Pesti Srácok

Budai Gyula a PS-nek: Tovább pénzeli Czeglédyt a baloldal

Budai Gyula a PS-nek: Tovább pénzeli Czeglédyt a baloldal

Rágalmazási pert indít, valamint sajtó-helyreigazítást is kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK) Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen. A párt ezt arra reagálva közölte, hogy Budai azt állította, a Czeglédy Csaba által üzemeltetett bűnszervezet mögött Gyurcsány Ferenc és a baloldal áll, és Czeglédy Csaba nem más, mint "a volt kormányfő és a baloldal strómanja". Budai Gyula Gyurcsányék kezdeményezésével kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott, az, hogy a DK továbbra is a Czeglédy ügyvédi irodával képviselteti magát a peres eljárásokban, szintén árulkodó jele annak, hogy Czeglédyt a baloldali pártok, politikusok pénzelik.

A DK reagálásában azt írta, van, ami nem változik a Fidesznél: ha valaki érdemi politikai ellenfele Orbán Viktornak, akkor azt minden eszközzel le kell járatni. Gyurcsány Ferenc pártelnök visszautasítja és határozottan cáfolja a vádakat, és rágalmazási pert indít Budai Gyulával szemben - közölték, megjegyezve, a pert Czeglédy Csaba ügyvédi irodája viszi, ahogy számtalan korábbi esetben is.

Budai Gyula: "most aztán megijedtem"

A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva Budai Gyula elmondta: az, hogy a DK továbbra is a Czeglédy ügyvédi irodával képviselteti magát a peres eljárásokban, szintén árulkodó jele annak, hogy Czeglédyt a baloldali pártok, politikusok pénzelik. A fideszes képviselő szerint ez akár Czeglédy hallgatásának ára is lehet. Budai portálunknak azt is elmondta, hogy eddigi kijelentéseit továbbra is fenntartja és úgy gondolja, hogy igen aljas húzás volt Czeglédytől diákokat becsapni, és az elvégzett munkájukért nem fizetni. Az, hogy Gyurcsány Ferenc "baráti kölcsönt" adott volna Czeglédynek a diákmunka kifizetésére, ismét ellentmond a tényeknek, hiszen Czeglédy ezt nem tette meg, Gyurcsány pedig nem a magánvagyonából, hanem az Altus cégből vette ki a kölcsön összegét, amit viszont uniós pénzekből finanszíroztak. Így ez sem éppen szabályszerű kölcsön volt - és még finoman fogalmaztam - tette hozzá Budai Gyula.

PestiSracok facebook image

A rágalmazási per hírére a politikus úgy fogalmazott:

Sukoró-ügyben is fenntartja állításait

A fideszes képviselőt egyébként a sukorói telekcsere miatt tett kijelentései miatt korábban is beperelte már Gyurcsány Ferenc, akit akkor is a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselt. A politikus 2010. július 28-ai sajtótájékoztatóján elhangzott nyilatkozataiért, személyhez fűződő jogaik megsértése miatt. A bírói döntés értemében 300–300 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell megfizetnie a két volt miniszterelnök felé, továbbá saját költségén kellett volna elégtételt adnia több hírportálon és bocsánatot kérnie a rögzített mondattal: „Bocsánatot kérek Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenctől amiért azzal gyanúsítottam meg őket, hogy hamisan tanúskodtak Sukoró ügyében”. Budai a bíróságon elmondta, korábbi állításait olyan dokumentumokkal tudja bizonyítani, melyek az első fokú tárgyalások idején még titkosítottnak minősülnek, a PestiSrácok.hu-nak pedig kijelentette, hogy nem kért bocsánatot, mert akkori kijelentését a mai napig fenntartja, de természetesen a háromszázezer forintot még akkor kifizette Gyurcsányéknak.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.