Pesti Srácok

Nagy Ervin: A baloldal hazugságaira mutatott rá Orbán Viktor

Nagy Ervin: A baloldal hazugságaira mutatott rá Orbán Viktor

Az Európai hadsereg létrehozásának szorgalmazásával Orbán Viktor miniszterelnök a baloldal eddigi hazugságaira cáfolt rá, hiszen állításaikkal ellentétben nem kivezetni akarja az országot Európából, hanem egységes, erős unióban gondolkodik, aminek Magyarország fontos része - vélekedett Nagy Ervin, filozófus - politológus a Pestisrácok.hu-nak.

Nagy Ervin elmondta, hogy az a stratégia, amit Orbán Viktor vázolt beszédében, miszerint Európában önálló hadsereg felállítása lenne a célravezető, azt mutatja, hogy a miniszterelnöknek nincs illúziója arra vonatkozóan, hogy majd az USA védi meg Európát. A politológus elmondta: Donald Trump többször utalt már arra, hogy a NATO nem fog túlzott energiát fektetni az európai országok védelmébe, Orbán Viktor pedig ezt tudomásul vette, így arra készül, hogy az USA segítsége nélkül is meg tudjuk védeni országunkat a bevándorlástól.

Orbán beszéde azt is alátámasztotta, hogy a jelenlegi politikában több törésvonal alakult ki, de nem a jobb és baloldal törésvonala, hanem az integráció növelő, valamint a bevándorlás ellen fellépő, nemzeti Európában hívő táboré. Ennél az új törésvonalnál pedig jól látszik, hogy a brüsszeli bürokrácia, az európai vezetők az integrációt mélyíteni akarók mellé álltak.

Orbán kritikája leginkább tehát az eddigi európai politika sikertelenségéről szól, ami válságot okozott. A magyar baloldal hazugságait pedig súlyozottan cáfolta mai beszédében Orbán azzal, hogy nem kivezetni akarja Magyarországot Európából, hanem erős nemzetek Európájában gondolkodik.

PestiSracok facebook image
Nagy Ervin
Nagy Ervin: Orbán nem akarja kivezetni Magyarországot Európából. Fotó: PestiSrácok.hu

A miniszterelnöki beszéd stratégiailag fontos része volt a népszavazás kérdése is, szavaiból az derül ki, hogy a V4-ek is hasonlóan gondolkodnak és ez az összefogás jelentős összefogást képvisel. A V4 minden bővítése kockázatokat hordozna, ezért inkább koncentrikus körök kiépítését tartja jónak olyan országokkal, „amelyek hozzá tudnak adni a V4-ek erejéhez úgy, hogy nem bontják meg annak a homogenitását”. Az első számú jelöltnek Ausztriát nevezte, amelyre azért is szükség van, „mert róluk másképpen gondolkodik a külső világ, mint rólunk”. Megjegyezte: jövő héten arról tárgyal az osztrák kancellárral, hogy Ausztria rendőrökkel, katonákkal és eszközökkel is jelenjen meg a szerb-magyar határon.

"Elhangzott, hogy akár Ausztria is támogathatja az egységes fellépést a bevándorlás megfékezésére, ami az osztrákok eddigi politikáját tekintve mindenképpen meglepő, de elképzelhető, hogy ott is változás van előkészülőben, amiről informálódhatott már a miniszterelnök, hiszen közvetlen kapcsolatban van az osztrák politikai elittel" - fejtette ki Nagy Ervin.

Hozzátette: Orbán Viktor kijelentetése, mely szerint támogatja azt a lengyel javaslatot, hogy jöjjön létre a V4-ek parlamenti közgyűlése, és azon is dolgoznak, hogy legyen a V4-eknek közös hadserege, ami nem azonos az európai közös hadsereggel azt jelentheti, hogy amennyiben a V4-ek és osztrákok is hasonló nézőpontot képviselnek, akkor ebben a kérdésben a négy ország és Ausztria jelentős mennyiségű, döntő fontosságú szavazatot képvisel az Európai Unióban.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.