Pesti Srácok

Egy kilónyi befektetési aranyat rejtett Czeglédy széfje Ausztriában

Egy kilónyi befektetési aranyat rejtett Czeglédy széfje Ausztriában

Egy határmenti osztrák bank széfjéből került elő Czeglédy Csaba egy kilónyi befektetési aranya – közölte pénteken az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője Budapesten. Ez nagyjából 11 millió forintot ér, vagyis még bőven van dolguk a hatóság embereinek, ami az elcsalt összegek hollétének felkutatását illeti.

Szanka Ferenc elmondta: a nyomozás során felvetődött, hogy bizonyos vagyoni eszközök külföldre juthattak, így találtak rá az osztrák bankban Czeglédy Csaba által nyitott széfhez, amelyet az Eurojust közreműködésével, a magyar ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak jelenlétében kinyitottak, és lefoglalták az abban talált aranyat. Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő is, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. Ismertette azt is, hogy az Eurojusttal a továbbiakban is együttműködnek, ugyanis a nyomozás során felmerült: nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is alapítottak az ügyben szereplőkhöz hasonló iskolaszövetkezetet.

Több mint 3 milliárdot csalhattak el Czeglédyék

Mint arról korábban portálunk beszámolt, a NAV dél-alföldi nyomozói május 9-én csaptak le a munkaerő közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetre, amely Czeglédy Csabához, az MSZP és DK ügyvédjéhez, szocialista politikushoz köthető. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei és a NAV nyomozói összesen 9 főt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben. Czeglédy és társai előzetes letartóztatását a szegedi Járásbíróság nyomozási bírája rendelt el. A megalapozott gyanú szerint évek óta jól jövedelmezett a diákmunka biznisz. A banda több mint 3 milliárd forint csalt el ez idő alatt. Tagjait különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják.

PestiSracok facebook image

Még a személyi jövedelemadót sem fizették be a dolgozók után

Czeglédyék a gyanú szerint multicégeknek közvetítették ki a diákmunkásokat, valamint nekik kölcsönztek munkaerőt a Human Operation Munkaügyi és Személyi Szolgáltató Kft.-n keresztül. Több ezer embert ugyanakkor nem a Human Operation, hanem a Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezetek jelentették be. Az iskolaszövetkezetek a munkavállalókkal kapcsolatos költségeket egy közbeiktatott cégen keresztül számlázták át a szoci ügyvéd cégének. A munka szervezésére egy hálózatot épített ki – I love diákmunka néven, amely honlapon és Facebook-oldalon toborozta az alkalmi munkavállalókat. A gyanúsítottak közül többen is ezt a hálózatot szervezték, az már a kívülállónak nem volt megállapítható, hogy közben mely cégnek, vagy iskolaszövetkezetnek dolgoznak. Amikor valaki az "I love diákmunkán" keresztül munkát vállalt, még ő sem tudta feltétlenül, ténylegesen ki is a munkáltatója.

Címlapfotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.