatókönyvírókat, hogy történelmi filmekkel pályázzanak.

– nyilatkozta korábban a Magyar Időknek Bán János író, a népszerű Hunyadi-regénysorozat szerzője, aki szerint a magyar államnak határozott, tudatos megrendelőként kell fellépnie a kiemelt nemzeti ügynek számító történelmi filmek, televíziós sorozatok területén.

Havas Ágnes az InfoRádióban kedden kifejtette, hogy a magyar nézőket elsősorban a vígjátékok vonzzák, de több történelmi filmet is szeretnének látni, ezért

PestiSracok facebook image

Noha a Havas Ágnes által felsorolt filmek általában történelmi vonatkozásúak vagy olyan miliőben játszódnak (Kincsem), a vezérigazgató szerint a magyar nézők hőstörténeteket is látni szeretnének, ezért a filmalap úgy döntött, hogy történelmi filmes programot hirdetnek. Bejelentette, hogy nemrég készült el a pályázati kiírásuk, amelyre leghamarabb szeptemberben lehet pályázni. Mint mondta, minden olyan történelmi témát várnak, amelyre büszkék lehetünk, amely izgalmas, és amelyben feltűnő hősi tett vagy olyan konfliktus van, amely érdekes drámát eredményez, de a jó elbírálásért a filmterven túl látniuk kell benne egy izgalmas központi karaktert, egy jó cselekményvonalat, a dráma fejlődését, amelytől fordulatossá és vonzóvá válik a néző számára.

Hiába vár a közönség, eddig elszabotálták a történelmi hősfilmeket

Eddig rengeteg történelmi film nem nyert támogatást a filmalapnál: Zrínyi Miklósról és Hunyadi Jánosról három-három filmtervet nyújtottak be az utóbbi években, de Bethlen István miniszterelnökről vagy Budapest ostromáról is pályáztak filmtervvel – ám ezeket különböző okok miatt szabotálták vagy elálltak a fejlesztésüktől.

– reflektált a történelmi filmes program bejelentésére a Magyar Idők filmszakmát jól ismerő névtelen forrása. Szerinte Andy Vajna filmügyi kormánybiztos nagyon szeretné elkerülni azt, hogy az állam más módon oldja meg a helyzetet, ezért kezdte csipkedni magát az ügyben, mivel könnyen előfordulhat az, hogy az állam más csatornákon rendelje meg a magyar történelmi filmeket. A névtelen forrás szerint a filmes szakmában általános megrökönyödést keltett, hogy kik vesznek részt a készülő, állítólag több milliárdos költségvetésű Hunyadi-film előkészítésében, amelynek Szász János lesz a rendezője. Mint kifejtette, ilyen nagy költségvetésű történelmi filmekben nincs tapasztalata a magyar filmiparnak, mert még nem készültek ilyenek. Óriási a nyomás, mert rendkívül komoly várakozás előzi meg a filmet, a kérdés az, hogy tud-e ehhez megfelelő alkotókat találni a filmalap, úgy, hogy a film mondanivalója is rendben legyen.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.