Marton László ugyanúgy kért bocsánatot, mint Szabó „Képesi” István: sehogy, inkább áldozatként tetszeleg
Marton László nem kért bocsánatot. Elkésett közleményében áldozatnak láttatja magát, feltételes módot használ, és magát már a színházi szakma mózesi, jézusi alakjának festi le. Ugyanolyan szembenézés ez, akár Szabó „Képesi” István filmrendezőé. Utóbbi több embernek ártott jelentéseivel, akik közül az egyik tehetséges filmes végül öngyilkos is lett. A tévében ugyanezt a szerepet játszotta el, mint, amit Martontól látunk: a meggyötört, sajtó által kikezdett áldozatét.
Kár ünnepelni, vádaskodni, mindenki menjen tovább, elmúlt az egy hét hírnév. Mostantól megint szabadon zaklathatunk bárkit, takargathatunk bármit. Marton László rendező állítólag bocsánatot kért azért, mert lassan nagyjából egy tucat különböző korú nő szerint molesztálta őket. A közleménye szerintem egészen undorítóra, álságosra sikeredett. Az a beszélgetés jutott eszembe, amit 2006-ban készítettek az ügynök filmrendezővel, Szabó Istvánnal.
A lebukása után jellemtelennek bizonyult egykori "Képesi" előbb azt mondta, hogy Gábor Pált akarta megmenteni a haláltól, majd finomított a történeten.
Az MTV-ben már arról mesélt, hogy magát mentette azzal, hogy 1957-től éveken át jelentéseket írt osztálytársairól az állambiztonsági szolgálatnak, s már nem büszke erre a tettére. Már?
Arról sajnos nem beszélt, hogy volt olyan osztálytársa, akit jelentésével rendőrségi ügybe kevert, és az illető végül öngyilkos lett.
Mivel a Szólás szabadsága műsorvezetője Szabó partnere volt, a nézők egy része nyilván megsajnálta őt. Én nem, emlékszem, Balatonföldváron néztem, és iszonyatosan szánalmasnak tartottam a magyarázkodást, ami a férfias szembe nézést helyettesítette. Ugyanezt a hamis üzenetet olvastam csütörtök este is.
Marton egész közleményét elemezni, tanítani lehetne. Olvastuk ezt már máskor, másoktól is. Olyan közlemény ez, ami a teljes tagadást, fenyegetést (lépések, lépéseket tesz!) követte.
Olyan bocsánatkérés, ami igazából nem az. Semmit sem ismer el, és áldozatnak tekinti önmagát.
Őt, aki mindig csak adott, a színházi szakma Megváltójaként csak mások örömét leste, és éppen őt tették tönkre azért, mert néhány nő félreértette "rendezői közeledését". Belátta, hogy már lehetetlen tagadni, de valójában nem látott be semmit sem.
Íme a közleménye, a szögletes zárójelben hozzáfűzéseim, magánvéleményem olvasható.
„Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem.<Indítás önsajnáltatással>. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. <Folytatás önsajnáltatással, család emlegetése, ha van felesége, még álságosabb ez a mondat>. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. <Komoly önmagasztalás ez a Kádár-diktatúra ünnepelt rendezőjétől>. Mindez most megsemmisült <Drámai kép>, olyan – nagyrészt névtelen – <Cseppet sem véletlen odaszúrás, tudja jól, miért nem vállalták sokan névvel> közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések <Értelmezhetetlen> is találhatók.
Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. <Önmagasztalás folytatása, előbb mózesi, most már jézusi szerep>. Úgy a színpadon, mint azon kívül. <Altruista jellemvonások egy rendszerváltás előtt és után is remek pozícióból nőkre vadászó igazgatótól> Soha nem akartam egy másik embert megalázni. <Csak nagyjából tucat névvel, névtelenül előadott történet mond ellent.>
Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják <Csak gondolják>, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem <Csak közeledett> hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem <Csak megsértettem> őket.
Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül <Odaszurkálás kettő> megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem <Ha, de csak akkor kér bocsánatot> vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.
Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat. <Na fiúk, lányok, lesz még valaki, aki kiáll? Van még valakinek bátorsága?>.
A címlapfotón filmforgatás, középen, élesen Marton László /Forrás: Fortepan.hu
Írta: Mező Gábor
