Pesti Srácok

Sör, virsli és balos vicckampány - A PS élőben közvetíti Botka László beszédét és a Városligeti majálist!

Idén is igazi közéleti csemegének ígérkezik a május elseje, a pártok és a különböző szakszervezetek sátrai már minden szabad helyet elfoglaltak a Városligetben. A majálisról a PestiSrácok.hu élő adásban jelentkezik.

Közvetítésünket hamarosan folytatjuk a Városligetből, 14 óra 15 perckor Botka László beszédével jelentkezünk!

Érdemes velünk tartani, ott leszünk Gyurcsány Ferenc beszédénél, valamint ellátogatunk majd arra a fórumra is, amit a parlamenti pártok képviselőivel tartanak "méltatlan helyzetükről" a munkavállalók. Az MSZP - valószínűleg már a jövő évi választásokra hangolódva - Kormányváltó Május 1-nek nevezte el hétfői rendezvényeit, ahol természetesen Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke is beszédet mond majd, felszólal Molnár Gyula pártelnök és Botka László miniszterelnök-jelölt, Szeged polgármestere is.

Az immáron szokásossá vált városi sétálgatás sem marad el, ezúttal a Momentum Mozgalom szervezésében. A Szabadság térről induló felvonulásra azokat várják, akik úgy érzik, hogy mi, magyarok "Európához, és nem Moszkvához" tartozunk. A résztvevők a Hősök terére érve Soproni Tamás, Pottyondy Edina és Fekete-Győr András beszédét hallgathatják majd meg.

PestiSracok facebook image

Ha Ön sem akar lemaradni a választások előtti utolsó majális izgalmas pillanatairól, tartson velünk délelőtt 10 órától a PestiSrácok.hu oldalán!

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.