Mentek, láttak, vissza nem jönnek - Sikertelenek a fiatalokat hazahívó kelet-európai programok
Hívták őket, de nem jöttek haza a külföldön munkát vállaló fiatalok. A külföldön dolgozók hazacsábítását célzó hazai Gyere haza fiatal - program sikertelensége ugyanakkor nem egyedülálló jelenség Közép-Európában. A portálunknak nyilatkozó szakértő szerint az eddigi, kevés sikerrel kecsegtető programok elsősorban a magas végzettségű munkavállalókra koncentráltak, holott az elvándorlás problémája messze túlmutat a munkaerőpiac hazai helyzetén.
Hívták őket, de nem jöttek
Varga Mihály pénzügyminiszter júniusi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva jelentette be, hogy nem folytatják a Gyere haza fiatal – a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábításáért indított programot. A program sikertelenségére jellemző, hogy az 100 millió forint elköltése mellett csak mintegy 105 fiatalt sikerült hazahívni.
Az elvándorlás megakadályozása nehézkes
A tusnádfürdői szabadegyetemen a témát is érintő kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, lassan Romániában is annyit keresnek, mint hazánkban, a 2010 előtti hibás gazdaságpolitika következtében lemaradásunk nyugati szomszédainkhoz képes még szembetűnőbb. Felmerül tehát a kérdés, ilyen gazdasági környezetben hogyan pótolható a kieső munkaerő, de még lényegesebb kérdés, hogy hogyan csábíthatóak haza a külföldön munkát vállaló, szebb jövő reményében távozó fiatalok.
Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese előadásában arról beszélt, 2010-ben a magyar gazdaság rossz állapotban volt. A továbbra is alacsonyan tartott bérek súlyos mellékhatásaként megnőtt a lemaradásunk a nyugati országokhoz képest. Már Szlovákia tekintetében is 30 százalékos bérelőnyről beszélhetünk. A szakértő arról is beszélt, a tapasztalatok szerint az elvándorlást megakadályozni próbáló programok nem működnek, a visszatérést segítő politika sokkal nagyobb sikereket könyvelhet el.
Novák Katalin, család-, és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár ugyanitt kifejtette, nem baj, ha a fiatalok világot látnak, tapasztalatot szereznek, nyelveket tanulnak. Sok esetben éppen a családalapítás anyagi megalapozása vezérli őket, hogy külföldre menjenek dolgozni. A kormányzat is tisztában van vele, hogy egy fiatalnak sem lehet megparancsolni, hogy jöjjön haza, viszont a család-, és otthonteremtési programokon keresztül elősegíthetik ennek a folyamatnak a megindulását.
Nincs egységes módszertan
A hazatérést támogató programoknak szűk hazai és nemzetközi szakirodalma van. A 2015-ben megjelent Munkaerőpiaci tükör több tanulmánya ugyan érinti a kérdést, de a hazatérést ösztönző programokkal kifejezetten csak egy tanulmány foglalkozik részletesebben. A hazatérést ösztönző közpolitikák Európában című összefoglalóban a szerző Kálmán Judit hangsúlyozza, az elvándorlás és a hazatérés motivációi országonként különböznek, ezért nincs egységes módszertana a programoknak.
Általánosságban ugyanakkor elmondható, hogy főképp a magasan képzett elvándorlók hazahívását próbálják elősegíteni – erre lehet hazai példa az MTA Lendület Programja, vagy az észt Talents back Home – mivel külföldön megszerzett tapasztalataikat a gazdasági versenyképesség szolgálatába lehet állítani. A tanulmány kitér arra, hogy Kína, India vagy Tajvan már az 1960-as évektől foglalkozik intenzíven a képzett munkaerő hazacsábításával, és számtalan sikeres kampányt bonyolítottak le. Eredményeik elsősorban a bürokrácia csökkentésének, a vállalkozásbarát politikának, a korszerű infrastruktúrának, a lakások és iskolák építésének volt köszönhető. A kelet-európai országok ezzel szemben megkésve és nem olyan mértékben éltek a képzett munkaerő hazacsábításának gazdasági lehetőségeivel. Ezek az országok csak az uniós csatlakozást követő 4-5 évben kezdték felismerni az elvándorlás problémáját, holott az már a belépést megelőzően is éreztette hatását.
