Pesti Srácok

Nagyon ciki: sajátjai buktatták le Vonát, aki hamis alibivel próbálta megvezetni a bíróságot

Nagyon ciki: sajátjai buktatták le Vonát, aki hamis alibivel próbálta megvezetni a bíróságot

Hamis alibivel próbálta magát kimenteni Vona Gábor az Egri Törvényszék előtt, a pártelnököt ráadásul saját sajtóosztálya cáfolta meg. Vona Gábor a bírósági meghallgatástól olyan frakcióelnökségi ülésre hivatkozva maradt távol, mely ülés a saját pártja hivatalos közleménye szerint sem volt. Az eset még a nyáron történt, Vona Gábor viszont azóta sem adott választ arra, hazudott-e a bíróságnak.

Egy bíróságon zajló jobbikos belviszály kapcsán idézte be a törvényszék még a nyáron Vona Gábort. A hitelrontási ügy felperese egy, a pártból azóta kilépett Jobbikos, a tanúk és az alperesek pedig szintén Jobbik-tagok. A szabályszerű idézések ellenére Vona Gábor két alkalommal sem jelent meg az Egri Törvényszék előtt. Első alkalommal egy jobbikos frakcióelnökségi ülésre, majd egy jobbikos plenáris ülésre hivatkozva maradt távol a bírósági meghallgatásától. Kérdésre válaszolva azonban a Jobbik sajtóosztálya közölte: semmilyen ülés nem volt aznap. A Vona Gábor által előadott alibi vélhetően tehát ordas hazugság volt a pártelnök részéről. Mindez szemet szúrt Gyöngyös fideszes alpolgármesterének, aki a nyilvánosság előtt többször is megkérdezte Vona Gábortól, hogy a pártelnök szerint hazudott-e a bíróságnak, amikor olyan frakcióelnökségi ülésre hivatkozva maradt távol, mely ülés a saját pártja hivatalos közleménye szerint sem volt megtartva?

– fogalmazott Dr. Tatár László. Az alpolgármester elmondta: mindössze egyetlen mondatot várt a Jobbik elnökétől: azt, hogy nem hazudott a bíróságnak. De ezt akkor, sőt azóta sem tette meg.

PestiSracok facebook image

Információink szerint a Jobbik elnöke az ominózus eset óta már megjelent a bíróságon és vallomást is tett, de ennek részleteit nem közölték, mint ahogyan azt sem tudjuk azóta sem, miért hamis alibivel próbálta meg kimentenie magát a bíróságon.

PestiSrácok.hu, fotó: lokal.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.