Száz perc a faun labirintusában – Az Amnesty International és a valóság

Menekültügyben Magyarország „Európa mélypontja”, és a magyar kormány összességében sem lehet büszke az emberi jogok területén nyújtott teljesítményére, sőt bizonyos területeken még a 2016-os évhez képest is sokat romlott a helyzet – közölték, és már ekkor biztosak lehettünk benne, hogy nem fogunk újdonságot hallani. És valóban, a Soros-alapítvány, azaz az OSF által pénzelt Amnesty International 2017/18-as éves jelentésének Magyarországra vonatkozó részét tulajdonképpen már sokszor olvastuk, hallottuk, hiszen egylényegű a többi Soros-érdekeltség, a hazai baloldali ellenzék, illetve a liberális nyílt társadalom híveivel telezsúfolt Európai Parlament Magyarországgal kapcsolatos közléseivel. Újdonságot nem tudtunk meg, csak átismételték a betanult, és már sokszor előadott műsort, annyi haszna viszont mégiscsak volt, hogy az újságírók minden kérdésére válaszolt Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója és Demeter Áron, a szervezet magyarországi emberi jogi szakértője.

A mesevilágban jogellenes a törvénysértők visszaküldése és a törvények betartatása

A rend kedvéért azért érdemes röviden áttekinteni, mi mindennel van gondja Magyarországon ennek a furcsa, belterjes társaságnak, amely önmagát nyílt társadalomnak nevezi, és amelyet a valóságot valóságként érzékelő külvilág Soros-hálózatként ismer. Érdemes megkapaszkodni, mert vérfagyasztó dolgok következnek.

• A menekülteket határozatlan ideig fogságban tartják a tranzitzónákban (azaz nem engedik be őket az országba a kérelmük kivizsgálásáig, viszont Szerbia felé bármikor távozhatnak – a szerk.), ahol ráadásul csak napi egy-egy kérelmet fogadnak be kivizsgálásra.
• Az elfogott, törvénytelen határsértőket nem habos kakaóval, meleg takaróval és félig kitöltött menekültkérelmi ívvel várják a határőrök, hanem visszakísérik a határ túloldalára – az Amnesty szerint jogtalanul.
• Mindezek miatt 6000–8000 ember rekedt Szerbiában, rossz körülmények között, akik természetesen mindannyian szabályosan, a határátkelő helyek tranzitzónáin át szeretnének belépni Magyarországra, de erre valójában nincs módjuk, ezért próbálkoznak folyamatosan, százával a határkerítés éjjeli átvágásával.
• A felsőoktatási törvény módosítása, azaz, hogy minden egyetemre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, nehéz helyzetbe hozta a CEU-t, a többi, hasonló egyetemet viszont valamilyen furcsa okból nem.
• A civil szervezetek megbélyegzése, ellenségként kezelése, sőt elhallgattatása, hogy be kell vallaniuk, pontosan honnan és mennyi pénzt kapnak külföldről.
• A minél több migránst minden lehetséges módon az országba juttatni próbáló civil szervezetek az Amnesty szerint csupán „kritikus hangok” és „másként gondolkodók”, akiket el akar tiporni a magyar kormány.

Kettős mérce

Ilyen felvezetés után nem meglepő módon, a jelenlévő újságírók alig várták, hogy még jobban megismerkedhessenek ezzel a varázslatos mesevilággal, és kérdések sokasága tolult fel bennük, amelyek miatt több, mint másfél órásra nyúlt a sajtótájékoztató. Azt, hogy a menedékkérelmet benyújtók 30-40 százalékát végül a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal védelemben részesíti, Iván Júlia szerint azt mutatja, hogy valóban háborús övezetből érkeztek, és nem gazdasági menekültek. Ugyanakkor azt a következtetést is levonhatta volna belőle, hogy mégiscsak bejuthatnak Magyarországra a valódi menekültek, ha betartják a törvényeket, de ezt sajnos elmulasztotta. A határon uralkodó körülményekről viszont rögtön kiderült, hogy az Amnesty Internationalt nem engedik be a tranzitzónába, így csupán a Szerbiába visszaküldött vagy ottrekedt migránsoktól tájékozódik, és alakít ki véleményt, ami a nyílegyenes „kutyaharapás” és az „úgy ütnek, hogy ne maradjon nyoma, de belül fájjon” után legalábbis felvet némi hitelességi aggályt.

A Stop Soros törvénycsomag tervezete Iván Júlia szerint aránytalan pénzelvonással sújtja a kritikus civil szervezeteket, és rövid úton lehetővé teszi a hatalom számára ezek megszüntetését, és az Amnesty magyarországi igazgatója szerint éppen a kritikus civil szervezetek elhallgattatása a cél. Arról ugyanakkor nem beszélt, hogy a migrációt szervező és támogató civil szervezetek tevékenysége milyen aránytalan pénzelvonással sújtja az állami költségvetést a határvédelem pluszköltségei miatt.

Természetesen Ahmed Hamed ügye is szóba került, és Iván Júlia, valamint Demeter Áron bírálta, hogy terrorizmussal vádolják őt, ugyanakkor hangsúlyozták, az Amnesty sem állítja, hogy ártatlan lenne. Mint mondták, azt nem tudják megállapítani, hogy milyen bűncselekményt követett el a röszkei zavargás során, hiszen ők nem jogászok, így nemjogászként csak abban biztosak, hogy terrorizmust azt nem.

