Pesti Srácok

Erzsébet-táborok a gyermekek minőségi nyaralásáért (X)

Erzsébet-táborok a gyermekek minőségi nyaralásáért (X)

Az idei évben – immár negyedik alkalommal – több mint százezer gyermek kapott idén lehetőséget arra, hogy az Erzsébet-program keretében üdüljön, pihenjen vagy táborozzon.

Életre szóló élményekkel gazdagodtak, gondtalanul pihenhették ki az előző tanév fáradalmait azok a fiatalok, akik pályázati úton – jelképes önerő befizetésével – több mint száz féle kiírás közül válogatva nyerhettek táborozási lehetőséget Erzsébet-táborban.

Az általános – minőségi és tartalmas időtöltést kínáló – táborok mellett tematikus táborozási lehetőségek is várták a diákokat, akiknek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázataival lehetőségük nyílt eljutni számos sport- és művészeti táborba, de kipróbálhatták azt is, milyen jurtában lakni és jártasságot szerezni az ősmagyar harcművészetben, vagy grafikai, tájfutó, speciális foci-, opera-, „Tanulni jó!” táborokban részt venni. A gyermektáboroztatás nem titkolt célja, hogy azoknak a diákoknak is lehetőségük nyíljon legalább néhány napos pihenésre, akik egyébként családjukkal nem jutnának el nyaralni. De lássuk, melyik tábor milyen lehetőséget kínált!

PestiSracok facebook image

A balatonberényi Erzsébet Táborbantöbbek között az ökölvívás iránt érdeklődőket várták, ahol Kovács „Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok és Erdei „Madár” Zsolt vezette be a bokszvilág rejtelmeibe a gyerekeket. Csender Levente vezetésével író-olvasó tábor, Nagy Tímea kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok vezetésével vívótábor, Parais István koreográfus irányításával pedig több turnusos, népi mesterségek tábora várta az érdeklődőket.

Még a lányok is kíváncsiak voltak milyen lehet Madárral a ringben Fotó: Facebook.com

A fonyódligeti Erzsébet Táborban is minden gyermek megtalálhatta a kedvére való kikapcsolódási és játékos készségfejlesztés lehetőséget. Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus kajak-kenu tábort vezetett, Horváth Kinga grafikus a rajz csodálatos világába kalauzolta el az érdeklődőket. A foci szerelmeseit Vincze Ottó többszörös magyar válogatott labdarúgó bajnok várta, míg Letenyei Gábor táncos-koreográfus a néptánc, Andrássy Ferenc népzenész-cimbalmos a népzene, Nagy Mária, a Magyar Állami Operaház brácsaművésze pedig a komolyzene rajongóinak kínált tartalmas időtöltést és fejlődési lehetőséget.

Fonyódligeten is kiderült, melyik a legjobb csapat Fotó: Facebook.com

A zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborszintén sokféle kikapcsolódási lehetőséggel várta a gyermekeket. Komáromi Tibor világbajnok a birkózás rajongóit oktatta, Hadfi Dániel Európa-bajnok, Kovács Antal világ- és olimpiai bajnok pedig a cselgáncs kulisszatitkaiba avatta be a kíváncsi iskolásokat. A kreativitásukat fejleszteni vágyók alkotóművészeti és design foglalkozásokon tehették próbára fantáziájukat, Cseh Tamás nyugalmazott rendőrtiszt vezetésével közbiztonsági tábor, Lovas Borbála lovas edző irányításával lovas-magyar harcművészeti tábor, Fehér József hagyományőrző vezetésével jurtatábor szolgált a fiúk és lányok örömére. Említésre méltó az a tény is, hogy az idei évben közel 3 ezer kárpátaljai magyar gyermek üdülhetett anyaországi társaival együtt a zánkai táborban, ahol határokon átívelő barátságok születtek.

A falmászás már rutinból ment a zánkai táborban nyaraló gyerekeknek Fotó: Facebook.com

Az erdélyi Ivóban lévő Erzsébet TáborSzékelyföldön, a Madarasi Hargita lábánál várta és várja a szünidejüket töltő gyermekeket. A környék sajátosságaiból adódóan a táborozóknak ‒ akik a Kárpát-medence teljes területéről érkeznek ide ‒ lehetőségük nyílik a népi hagyományok megismerésére, de az öt kilométerre fekvő zetelaki víztározó, vagy a Madarasi Hargita a maga 1801 méteres magasságával remek kirándulási lehetőségeket kínál a tavaszi, őszi és téli iskolaszünetben is.

Az ivói táborban nem kell, hogy nyár legyen egy kis sporthoz Fotó: Facebook.com

Idén a komplex program által fejlesztendő járásokban élő gyermekek sem maradtak program nélkül: erről a Napközi Erzsébet-tábor gondoskodott. Közel 15 ezer gyermek vehetett részt saját településén egyhetes napközi táborban, ahol hétfőtől-péntekig, napi négyszeri bőséges étkezés mellett tartalmas programokkal kötötték le figyelmüket és energiáikat. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által működtetett Erzsébet-program Magyarországon, sőt Európában is egyedülálló, hiszen az elmúlt 25 évben hasonló jellegű és nagyságrendű üdülési és táborozási program nem létezett. (X)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.