Pesti Srácok

Gyurcsány és Botka kiszorítaná a hatalomból Orbánt - "Kormányváltó majális" a Városligetben (VIDEÓ)

Kormányváltó hangulatban telt a választások előtti utolsó majális a Városligetben, ahol a szakszervezetek mellett az ellenzéki pártok is sátrat vertek. A PestiSrácok.hu élő adásban közvetített a rendezvényről, ahol a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció programkínálata igazi közéleti csemegét is tartogatott: Gyurcsány Ferenc, valamint Botka László is beszédet mondott a majálison. A főként nyugdíjasokból álló pártszimpatizánsok örömére a DK elnöke közel egy órán keresztül szónokolt, Botka László pedig a Rolex órája nélkül jelent meg az MSZP színpadán. Ígéretekből és kormánykritikából persze nem volt hiány. Videós összeállításunkból az is kiderül, hogy kinek, miért viszket a tenyere. Nem kicsit, nagyon.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció  elnöke a párt majálisán a Városligetben Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.