Pesti Srácok

Újabb pofon Vonának – „Aki 10 évig hideget fújt, az ne akarjon meleget fújni, mert nem túl hiteles”

Újabb pofon Vonának – „Aki 10 évig hideget fújt, az ne akarjon meleget fújni, mert nem túl hiteles”

Mindenki csak a saját szemétdombját építgeti, miközben semmivé válik a közösséghez tartozás élménye – írja pártjáról Orbán Imre, a Jobbik Veszprémi megyei meghatározó arca, megyei önkormányzati képviselő. Újabb Facebook kirohanásában a szélsőjobboldali politikus azt írja, ezért mondott le 2014-ben a pápai szervezet vezetéséről, 2016-ban pedig megyei elnöki tisztségről.

Orbán Imre a Jobbik pápai arca elszólásaival már többször foglalkozott a média és a PestiSrácok is. A nyíltan szélsőséges politikus gyakran oszt meg nyilvánosan antiszemita, fajgyűlölő gondolatokat. Nem csoda, hogy Vona Gábornak Hanuka alkalmából a főrabbinak írt üdvözlete kiverte nála a biztosítékot. Orbán először tavaly év végén ment neki a pártelnöknek a közösségi portálon. Akkor azt írta, köszöni Vonának, hogy hülyét csinált belőlük. Miközben ők, a hithű jobbikosok minden hidat felégetve maguk mögött építik a pártot, addig a vezetőjük „zselézett hajú női ruhába öltözött tanácsadókra hallgat. Szembesítette a pártelnök múltbéli arcával is, felidézte, hogy bezzeg korábban még 10.000 iráni gárdistát akart hozni szavazatszámlálónak és Izraelbe küldte Bethlen János műsorvezetőt élő adásban.

"Ahhoz, hogy kormányozni tudjon a Jobbik, először szövetségeseket kell keresnie" - írja Orbán Imre a Facebookon

Hétfőn Orbán Imre újabb kirohanással örvendeztette meg a Facebook közösségét.

PestiSracok facebook image

Megjegyzi, hogy 2014 óta érzi, ahogy elfogy körülötte a levegő, ezért mondott le először a pápai szervezet vezetéséről majd a megyei elnöki tisztségről. „ehhez az új politikához nincs rám szükség” – fogalmaz.

Ehhez az "új" politikához rám nincs szükség" - összegez a Jobbik pápai arca.

A jobbik körül az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbak a botrányok. A pártban mára mindennapossá váltak a belharcok. Vona Gábor pártelnök főrabbibak írt üdvözlete óta a szélsőjobboldali mag gyakorlatilag szembefordult a pártvezetéssel. Legutóbb a Magyar Gárda üzent a politikusnak, hogy visszakérik tőle azt a gárdista mellényt, amiben parlamenti esküjét is letette.

Vezető kép: Facebook/MNO

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.