Pesti Srácok

A DK-s Sütő László nem vonja vissza, hogy a homoszexuálisok jó része gyógyítható lenne

A DK-s Sütő László nem vonja vissza, hogy a homoszexuálisok jó része gyógyítható lenne

Politikai idióta, aki a meztelen seggekkel felvonuló homoszexuálisok és az ilyen rendezvényeken megjelenő kukkolók közé beállva próbálja meg a melegek érdekeit érvényesíteni – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a DK-s Sütő László, a Baranya megyei közgyűlés képviselője, akinek melegekkel kapcsolatos Facebook-bejegyzése miatt máig nem csitulnak az indulatok, és akinek a pártból való kizárását személyesen Gyurcsány Ferenc kezdeményezte. Sütő László portálunknak nyomatékosította, a homoszexuálisok döntő többsége gyógyítható lenne hormonkezeléssel. Leszögezte, egyes liberálisok már a spermasejtet is homofóbnak nyilvánítanák, mert az csak a női petesejttel hajlandó egyesülni. Sütő László elárulta, csalódott a Demokratikus Koalícióban, és a melegekkel kapcsolatban Orbán Viktorral ért egyet. A politikus a baloldali pártok vezetőiről is véleményt formált: „Összefogás helyett kis szemétdombot akarnak maguk alá, amin kukorékolhatnak”.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

Továbbra is heves reakciókat vált ki Sütő Lászlónak, a Baranya Megyei Közgyűlés DK-s képviselőjének, egyben Baksa község háziorvosának Facebook-kommentje, amelyben annak adott hangot, hogy a homoszexualitás egy kromoszóma-rendellenességből adódó betegség. Mint ismert, Sütő László az Együtt egyik politikusának Berkecz Balázsnak a Budapest Pride-ra invitáló bejegyzése alatt fogalmazta meg a véleményét. Sütő azt írta, hogy „az orvostudomány minden kromoszóma rendellenességet betegségnek tart, nem lehet kivétel a nemi kromoszómáé”. „A szexualitás a fajfenntartó ösztönön alapul, ergo férfi és nő között természetes. Utódnemzésre képtelen párkapcsolat normális országban nem lehet családmodell!! Amúgy nem érdekel ha valaki a szőrös, fekáliás végbélnyílásra gerjed, de ez legyen a magánügye! Az én toleranciám odáig terjed, hogy betegségnek tartom!!” – írta Sütő László. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc ezt követően kezdeményezte a politikus kizárását a pártból.

PestiSracok facebook image
Juhász Péter és az Együtt a tavalyi Pride-on. Fotó: Együtt

A PestiSrácok.hu a kizárás és a heves reakciókat kiváltó bejegyzés miatt is felhívta Sütő Lászlót, aki előrebocsátotta, nem vonja vissza a szavait, és nem úgy megy az, hogy csak egyszerűen kizárják a DK-ból.

„Etikai bizottság elé kell mennem, ők döntenek majd. Egyelőre nem hiszem el, hogy a DK etikai bizottsága a nevét adná a kizárásom indoklásához, vagyis ahhoz, hogy a tudományos nézet képviselete miatt kell távoznom a pártból. A véleményemen nem vagyok hajlandó változtatni, mert a politika az politika, a tudomány meg tudomány. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc sem biológus, és még csak nem is genetikus. Ha abból indulok ki, hogy Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke kurva országnak nevezte hazáját, akkor nekem is megbocsátható, ha indulatból erősebben fogalmaztam. Arról pedig már nem is beszélek, hogy a Demokratikus Koalíció mindig a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett állt és áll. Ha kizárnak, akkor ezzel mennek szembe. Azt hittem, hogy csak a Fideszben megy úgy, hogy megmondják, kinek mi lehet a véleménye. Emiatt kicsit csalódtam a DK-ban” – jelentette ki portálunknak Sütő László.

