A pitiáner rabló és a szellemi fogyatékos bürokrata közé szorulva – Harc a romániai magyar kárpótlásért
A magyar nemzetpolitika „háborús” helyzetben van két-három országban, a nemzetrész megmaradásáért – jelentette ki Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója az erdélyi ingatlanrestitúcióról rendezett konferencián. Románia elkezdett ez ügyben úgy viselkedni az elmúlt években, ahogy azt a mindenkori román államtól megszokhattuk: svindlizik, időt húz, szándékosan káoszt kelt, a területén élő magyarokat pedig meglopja és megfélemlíti. A vízfejű brüsszeli bürokrácia pedig nagyon nem akarja érteni, hogy mi ezzel a baj.
Szlovákiában tűzszünet van, Ukrajnában valós háborúvá kezd eszkalálódni a helyzet, Romániában pedig a kettő közti, elnyúló küzdelem van – foglalta össze a helyzetet az igazgató a Veritas Intézetben rendezett konferencia megnyitóján. A román bíróságok ismét, sokadszor is készséges partnerei az államhatalomnak a magyarok kifosztásában. A magyarok gazdasági megerősödésétől tartva nemcsak visszatartják a kárpótlást a szocializmus idején elkobzott ingatlanokért, hanem egészen hajmeresztő indokokkal elkezdtek újra államosítani már visszaadott birtokokat is.
A románok egy fokkal ravaszabbak, mint a kárpótlási törvényüket a magyarellenes felbuzdulásukban nagyon durván elszámító szlovákok. Romániában nincs uniós színtéren kikezdhető, jogsértő törvény, így esetében a bíróságokon tapasztalható, rendszerszintű jogsértéseket kell bebizonyítani. Ezek pedig folyamatosan jönnek egymás után. Bizonyítékokat hagynak figyelmen kívül, illetve kérdőjeleznek meg, kommunista koncepciós perekre hivatkoznak, miközben a rendőrséggel, sőt a közelmúltbeli megszüntetéséig a Korrupcióellenes Ügyészséggel (DNA) próbálják megfélemlíteni a birtokaikat visszakövetelő magyarokat.
Kétszer vették el, és háromszor rabolták ki Erdélyt
A románok kisebbségmentes Erdélyt akartak, ehhez képest az ottani lakosság fele nem román volt, amikor 1919-ben megkaparintották a területet – ismertette előadása kezdetén Vincze Gábor történész. Ezért már akkor megkezdték a magyarok elűzését és a vagyonuk elorzását, Erdélyt pedig egyértelműen gyarmatként kezelték. Az 1920-as, szociálisnak álcázott, valójában soviniszta földreform románok közt osztotta fel az erdélyi magyar nemesek nagyobb birtokait, miközben érintetlenül hagyta a Regátban (a Kárpátokon túli Románia) fekvő, az erdélyieknél sokkal nagyobb birtoktesteket.
Külön jogszabályokat hoztak Erdélyre, így szentesítve a kirablását.
Már a két háború közti időszakban tetten érhető a magyar magán- és egyházi javak és birtokok, valamint nagyvállalatok erőszakos kisajátítása a nemzeti jelentőségükre hivatkozva. A baróti szénbányát például azért államosították, majd zárták be, ezzel munkanélkülivé téve az ott dolgozó székelyeket, hogy ne jelentsen konkurenciát a regáti bányáknak.
Miután Észak-Erdély 1940-ben visszakerült Magyarországhoz, komoly állami, banki és vállalati beruházások történtek. Ekkor kezdődött el Székelyföld modernizációja, ráadásul óriási pénzből pótoltuk a kivonuló románok által az utolsó szálig elvitt mozdonyokat, vasúti vagonokat és minden mozdítható ingóságot. Ezek aztán a szovjet és az addigra hozzá átállt román hadsereg 1944-es bevonulásakor megintcsak román kézre kerültek.
