Pesti Srácok

Kezdetét vette az LMBTQ-érzékenyítés egy magyar gimnáziumban

Kezdetét vette az LMBTQ-érzékenyítés egy magyar gimnáziumban

Kezdetét vette az LMBTQ-érzékenyítés a budapesti Eötvös József Gimnáziumban is – értesült a Magyar Nemzet. Az elit gimnázium iskolaújságának szerkesztői egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését, azzal a céllal, hogy támpontot adjanak a különböző társadalmi nemekről és nemi orientációkról azoknak, akik még nem jártasak a témában. Az intézmény vezetője szerint a kérdőív csak azt akarta bebizonyítani, hogy a fiatalokat érdekli, és többeket érint is a téma.

Az iskolaújság szerkesztői által készített, LMBTQ-témájú kérdőív még április végén, a gyermekvédelmi törvény elfogadása előtt látott napvilágot. Az Eötvös Diákot készítő fiatalok ugyanis fontosnak érezték, hogy a szexuális kisebbségeket érintő témákról szó essen az iskolai környezetben is, hangsúlyozva, hogy az intézményi és rendszerszintű változások eléréséhez szükség van támogatókra. A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumok szerint a szerkesztők arra voltak kíváncsiak, hogy a gimnázium diákjai hogyan jellemeznék a nemi identitásukat, a szexuális orientációjukat és a romantikus vonzalmaikat. Emellett arra is kitértek, hogy a kérdőívet kitöltő fiatalok milyen személyes névmással szeretnék, hogy hivatkozzanak rájuk olyan nyelvekben, amelyekben az egyes szám harmadik személyű alaknak van specifikus neme. A felmérésben továbbá olyan kérdések is szerepeltek, hogy a diákok milyen nehézségeket éltek meg a szexualitásukkal kapcsolatban, miképpen vallották be a családtagjaiknak és a barátaiknak, hogy az azonos nemű emberekhez vonzódnak.

A kérdőív minden eddiginél jobban megmozgatta a diákságot, ugyanis több mint háromszázan töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy:

  • A válaszadók 93,3 százaléka vallotta magát ciszgendernek (vagyis a saját nemével azonosulónak), 3,4 százaléka nem bineáris (a nemi identitását különböző módon kifejező) személynek, 0,3 százalékuk transzneműnek, 0,3 százalékuk interszexuálisnak, a maradékuk pedig jelezte, hogy jelenleg folyamatban a genderidentitásuk kialakulása.
  • A szexuális orientációjukat tekintve kiderült, hogy 70,7 százalékuk heteroszexuális, 12,3 százalékuk biszexuális, 3,1 százalékuk homoszexuális, két százalékuk aszexuális, 0,8 százalékuk pánszexuális, 0,8 százalékuk queer, a maradék 6,1 százaléknak pedig még nem alakult ki a szexuális irányultsága.
  • A kitöltők majdnem húsz százalékának akadtak nehézségei a szexualitásával kapcsolatban, sőt az is kiderült, hogy összesen 21-en vállalták a másságukat a barátaik előtt, viszont csak öt személy merte ezt bevallani a szüleinek is.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet megkereste az Eötvös József Gimnázium igazgatóját is, hogy tudott-e a diákok által elindított közvélemény-kutatásról, valamint ki engedélyezte a kérdőív közzétételét a suliújság szerkesztőinek. Moss László közölte: az április 30-án kiküldött kérdőív ügyében az újság tanárszerkesztője – aki egyben felelős vezetője is a szerkesztőségnek – járt el, hiszen a korábban kiküldött kérdőíveknél is mindig az aktuális tanárszerkesztő döntött. Ugyanakkor – folyatta – mivel az iskolaújság felelős kiadója az igazgató, az elkészült cikkről a megjelenés előtt több beszélgetést folytattak a szerkesztőkkel és a mentortanárral is. Elmondása szerint a kérdőív összeállításához a diákok nem kaptak külső segítséget, hanem maguk dolgozták ki azt, mivel munkájukat öntevékenyen, a mindenkori mentor segítségével végzik. Az intézményvezető végül megjegyezte: az Eötvös Diákban megjelenő cikk a toleranciáról szól, célja pedig a tájékoztatás volt, hiszen egy értelmiségi csak akkor mondjon véleményt, ha tájékozódott. Hozzátette, a kérdőív nem a diákok szexuális orientáltságának puszta felmérését célozta, csak azt akarta bebizonyítani, hogy a fiatalokat érdekli, és többeket érint is a téma. Az intézményt fenntartó Belső-Pesti Tankerületi Központ a felmérésről és a lapban szereplő cikkekről sem értesült.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.