Minden gyereknek joga van a nemsemleges neveléshez

Az Amnesty Internationalről a napokban derült ki, hogy a migrációval, az LGBTQ-társadalommal és a nemi szerepekkel kapcsolatos iskolai érzékenyítő tréningeket szervezett középiskolások, sőt általános iskolások számára. Az ezt firtató kérdésre Iván Júlia hárította a felelősséget, és elmondta, hogy az iskolák döntése, milyen képzésekre tartanak igényt, ahogy az is, miről értesítik előre a szülőket. Az akár óvodás gyerekek nemi szerepeket megtagadó nevelésére azt mondta, az

Kegyetlenül fogva tartanak minket az utcán, mert nem mehetünk be akárki kertjébe

Rettentően kíváncsivá váltunk arra, hogyan lehet valakit kegyetlenül fogva tartani egy olyan helyen, amely csak az egyik irányba zárt, és bármikor távozhat az illető. Iván Júlia a hatályos jogszabályra hivatkozott, amely szerint fogva tartás, ha valaki szabad akaratából nem hagyhatja el az adott helyet a szabad akarata szerinti irányba. Ez rögtön felvetette a kérdést, hogy ha én nem hagyhatom el szabad akaratomból az utcát valakinek a kertje irányába, akkor vajon engem fogva tartanak-e. Erre azonban sajnos érdemi válasz nem érkezett, csak a tranzitzóna embertelen körülményeit taglalta ismét az Amnesty igazgatója. Az meg persze szóba sem kerülhet az Amnesty International mesebeli labirintusában, hogy esetleg Magyarországnak is joga van megvizsgálni, kit enged be a területére.

Stipi-stopi, menekült vagyok!

Ugyanígy használhatatlan válasz érkezett a PestiSrácok azon kérdésére is, hogy az „irreguláris” (értsd: törvényszegő) határsértők visszakísérése a határ szerb oldalára vajon milyen jogot sért. A genfi egyezmény és a magyar törvények – amelyekre Iván Júlia nagyon helyesen hivatkozott – úgy rendelkeznek a menekültek belépéséről az országba, hogy aki a határátkelőhelyen jelzi a menekültvédelem iránti igényét, azt kihallgatják, felveszik az adatait, majd beengedik a menedékjogi eljárásba. Iván Júlia és az Amnesty International ezzel szemben úgy képzeli el az ideális állapotot, hogy ha rajtaütnek a határőrök a kerítést átvágó, törvénytelen határsértőkön, azoknak is elég lenne annyit mondaniuk, hogy „stipi-stopi, menekültkérelmet szeretnék beadni”, és ezzel azonnal ugyanolyan elbánást érdemelnének, mint a törvényeket betartó menekültek.

Az Amnesty szerint azért kényszerülnek rá a menekültek a határsértésre, mert egy tranzitzónában csak napi egy kérelmet fogad be a magyar idegenrendészet. Ennek ellentmond Lázár János pár héttel ezelőtti közlése, miszerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal akkora hivatali kapacitást tart fenn a tranzitzónákban, amekkorára igény van, és ha hirtelen megnövekedne a törvényeket betartó menedékkérők száma, akkor a BÁH nyilvánvalóan fokozná a jelenlétét. Erre reagálva azonban ismét csak a Szerbiában torlódó migránsok egyoldalú közléseire hivatkozott Iván Júlia.

Nagyon kell az Isztambuli Egyezmény, de igazából mégsem kell

Az Amnesty jelentése azért is elmarasztalta Magyarországot, mert nem ratifikálta az Isztambuli Egyezményt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy márpedig erre sürgősen szükség lenne, mert úgy végre rendesen fel lehetne lépni a nőket, gyerekeket és férfiakat érő családon belüli erőszak ellen. Apró szépséghiba, hogy az Isztambuli Egyezmény elismeri ugyan, hogy férfiak elleni erőszak is létezik, azonban kizárólag a nők és a gyerekek elleni erőszak esetére javasol eljárási módszereket. Ennek fényében szívesen megtudtuk volna, hogy hogyan segítheti elő az Isztambuli Egyezmény ratifikálása a férfiak erőszak elleni védelmét, ha maga az egyezmény ilyesmiről nem rendelkezik. Ekkor kiderült, hogy igazából mégsem az Isztambuli Egyezménynek kell szabályoznia a családon belüli erőszakkal szembeni fellépést, hanem a magyar hatóságoknak és a jogalkotóknak. Már csak azt nem értjük, hogy akkor mégis miért van ennyire hatalmas szükség ennek az egyezménynek a ratifikálására.

Biológiai törvényszerűség vs. gendersemleges érzékenyítés

Az pedig még ennél is fontosabb, hogy Iván Júlia válaszánál történelmi ponthoz érkeztünk, amelyet érdemes piros betűkkel feljegyezni! A nyílt társadalom, a nemi egyenlőség és az LGBTQ-jogok híveként, Iván Júlia biológiai törvényszerűséggel érvelt, mondván a nőket és a gyerekeket azért kell jobban védeni, mert őket gyakrabban éri erőszak, ugyanis a férfiak nagyobbak, erősebbek a nőknél. Roppant különös, hogy ez a biológiai törvényszerűség nem merül föl érvként a gyerekek gendersemleges érzékenyítése és nevelése ellen. Egyszer talán ennek okára is választ kapunk az Amnesty Internationaltől, amely országokat már kiválóan tud bemószerolni, de a biológiával egyelőre elég ambivalens viszonyt ápol.