Pesti Srácok

Tao-pénzek: Gyurcsányék reménytelen küzdelme a valósággal

Tao-pénzek: Gyurcsányék reménytelen küzdelme a valósággal

Ha Orbán Viktor megnyeri eddig csak feltételes módban megtett nagy összegű fogadásait, és a CEU tovább rontja illatosítja Budapest levegőjét, a vitatott módszerekkel dolgozó Soros-alakulat genderezoterikus titkok mellett újabb tudományokkal növelheti az emberiség túlélésének esélyeit. Ebben segítségükre lehet Gyurcsány Ferenc, és magánvállalkozása, a DK, a párt vezetésére, a Sith Tanács tapasztalataira hagyatkozva ugyanis újabb népszerű szakokként indíthatnák be a Nemzetközi Műbalhé, Mindig, Mindent Félreértő és a Mindig, Mindenbe A Lényegének Az Ellenkezőjét Belemagyarázó elnevezésű mesterképzéseket. Ez talán mérsékelhetné a CEU működése miatt Bugrisztánban Magyarországon kialakult feszültségeket, Gyurcsány személyével pedig hungarikum, trendiesebben szólva Hoongarykoom is lehetne. Referenciának mindjárt ott van a Sith Tanács pénteki akciója, amikor A Világ Összes Gondjának Megoldása közben idejüket, energiájukat nem kímélve elindultak, és igyekeztek megkeresni az amúgy el sem tűnt tao-pénzeket.

A DK-t nem könnyű csőbe húzni, pláne úgy, hogy Gyurcsányék még három, azaz három – a realitások talaján állva – csúnyán elbukott választás után még mindig nem hiszik el: Magyarországot nélkülük is lehet kormányozni. Kisebb kutakodással – amit a PestiSrácok.hu szerkesztősége megtett – a Sith Tanács kideríthette volna, hogy reklamációjuk tárgya, a FUNA nevű sportszervezet ügyében jelenleg a számlák utóellenőrzését végzik az illetékesek, ami amúgy a sportállamtitkárság jogszabályi kötelezettsége. A vizsgálat után a dokumentumokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszajuttatja az érintett sportszervezet részére, ahonnan a papírokat majd ki lehet kérni. Kisebb kutakodás alatt 1, azaz egy telefonhívást értünk, amiből az következik, hogy ennél kisebb kutakodás nincs is.

A DK pénteki akciója után portálunk boszorkánykonyhájában elővettük a már rég a mosogatógépben felejtett üveggömbünket, amelynek segítségével abban a dimenziókon átívelő felismerésben lehetett részünk, hogy az utóellenőrzés tényével Gyurcsányék is tisztában vannak, ami arra enged következtetni, hogy csak újabb műbalhét igyekeztek gründolni.

Azt a Sith Tanács is elismerte, hogy tao-fronton eddig mindegyik feljelentésüket elutasították a hatóságok, amitől ők nagyon szomorúak. Egyelőre nem tudni, tisztában vannak-e azzal az elképesztő összefüggéssel, hogy a feljelentések azért nem találtak célba, mert az Emmi a jogszabályoknak megfelelően járt és jár el. Vélhetőleg a Fidesz-diktatúra ármánykodásának köszönhető az is, hogy bevezetése óta pontos jogszabályok vonatkoznak a tao-rendszerre, annak üzemeltetésére, amelyet az Európai Bizottság is vizsgált és jóvá is hagyta azokat. Üveggömbünk szerint ezzel Ferenc Nagyúr és Társai is tisztában vannak, de azért nem Brüsszelbe mentek tiltakozni a tao-pénzek miatt, mert fapadossal utazni nekik már zsenánt. Budapesten mégiscsak olcsóbban ki lehet gazdálkodni egy tízperces műbalhét, itt ráadásul még egy tucat, jobb sorsra érdemes sajtómunkás részvételére is számíthatnak. (Azt készséggel elismerjük, hogy a cikkben a Sith Nagyurat hangulatilag keverjük Voldemort Nagyúrral.)

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.