Pesti Srácok

Az Erzsébet-program várja a kárpátaljai magyar gyermekeket (X)

Az Erzsébet-program várja a kárpátaljai magyar gyermekeket (X)

Az Erzsébet-programnak köszönhetően idén nyáron közel háromezer kárpátaljai magyar gyermek pihent a Balaton partján. Magyarország Kormánya a felelősségvállalás jegyében, a Szent Erzsébet-i hagyományokra építve 8-14 éves magyar gyermekeket, s rajtuk keresztül családjukat támogatta így, magyarországi üdülési lehetőség formájában. A pályázat olyan nagy sikert aratott, hogy a jövőben ismét meghirdeti a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

karpatalja_(2)

PestiSracok facebook image

Felelősségvállalás a külhoni magyarokért

karpatalja_(3)

A május közepén megnyílt pályázat különlegessége az a fajta elkötelezett felelősségvállalás volt, amely szerint Magyarország Kormánya határainkon túl is segíti a magyar ajkú közösségeket. Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, együttműködést kötött Magyarország Kormánya nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványa, valamint az Erzsébet-program végrehajtásárét felelős Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A törekvés sikerességét jól mutatja, hogy az együttműködés első lépéseként, június 20-tól augusztus 28-ig, tíz héten keresztül, közel háromezer kárpátaljai magyar gyermek juthatott el hét nap, hat éjszakás turnusokban a zánkai Erzsébet Táborba, ahol teljes ellátás, és remek programok várták őket.

karpatalja_(12)

Az egyhetes táborozás a kárpátaljai magyar gyermekek elmondása szerint azért volt kiemelkedően fontos, mert lehetőségük volt találkozni és barátságokat kötni anyaországi társaikkal: ezek az akár életre szóló, határokon is átívelő barátságok tovább erősítik a programban részt vett gyermekek magyarságtudatát.

Kirándulás a Parlamentbe és a Várba

kárpátaljai gyerekek

A szervezők több érdekes programmal várták a külhoni magyar csoportokat. Ellátogathattak például a Veszprémi Petőfi Színházba, ahol az érdeklődők beleshettek a kulisszák mögé is; Révfülöpön, a Magyar Cirkusz és Varieté jóvoltából megnézhették a cirkusztábor előadását, mi több, kipróbálhatták a produkcióban használt kellékeket is. A táborozók a hazafelé vezető hosszú úton sem unatkozhattak, hiszen a szervezők egy budapesti programot is beiktattak, méghozzá nem is akármilyet: a Várnegyeden majd Országházon kisérték végig a kíváncsi iskolásokat. Az Országház-látogatás során a gyermekeket minden héten más-más vezető politikus köszöntötte, majd a táborozók idegenvezetők segítségével megismerkedhettek a ház történetével, megtekintették a Szent Koronát, a Vadászterem erkélyéről pedig megcsodálhatták a Dunát és a budai panorámát. A diákok és kísérőik számára nagy megtiszteltetés volt, hogy prominens személyek fogadták őket, támogatásukról biztosítva a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyar családokból érkezetteket, ezzel is erősítve a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.

Jövőre folytatódik a program

kárpátaljai gyerekek2

A kezdeti sikereknek köszönhetően a kormány a hamarosan megnyíló jövő évi pályázat kiírásával továbbra is várja magyarországi üdülésre azokat a gyermekeket, akik még nem vettek eddig részt ebben a programban. (X)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.