Nincs különbség a fasiszta Románia és a kommunista Románia között
Az 1942-es fasiszta Románia ellenséges javak nacionalizálásáról szóló törvénye a románok szovjet oldalra való átállása után is érvényben maradt, és erre hivatkozva foglaltak le magyar ingatlanokat 1945 februárjában. Az e célra létrehozott Ellenséges Vagyont Kezelő Intézet (CASBI) nacionalizálta a magyaroktól újra elvett észak-erdélyi javakat, de a dél-erdélyi, változatlanul román állampolgárságú magyarok javait is. Bevezették a vélelmezett ellenség jogi fogalmát, aztán ez a gumifogalom teljes szabad kezet adott nekik a magyarok rendszerszintű kifosztásában. Még ingóságokat is lefoglaltak (például arisztokraták bútorait, szőnyegeit), az Intézet raktárait viszont menet közben szétlopták a kommunisták.
A románok által 1945 után elrabolt magyar vagyon akkora volt, hogy abból ki lehetett volna fizetni Magyarország Szovjetunióval szemben megállapított 200 millió dolláros háborús jóvátételi kötelezettségét. A magyar számonkérésre válaszul a románok ellenkövetelést nyújtottak be. A magyarországi kommunisták külföldön egyáltalán nem voltak olyan határozottak, mint ahogy a belföldi terrort intézték, nem úgy a román kommunisták, akik elérték, hogy az 1953-as szerződésben gyakorlatilag minden ellopott ingóságáról lemondjon Magyarország. És ha lopásról van szó, a románok nem ismerik az elég fogalmát. Az 1955-ben bezárt kolozsvári útlevélhivatal magyar állami kézen levő épületét a ‘60-as években suttyomban államosították. Ezt nemhogy nem ismerik el azóta, de tárgyalni sem hajlandóak róla, pedig Magyarország ezt a követelést ma is jogosan nyújthatná be – hívta fel a figyelmet Vincze Gábor.
Felvetődik a kérdés, hogy Románia csinált-e bármi mást a XX. században, minthogy rabolt és lopott. Na jó, igaz, az összes szövetségesét is elárulta.
A nemzeti szocialisták szabadrablása
Horváth Attila alkotmánybíró a vagyonelkobzások visszásságait ismertette, nyomatékosítva, hogy tévedés államosításról beszélni, hiszen az államosításnál megvásárolják az ingatlant. Ezzel szemben amit Románia művelt, az vagyonelkobzás. Hiába büszkélkednek azzal, hogy a törvénykönyvük a Napóleon által bevezetett polgári törvénykönyvre, a Code Civilre alapszik, Romániában (és a többi kommunista államban) a XX. században újra megjelent a XIX. századi jogrendből már kiiktatott vagyonelkobzás. Az ugyanis nemcsak az egyént érinti, hanem az egész családot, ezért büntetési tételnek nem alkalmas. Nagyobb embercsoport kifosztására viszont igen. Magyarok sokaságától vették el a házaikat, lakásaikat, és a családok erőszakos kilakoltatásakor még az ingóságaikból, bútoraikból is csemegéztek a kirablóik. A kommunista hatalomátvétel után tovább romlott a helyzet, a magyar kézen maradt vagyonok utolsó morzsáit is elvették.
Koncepciós pereket indítottak, amelyekkel a vagyonelkobzás után sokszor már nem is foglalkoztak, hiszen csak a zsákmányszerzés végett csinálták.
Felfoghatatlanul mélybalkáni
A román földnyilvántartás az a téma, amely a legvilágosabban megmutatja, micsoda rothadó, mélybalkáni posványról van szó. A Magyarországtól elcsatolt területeken pontos kataszteri térképeken alapult a földnyilvántartás, míg az 1918 előtti Romániában térképek se voltak, se helyrajzi számok, csupán tulajdonosi bejegyzések – ismertette Kurucz Mihály, az ELTE tanszékvezető jogásza. Az újonnan szerzett területen szándékosan hibásan írt, azaz nem létező jogi személyek nevére jegyezték be a magyar ingatlanokat, így azok a kommunizmus utáni kárpótlás keretében sem visszaadhatók. A szövetkezetesítés alkalmával ráadásul a telektestek és a helyrajzi számok is eltűntek, mi több azóta a közigazgatást is átszabták, község- és megyehatárok változtak. Emiatt egy-egy visszaigényelt telek megtalálását az is nehezítheti, hogy azóta más községhez tartozik.
