genderérzékenyítés
Ma 50 éves a német Playboy, de úgy tűnik, már ez sem a régi
Hugh Hefner alapította még 1953-ban a férfiaknak szóló erotikus magazint, a Playboyt, amelyben olyan hírességeket, szexszimbólumokat "sikerült" megszabadítania a textiltől, mint a Baywatch sztárját, Pamela Andersont, a modellt, Cindy Crawfordot, de a ruháitól a magazin ajánlatára megszabadult Kim Basinger is annak idején. A legelső Playboy címlapján pedig a mindenki által ismert Marilyn Monroe szerepelt a férfiak nagy örömére. Azóta megszokhattuk, hogy szebbnél szebb, formásabbnál formásabb idomú nőket láthatunk a magazin borítóján, akik az újságot fellapozva még többet mutatnak meg magukból. A Playboy "filozófiája" sok vitát generált, az általa sugallt nőképet sok jogos kritika érhette, de a nőiességhez való hozzállása bizonyos értelemben konzervatívnak volt tekinthető. Ahhoz nem fért kétség, hogy ez a magazin a heteroszexuális férfiakat tekintette a célcsoportjának.Valódi civil szervezetek szólaltak fel az ELTE érzékenyítő kurzusa ellen
Már több mint tizennyolcezren írták alá a Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO közös petícióját, amelyben a két konzervatív érdekvédelmi szervezet arra kéri az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetőit, hogy ne indítsák újra a pedagógusokat LMBTQ- és genderideológiára érzékenyítő kurzust az intézmény Tanító- és Óvóképző Karán. A Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig címen futó képzésnek ugyanis semmi keresnivalója nincs egy állami egyetemen – idézte a petíció szövegét a Magyar Nemzet.Alabamában egyelőre az óvodákból és az alsó tagozatos iskolákból merik kitiltani a genderlobbit
Sokak szerint nem létezik genderlobbi vagy LMBTQ-lobbi, és ha mégis, akkor nem okoz jelentős problémát. Az Alabamához hasonló esetek másról tanúskodnak. Sokat mond ugyanakkor ennek az előretöréséről az, amikor már a legkisebb, 3–10 éves gyerekek környezetéből kell kitiltani a nemi devianciák népszerűsítőit. Kay Ivey alabamai kormányzó aláírta azt a két törvényt, amely megtiltja a transznemű fiatalok számára a nemi hovatartozást megerősítő egészségügyi ellátást, és megtiltja az LMBTQ-témák megvitatását az iskolákban.Fiatalokat megszólító kampányt indít a Budapest Pride és az aHang
„Legyél te a +1!” néven a fiatalokat szavazásra buzdító közös kampányt indít a Budapest Pride és a civil kezdeményezéseknek platformot adó aHang. A kampányhoz tartozik egy interaktív játék is; a kampány weboldalán a csatlakozók kihívásokat fogadhatnak el, amelyek egyfajta demokrácia-szimulációként működnek.Külföldről pénzelt álcivilek folytatnak LMBTQ-propagandát magyar iskolákban
A gyermekvédelmi törvény rendelkezéseinek megkerülésével folytatnák az LMBTQ-szervezetek az iskolákban folytatott genderpropagandájukat, amellyel az utóbbi években kiskorúak ezreit érzékenyítették az LMBTQ-propaganda iránt – számolt be az Origo. Az álcivil szervezetek rendszeres külföldi pénzügyi támogatással működnek, egyebek mellett a Norvég Civil Támogatási Alaptól és Brüsszeltől, az Európai Bizottságtól kapott pénzből.Újabb gimnáziumról derült ki, hogy érzékenyíti a diákokat
Miközben a baloldal jogi úton támadja a gyermekvédelmi népszavazást, a gimnáziumokba már kezd beszivárogni a genderideológia. Az Eötvös József Gimnázium után most a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumról derítettük ki: korábban LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartottak. A felvilágosítás mellett a diákoknak különböző szituációs gyakorlatokat kellett eljátszaniuk.Kezdetét vette az LMBTQ-érzékenyítés egy magyar gimnáziumban
Kezdetét vette az LMBTQ-érzékenyítés a budapesti Eötvös József Gimnáziumban is – értesült a Magyar Nemzet. Az elit gimnázium iskolaújságának szerkesztői egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését, azzal a céllal, hogy támpontot adjanak a különböző társadalmi nemekről és nemi orientációkról azoknak, akik még nem jártasak a témában. Az intézmény vezetője szerint a kérdőív csak azt akarta bebizonyítani, hogy a fiatalokat érdekli, és többeket érint is a téma.Transznemű hercegnő az egyik főszereplő a Disney egyik új meséjében
Hamupipőkéhez hasonlóan változik hercegnővé a Muppet Babies című sorozat egyik szereplője. Gonzorella abban különbözik a klasszikus mesehőstől, hogy ő eredetileg fiú, Gonzo, a sorozat egyik kedvelt figurája. A transznemű karakter feltűnése egyértelműen mutatja, hogy az LMBTQ-lobbi már ott van a filmgyártó óriás falain belül – kommentálja a hírt a Magyar Nemzet. A Disney új produkciója a legfiatalabb tévénéző korosztályt, a 4–7 éveseket célozza: döbbenetesen agresszív az LMBTQ-propaganda.A színek tanulása közben is az LMBTQ-propaganda érzékenyíti az óvodásokat
Már a színek megtanulásából se maradhat ki a genderlobbi, ezzel bekebelezve az egyik legalapvetőbb tanulási folyamatot. A színeket is úgy tanítják az óvodáskorú gyerekeknek, hogy azokat még véletlenül se kössék a klasszikus, hagyományos felfogáshoz – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Ajánljuk még