Pesti Srácok

Gyurcsánynak újra elgurult a gyógyszere: szerinte Orbán 1956 elárulója

Gyurcsánynak újra elgurult a gyógyszere: szerinte Orbán 1956 elárulója

Nem túl nagy népszerűségnek örvendtek az ellenzéki pártok október 23-án. A Jobbik hagyományaihoz híven a Corvin közben tartotta megemlékezését, amelynek zárásaként a résztvevő mintegy kétszáz ember a Magyar Rádió volt székházához vonult. A DK egy budapesti szállodában tartotta születésnapi és október 23-i ünnepségét, amelyen néhány százan vettek részt. Az LMP rendezvényére is csak néhány tíz ember látogatott el. Megemlékezés helyett az ellenzék persze ezúttal is leginkább a magyar miniszterelnököt és kormányát kritizálta: Gyurcsány Ferenc például arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszere "a hazugság maga", mert ahol a miniszterelnök "demokráciát hazudik, ott önkény van, ahol nyugdíjat véd, ott nyugdíjat lop, ahol Európáról beszél, csak a markát tartja". A bukott kormányfő szerint Orbán nem 1956 vagy 1990 örököse, hanem mindezek elárulója.

Az '56-os forradalom évfordulóján közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori budapesti lakóházánál, a II. kerületi Orsó utcában az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt (MLP), a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője. A megemlékezésen 30-40-en vettek részt. A hétfő délelőtti megemlékezésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: az 1956-os ifjak nagyon szomorúak lennének, ha megélték volna azt, amit 2017-ben látni lehet. Úgy folytatta: a mai magyar kormány "erősen rímel" a történelem egy nagyon sötét időszakára, a sztálini diktatúrára. Kunhalmi Ágnes erőltetetten kereste bár a kivetnivalókat, de csak a diktatúra és a jelenlegi kormány összehasonlításával tudott előrukkolni.

Kunhalmi Ágnes - Fotó/ MTI

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki anno "nagy hangon szónokolt" Nagy Imre újratemetésén, ma valahogy mintha "ki akarná hagyni" a forradalom miniszterelnökét a történelemből. Az elmúlt évben, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján alig jelent meg Nagy Imre neve, pedig örökségét ápolni kellene - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

- mondta Kunhalmi Ágnes.

A beszédet követően koszorút helyezett el az emlékháznál Kunhalmi Ágnes mellett Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, Mészáros Balázs, a Szolidaritás alelnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke és Turi Zoltán, a MoMa III. kerületi csoportvezetője.

Gyurcsányék rendezvénye sem a megemlékezésről szólt

A polgári, európai, szabad Magyarország ellenségének nevezte a magyar kormányt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt hatodik születésnapján, egy budapesti szállodában tartott ünnepségen. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: nincs lehetőség kompromisszumot kötni a jelenleg hatalmon lévőkkel, le kell győzni őket, és ezt sokkal inkább 2018-ban kell megtenni, mint 2022-ben.

A pártelnök azt mondta, hogy Orbán Viktor rendszere "a hazugság maga", mert ahol a miniszterelnök "demokráciát hazudik, ott önkény van, ahol nyugdíjat véd, ott nyugdíjat lop, ahol Európáról beszél, csak a markát tartja". Orbán Viktor nem 1956 vagy 1990 örököse, hanem mindezek elárulója - jelentette ki a bukott miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc október 23-áról emlékezve azt mondta, aki elfordul 1956 lényegétől, az történelmileg súlyosan téved, politikailag pedig nem a szabadság, hanem a diktatúra oldalán áll - jelentette ki. Az 1990-es rendszerváltozás szabadságot, jólétet és biztonságot ígért, miközben sokak számára csalódást, önemésztő vitákat és bizonytalanságot is hozott.

- mondta Gyurcsány Ferenc. Az utolsó "élő" rendszerváltó párt az MSZP, amely ma soha nem látott kihívásokkal néz szembe - tette hozzá. Úgy folytatta: a Fidesz ma már a bezárkózó, a hatalom erőszakos rendjére építő, nemzetről beszélő, de párthűségben gondolkozó, a sajátjától eltérő magatartást és kultúrát a pokolba kívánó párt. Nem Európa nyugati felében látja az ország barátait és szövetségeseit, hanem az önkény uralta Keleten keresi ugyanezeket - fogalmazott.

A DK rendezvényre meghívást kapott Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) és Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke is. Bokros Lajos betegségére hivatkozva nem volt jelen, de levélben üdvözölte a DK-t, amelyet a hazai baloldali demokratikus ellenzék vezető erejének nevezett. Székely Sándor szervezetük céljának nevezte, hogy leváltsák Orbán Viktor rendszerét, s hogy közösen építsenek fel egy új köztársaságot. A demokratikus ellenzéknek csak egy esélye van a győzelemre, ha együttműködik- fogalmazott.

Vona számára már nem számít többé ki jobb- vagy baloldali

A Jobbik rendezvényén sem maradt el az ellenzéktől már már elvárt kormánykritizálás, a Jobbik emelkedő pályára állítaná Magyarországot - mondta Vona Gábor pártja október 23-i megemlékezésén, hétfőn Budapesten a Corvin közben.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt közölte: egyetért abban a kormánnyal, hogy "a szabadság nemzete vagyunk", ugyanakkor értékelése szerint az egész történelem egy folyamatos szabadságharc, s nemcsak a külső hatalmakkal, hanem a belső hatalmaskodókkal is meg kell küzdeni. Ez 1956-ban és ma is igaz - tette hozzá. Vona szerint, ma nem a külső hatalmak a legveszélyesebbek, hanem az, hogy a jelenlegi kormány a "szabadság legádázabb ellenfele". Megjegyezte:

Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond a párt ünnepi rendezvényén a VIII. kerületi Corvin közben az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Jobbik elnöke szerint meg kell védeni az országot attól, hogy idegen kultúrájú embereket telepítsenek ide, de attól is, hogy a fiataloknak el kelljen hagyni Magyarországot, ha boldogulni akarnak. Előbbit a Soros-tervként, utóbbit Orbán-tervként írta le, jelezve: neki is van egy frappáns terve: mindkettőt megakadályozni. Vona-tervként hivatkozott arra, hogy Magyarországot meg kell védeni a migrációtól, a kormányt le kell váltani, tagjait pedig kíméletlenül el kell számoltatni. Elképzeléseinek része Magyarország felzárkóztatása - folytatta, jelezve: ehhez részt kell venni az unió jövőjéről szóló vitában és el kell érni az európai béruniót. Vona Gábor emellett egy modern, 21. századi egészségügyi és oktatási rendszer igényét is megfogalmazta.

- fogalmazott Vona Gábor, összefogást szorgalmazva. Talán ez az űber nyitott felfogás egy új fejezetet jelenthet Simicska pártjának pályafutásában.

Szél Bernadett Debrecenben ünnepelt pártjával

A magyar nemzet szabadságra született - hangoztatta a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje hétfő este Debrecenben, pártja '56-os megemlékezésén.

- mondta Szél Bernadett a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtt tartott megemlékezésen, több tíz ember előtt. Az ellenzéki politikus arról is beszélt: ma Magyarországon új politikára van szükség, amely "az emberekhez szól, az emberekre összpontosít, és emberléptékű". Olybá tűnik Szél Bernadett sincs a tisztában az erőviszonyokkal, szerinte ugyanis ma minden esély megvan arra, hogy 2018-ban új időszámítás kezdődjön Magyarországon.

Forrás MTI/PS; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.