Kiemelte, soha, egyetlen homoszexuálist sem bántott, ez távol áll tőle. „Én csupán egy tudományos, egzakt, orvosi leleteken alapuló alapállítást ismertettem, miszerint a homoszexualitás betegség. A párton belül rossz volt a szövegértelmezés, mert orvosi kérdésből politikát csinálni idiótaság" - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a Baranya megyei politikus. Hozzátette, Gyurcsány Ferencet sem idiótázta le, mert a pártelnököt kimagaslóan intelligens személyiségnek tartja.

"Én azt mondtam, hogy politikai idióta, aki a meztelen seggekkel felvonulók és az ilyen rendezvényeken megjelenő kukkolók közé beállva próbálja meg a melegek érdekeit érvényesíteni. Aki engedi a külsőségeket, az többet árt a homoszexualitásnak, mint használ. Állítom, ha a Pride-ok nem lennének, senki sem foglalkozna a homoszexualitással, mert a melegeknek megvannak a jogaik” – fogalmazott Sütő László.

Hangsúlyozta, ő ugyan baloldali, liberális értékrenddel rendelkező ember, de abban konzervatív, hogy nem lehet elfogadott családmodell egy olyan párkapcsolat, amely utódnemzésre képtelen.„A homoszexuálisok háromnegyede gyógyítható lenne, miután génhibák okozta betegségről beszélünk. A génhibák okozta betegségeknek több száz fajtáját ismerjük, amelyek lényege, hogy egy molekulát vagy egy molekula részét nem képes a szervezet előállítani. Ha ez a molekula vagy molekularész a nemi hormonokat érinti, akkor ez a nemiséget meghatározó tényezővé válik, és igenis befolyásolja a nemi identitást. Ez nem vitatható, ezt mondja a tudomány. A génhibák okozta betegségek, így a homoszexualitás is gyógyítható hormonkezeléssel, a fenomnak megfelelő nemi identitás helyreállítható” – szögezte le Sütő László. Aláhúzta, az orvos szakma ismert okokból nem mer foglalkozni ezzel, kutatók, professzorok még publikálni sem mernek a témában, mert kényes dologról van szó. A politikus szerint kétségtelen, hogy egyesek lobbiznak a homoszexualitásért, a melegekért.

„Egyes liberálisok már homofóbnak nyilvánítanák a spermasejtet is, mert csak a női petesejttel hajlandók egyesülni. Véleményem szerint rendkívül káros, ha a liberalizmust túllihegik, miközben a liberalizmusra a tudományban, a politikában is szükség van” – vélekedett Sütő László.

Úgy folytatta, ugyan nem kedveli Orbán Viktort és a politikáját, de abban vele ért egyet, hogy Magyarország egy komoly ország, tradicionális értékek talaján, de toleráns ország is, és ha a homoszexuálisok provokatív viselkedést folytatnak, akkor azzal éppen ellenkező hatást váltanak ki, mint amit ők szeretnének. „Ettől függetlenül számomra elfogadhatatlan a Fidesz politikája, az, hogy a párton belül egyetlen ember, Orbán Viktor mondja meg, hogy milyen véleményt kell képviselni” – nyilatkozta a politikus.

Sütő László kérdésünkre a baloldal pártjairól, a baloldal helyzetéről, és a 2018-as választási esélyekről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak.

„A baloldali pártok vezetői összefogás helyett saját kis szemétdombot akarnak maguk alá, amin kukorékolhatnak. Szerintem a vezetők ezen hozzáállásával van baj, nem például a tagsággal. Értékes gondolatok és értékes emberek mindegyik baloldali pártban vannak, de a vezetők vezetők akarnak maradni, és pozíciót akarnak maguknak, miközben össze kellene fogni” – fejtette ki Sütő László.

A politikus úgy vélekedett, ettől függetlenül nyerhet a baloldal 2018-ban, mert „a Fidesz most pont azt az utat járja, mint korábban az MSZMP: Saját magát fogja szétverni belülről”. „A baloldalnak csak úgy lesz esélye 2018-ban, ha a pártok összefognak, a pártok vezetői pedig változtatnak a hozzáállásukon” – tette hozzá Sütő.

Vezető fotó: Facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.