Pesti Srácok

A gödöllőiekért nem aggódott sem a Greenpeace, sem más civil szervezet, pedig azbesztporral mérgezték meg őket

A gödöllőiekért nem aggódott sem a Greenpeace, sem más civil szervezet, pedig azbesztporral mérgezték meg őket

Gyerekek és felnőttek egészsége is károsodhatott akkor, amikor a gödöllői városháza azbesztpala-tetejét szabálytalanul, kalapáccsal kezdték bontani gyermeknapon. A Kormányhivatalon kívül azonban a helyiek egészségéért egyetlen civil szervezet sem aggódott, sőt, a Greenpeace sem emelte fel a szavát. Pedig egy évvel ezelőtt mindössze egy négyzetméternyi szabályosan elbontott azbesztpala miatt rendesen kiakadtak és kezdtek tüntetni a Ligetben, amiből politikai tőkét akart kovácsolni több ellenzéki párt is. A gödöllőiek rákkeltő azbesztporral való meghintése úgy tűnik, mégsem fontos annyira, mint a ligetvédés.

Botrányos körülmények között kezdődött meg a gödöllői városháza bontása, amiről videoelvétel is készült. A munkások védőfelszerelés nélkül, kalapáccsal kezdték szétverni az azbesztpala-tetőt, a mérgező por a levegőbe került. A közelben templomok, fagylaltozók, gyermeknapi családi forgatag volt, a városháza szomszédságában két gimnázium és étterem is található. A Pest Megyei Kormányhivatal munkatársai több alkalommal ellenőrizték a munkálatokat, amit azonnal le is állítottak, amikor kiderült: szabálytalanul jár el a kivitelező cég.

- mondta Tarnai Richárd, a Pesti Megyei Kormányhivatal vezetője. Hozzátette: az azbeszt kiporzása veszélyes, annak belélegzése káros az egészségre, az egészségkárosító tünet viszont csak a későbbiekben jelentkezik. A kormánymegbízott hangsúlyozta: a városháza Gödöllő belvárosában található, ezért az azbesztport sok ember belélegezhette. Persze a jogszabályi környezet nagyon szigorú, Tarnai Richárd arról tájékoztatta portálunkat, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az azbesztből vagy azbeszttartalmú anyagból, termékből, vagy azbeszttartalmú termékkel végzett tevékenységből származó kockázatok megelőzése érdekében a munkáltatónak a munka megkezdése előtt 15 nappal bejelentési kötelezettsége van az illetékes munkavédelmi hatóság felé. A bejelentéssel egy időben meg kell küldenie a tevékenység végzésének konkrét munkatervét is. A beérkezett bejelentések alapján a hatóság minden esetben ellenőrzi az azbesztbontási tevékenységet. A gödöllői városháza bontási munkálatait többször is ellenőrizték.

PestiSracok facebook image
Tarnai Richárd kormánymegbízott szerint a jogszabályi előírások betartásával megelőzhető lett volna, hogy gyerekek, felnőttek egészsége károsodhasson a gödöllői városháza bontási munkálatai miatt

A bontási tevékenység sem a jogszabályi előírásoknak, sem a munkáltató által megküldött munkatervnek nem felelt meg. A hiányosságok közül a szabálytalan bontási folyamatot, beleértve a bontott pala szabálytalan tárolását lehet említeni valamint, hogy két munkavállalót egyéni védőeszköz nélkül végezte a munkáját. A munkavégzést a hiányosságok megszüntetéséig a hatóság felfüggesztette.”

Tarnai Richárd tájékoztatása szerint egy újabb hatósági ellenőrzésen már az is kiderült: egy másik munkáltató munkavállalói szintén szabálytalanul végezték a palabontást. Pedig ha az előírásoknak megfelelő bontási technológiát alkalmazzák, akkor az minimalizálja az egyébként kötött formában lévő azbesztrostok környezetbe kerülését, ami tovább csökkenthető a bontási munkatervekben is szereplő rostmegkötő anyagok (ragasztók) használatával, valamint a bontott azbeszttartalmú pala szabályos, zárt tárolásával. A kormánymegbízott hangsúlyozta: a hatóság az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordít a bontási technológiával kapcsolatos szabályok maximális betartására annak érdekében, hogy a munkavállalók és a hatókörben tartózkodók egészségének védelme biztosítva legyen.

A Pest Megyei Kormányhivatal által feltárt szabálytalanságok és a kirótt bírságok ellenére Gémesi György polgármester úgy véli, hogy "négy hatóság is szemlét tartott az építkezésen, akik nem találtak olyan szabálytalanságot, ami miatt le kellene állítani a munkálatokat". A polgármester állítja: a Fidesz politikai kérdést csinál az ügyből, pedig nem az.

„Eldöntötte a képviselőtestület, ezt az épületet le kell bontani. Vannak benne kétségen kívüli veszélyes anyagok. A veszélyes anyagokat a megfelelő formában kell lebontani és elvinni és eltárolni. Ezzel kapcsolatosan nekünk megállapodásunk van a kivitelezővel” – fogalmazott Gémesi György.

A Pest Megyei Kormányhivatal azonban megállapította: az azbesztet is tartalmazó palatető bontása nem felelt meg az előírásoknak, és a sitt tárolása sem volt megfelelő. A környéken tartózkodó emberek egészsége pedig károsodhatott az azbesztpor belégzése miatt, bár az csak évek múlva derül ki, milyen mértékben.

PestiSrácok.hu, Fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.