Pesti Srácok

És így ér össze a liberalizmus és a kommunizmus! - Jurák Kata, Nagy Ervin, Stefka és Huth a Polbeatben (videó!)

A liberalizmus és a kommunizmus ott ér össze, hogy az egyik kozmopolita, a másik internacionalista, tehát mindkettő nemzetellenes - mondta az e heti Polbeatben Nagy Ervin filozófus-politológus Huth Gergely kérdésére: miért is olyan természetes, hogy ha vita kerekedik egy holland multicég és egy kis székelyföldi sörfőzde között, akkor a magyar baloldal gondolkodás nélkül és rögtön a multi mellé áll (sőt, Burány Sándor grátiszban le is románozza a székelyeket.) Jurák Kata, a PestiSrácok.hu újságírója ehhez azt tette hozzá, hogy a baloldali pártok saját szavazóikat is nemzetellenessé nevelik, akik idegenkednek a külhoni magyaroktól, vagy egyenesen gyűlölik őket. De hasonló a helyzet Brüsszelben is, ahol a magyar baloldal az egyetlen, amely nap-mint-nap beadványokat fogalmaz a saját hazája megbüntetése, meghurcolása érdekében.

Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója megjegyezte, még büszkébbnek és bátrabbnak kell lennünk, mert még mindig sokan ácsingóznak erre az országra, bár a kétharmadát már elvették. Stefka szerint a balliberális oldal kitart amellett, hogy az idegen szép, miközben a magyar szép, ahogy az ő egyik ugyanilyen című interjúkötetében sok neves megszólaló meg is fogalmazta.

Nagy Ervin megjegyezte, régóta várja, hogy megjelenik majd a nemzeti baloldal, erre feláll egy fiatal, új baloldali-liberális párt, a Momentum, amely azonnal egy nemzeti álom lerombolásával szerez magának hírnevet. Képtelenek tehát megjavulni, hiszen a lételemük volt és marad a rombolás. - Mert nincs bennük szeretet, ezért is billogozzák meg minden ellenfelüket - tette hozzá Jurák Kata.

A keddi élő műsorban a március 15-i atrocitások és az abból fakadó médiavita apropóján szóba került, hogy hol az internetes provokatív, revolverújságírás határa? Beszélgettünk arról is, hogy Bayer Zsolt feljelenti az egyik kibelezős, lesavazós, tarkónlövős kommentelőt, és, hogy Martin Schulz az iszlamisták helyett Orbánnak szólt be, de kitértünk arra is: nyílt levelet írt volt rajongója az Orbánt és a fideszeseket varangyozó Quimby-frontembernek. A vita egy mellékszála pedig az oda is elvezetett, hogy Jurák Kata miként ad életvezetési tanácsokat a PestiSrácok.hu-s kollégái feleségeinek.

PestiSracok facebook image

Polbeat élő adás minden kedden este hét órától a Revolution 56 Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53, a Margit híd budai hídfőjénél.)

Készítette: Kerekes András és Susánszky Mátyás - PESTISRÁCOK.HU-produkció

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.