Nekiláttak egy egységes földnyilvántartás létrehozásának is Romániában, de ezt is pontosan úgy vitték véghez, ahogy minden mást. Az egész ország egységes rendszer szerinti felmérése és térképre vitele előtt nem is lehetne ilyet csinálni, de ők ezt az aprócska lépést kihagyva mégis megtették 1996-ban. Nekik ez az átállás sem okozott problémát. A régi magyar telekkönyvekre és az azoktól gyakran eltérő 1918 utáni román földnyilvántartásra, valamint a regáti területek tulajdonosi bejegyzéseire rávezettek egy egységes országos nyilvántartást, amely addigra még csak néhány megyében volt térképekkel alátámasztva. Közben ráadásul beindult a restitúció, és a közjegyzők kiállíthattak tulajdonjogot igazoló birtokleveleket, amelyeket viszont felülírhatja a térképezés eredménye. Ahogy látható, teljes és alighanem szándékos a felfordulás, amelyben a rablók és tolvajok mozognak a legmagabiztosabban.
Romániában a korrupció a rendszer működtető elve
– tette hozzá Kurucz Mihály.
Az EU-val teljesen máshogy kell tárgyalni, mint ahogy a józan ész kívánná
A jogos jussukat visszaigénylő magyarok dolgát a felvázolt káoszon túl a román állam keménykedése, megfélemlítési kísérletei, továbbá a helyzet iránt teljesen érzéketlen Brüsszel tétlensége is nehezíti. Márpedig az Európai Unió lehetne az a felület, ahol meg lehetne fegyelmezni Romániát. Korom Ágoston, az „európai ingatlanjog” kutatója, a KJI munkatársa elmondta, hogy be lehet bizonyítani az EU-nak a román jogsértést, csak teljesen máshogy, mint ahogy a józan ész kívánná. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis a szervezet – más területekkel ellentétben – az őshonos nemzetiségekkel szembeni diszkriminációra érzéketlen.
Amire Brüsszel nem fordíthatja el a fejét, az a tőke szabad áramlásának akadályozása – ismertette Korom Ágoston. A belső szabad piac fenntartására és a protekcionizmus ellehetetlenítésére kitalált alapelv az EU egyik fő pillére, így azt már igazán nehéz figyelmen kívül hagyniuk a brüsszeli bürokratáknak. Persze azért megpróbálják. Az ezt kifogásoló egyéni panaszokra annak ellenére nem siet válaszolni az Európai Bizottság, hogy az EU számára elvileg rendkívül fontos az egyéni jogérvényesítés biztosítása. Az ombudsmani gyakorlat szerint viszont nem lehet megfelelő indoklás nélkül elutasítani a megalapozott panaszt, így október végéig az Európai Bizottság is kelletlenül választ ígért a Kisebbségi Jogvédő Intézet által képviselt, több ezer érintettnek.
Ha a Bizottság még így sem lesz hajlandó együttműködni, akkor sem tagadhatja le a szlovák jogsértéseket, mivel azok tényét már elismerte, csak foglalkozni nem akar velük. Ha a sérelmekkel nem is, a konkrét jogsértésekkel viszont már kénytelenek lennének foglalkozni. Ezért a szlovákiai és romániai üggyel foglalkozó petíciót nyújt be a KJI, amelyhez minél több aláírásra lesz szükségük, hogy nagyobb nyomatékot adhassanak az erdélyi magyarok jogérvényesítési igényének. Emellett egyéni bírósági perek következnek majd mind Románia, mind Szlovákia esetében, amelyekben a nemzeti bíróságoknak be kell majd tartaniuk az uniós jogot.