A tanulmány összegzése szerint „Kelet-Európában hiányoznak az átfogó, jelentősebb anyagi bázisú és több nemzeti szakpolitikát felölelő kezdeményezések – kivétel talán a lengyel komplex Masz Olan na powrót program”. A hazahívó programok sikerességét megítélni ráadásul azért is problémás, mert csak bizonytalan információk állnak rendelkezésre, és az eltelt idő is meglehetősen rövid. A számadatok mindenesetre azt sejtetik, hogy e programokkal a fiatalok csak rendkívül csekély számát tudták hazacsábítani. Mint a szerző fogalmaz, „e közpolitikai beavatkozások sikeressége alapvetően függ az anyaországbeli gazdasági és társadalmi helyzettől, a migránsok jellegzetességeitől, az ország migrációs mintázatától, amelyekről még mindig nagyon kevés a pontos információ, és hiányoznak a megfelelő adatok.”
Fókuszban a tanultak
A portálunk által megkérdezett szakértő szerint általánosságban elmondható, a láthatóan kevés számú program elsősorban a magasabban képzett, 45 év alatti korosztályt célozza meg. Ide sorolható a kevéssé sikeres Gyere haza fiatal! magyar, illetve például az észt Talents go back elnevezésű program, de a kelet-európai programok nagy többsége is. Hozzátette, az elvándorlók mennél több időt töltenek kinn, annál kevésbé esélyes a hazajövetelük.
A szakértő hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a közvélemény elsősorban a fiatalok elvándorlásának kérdésére érzékeny, a programok jellemzően közülük is a képzettebbek hazahívására koncentrálnak, hiszen a munkaerőpiacon, az innovációban ők hiányoznak leginkább. Ráadásul az ő képzésük került többe, és ők adhatnak hozzá legtöbbet a GDP-hez. Megjegyezte, egyik ország sem kapkod a 8 általánost végzettek után, belőlük mindenhol túl sok van, nálunk is közöttük a legmagasabb a munkanélküliek aránya. A szakemberek, szakmunkások elvándorlásának kérdése megint más ügy, számukra nem a hazahívó programok jelentenének elsősorban megoldást, hanem a megfelelő, növekedési pályán álló gazdasági környezet, amelyben a cégek hajlandóak befektetni.
Következtetni lehet
A szakértő szerint az egyes országok által meghirdetett programok értékelésével kapcsolatban az is problémaként merül fel, hogy nincsenek összehangolt nemzetközi adatok és olyan komoly módszertannal készült, kontrollcsoporttal ellenőrzött hatástanulmányok, amelyek meg tudnák ítélni, mit ért vagy mit nem ért el az adott program a megcélzott munkavállalói csoportokban. A legtöbb vonatkozó tanulmány pusztán az elmenők, illetve a visszatérők számából próbál következtetni, ezek alapján ugyanakkor bajosan lehet megítélni egy program sikerességét, hisz arra számos egyéb tényező is hat. Hozzátette, minden országban eltérő az elmenők összetétele, illetve a gazdasági, munkaerőpiaci környezet, tehát óvatosnak kell lenni a nemzetközi összehasonlítással.
Nem csak a pénzről szól
Portálunk kérdésére a szakértő elmondta, a hazahívó programok általában nehezebben közelítik meg a hálózatos elvándorlás kérdését – azaz, amikor egy húzóember, egy vezéregyéniség nyomában indulnak külföldre a munkatársak, rokonok. Ezeknek a hálózatoknak a felfedezésére, elérésére leginkább az internet eszközeit szokták használni, egyes programok fórumokat tartanak fenn, célország-beli találkozókat szerveznek, vagy jogi segítséget nyújtanak. Ugyanakkor látni kell, hogy a kelet-európai kivándorlók jellemzően kevésbé bíznak a saját hazájuk kormányzatában, állami gépezetében, hiszen éppen ez volt az egyik ok, ami miatt a távozás mellett döntöttek.
Nem csak munkaerőpiaci probléma
Az elvándorlásban élen járó vezéregyéniségek jellemzően innovatív, vállalkozó kedvű emberek, akik megunták a bürokráciával való küzdést, a magas adóterheket, vagy hogy egy bizonyos szinten túl nem képesek továbblépni. Az ő megtartásuk a szakember szerint elsősorban a korábban is említett kedvező, vállalkozásbarát gazdasági környezettel érhető el. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ilyen mikrogazdasági szintre a központi politika nem lát le, a kisközösségek szintjén egy polgármester az, aki meg tudja ítélni, kik a vezéremberek. Hangsúlyozta, a kelet-európai országokban a migrációs politika szinte csak munkaerőpiaci problémaként van tálalva, ugyanakkor az elvándorlás messze túlmutat ezen, a gazdaság- és társadalompolitika egészét érinti.
Forrás: hvg.hu/MTI/PestiSrácok.hu Kezdőkép: kulfoldremennek.hu
