Honvédelmi szakértő a PS-nek: Komoly ország nem létezhet komoly hadsereg nélkül

Kezdjük az elején. Mit takar az, hogy megújítottuk az 1997-ben kötött közös védelmi együttműködési megállapodást? Mit takar egy ilyen megállapodás?

Az amerikaiakkal megkötött szerződés arról szól alapvetően, hogy az országban állomásozó és/vagy átvonuló katonákra milyen szabályok vonatkoznak. Ez kvázi egy biankó szerződés azzal kapcsolatban, hogy ha az amerikaiak vagy a NATO csapatokat akar mondjuk átvonultatni az országon, akkor ne kelljen mindig összeülnie az országgyűlésnek. Nekik van egy folyamatos engedélyük, ami már rég nem lett megújítva, és ezt - úgy néz ki - sérelmezték az amerikaiak, meg a világ is persze sokat változott 1997 óta. Ezzel együtt az új megállapodás megkötése szigorúan a szuverenitásunk megtartásával történt, hiszen - teljesen jogosan - még a megindítás előtt tudni akarjuk, hogy más nemzetek katonái milyen műveleteket akarnak végrehajtani Magyarország területéről.

Miért pont mostanra jutottunk el a szerződés megújításáig, miért éppen most látogattak ide az amerikaiak, és miért éppen most húztunk bele a haderőfejlesztésbe?

Tudjuk, hogy 2010-ben a szocialisták milyen állapotban adták át az országot. Nyilvánvaló volt, hogy akkor nem lehetett rögtön a hadsereg fejlesztésével kezdeni, és nem is voltak rá meg az összegek, először tehát a gazdaságot kellett rendbe tenni. Jött a 2015-ös menekültválság, amikor Magyarországon is több százezer ember átvonult, ez pedig még inkább ösztönözte a politikusokat arra, hogy nem lehet elhanyagolni a honvédelmet - amellett persze, hogy van egy NATO. Nem azt mondom, hogy előtte nem volt szándék a hadsereg megreformálására, de értelemszerűen nem az volt a prioritás. Akkor az is bebizonyosodott, hogy a mai világban nem biztos, hogy harckocsikkal és katonákkal érkezik az ellenség. Az is nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás időszakában a hadsereg létszámát és technikáját folyamatosan csökkentették, majd pepitában követték egymást a kormányok, amelyek, mire eljutottak volna a honvédségig, át kellett adniuk a helyet. A honvédelem fejlesztésének rossz szokása, hogy a negatívumok azonnal látszanak, míg a jó dolgok, a befektetések viszont lehet, hogy csak ciklusokkal később. Az utóbbi két évben nagyságrendekkel felgyorsult a folyamat. Az Orbán-kormány számára a nemzet szuverenitása fontos, és komoly ország nem létezhet komoly hadsereg nélkül. Pompeo látogatása is teljesen normális, hiszen szövetségesek vagyunk. Láthatjuk, hogy az amerikaiak rájöttek arra, hogy a közép-európai térséggel kicsit jobban kellene foglalkozniuk. Korábban az amerikaiak azt gondolták, hogy a szocialista-liberális kormányok bármit megtesznek, amit elvárnak tőlük, minden ellenállás nélkül. Ez mostanra megváltozott. Ahogy Trumpéknak Amerika az első, úgy nekünk is a magyar érdek az első, és olyan kormányunk van, amelyikkel nem lehet a megszokott procedúra szerint eljárni. Erőből nem tudnak eljárni, és nincs is értelme; sokkal többre mennek, ha valóban tárgyalásos úton rendezzük a dolgokat. Nem vagyunk egymás alá-fölé rendelve, hanem szövetségesek vagyunk, még akkor is, ha más országok nagyobbak, nagyobb a GDP-jük és a hadseregük.

Nemrég Németországtól vásároltunk új, modern harckocsikat, és a tervezett légvédelmi rendszer is norvég-amerikai közös projekt, ha jól tudom. Mitől függ, hogy mit veszünk?

Teljesen logikus és ésszerű, amit az Orbán-kormány a beszerzésekkel csinál. Európában vagyunk, közelebb vannak hozzánk a németek, gazdaságilag is szoros az együttműködés. Amikor a harceszköz-beszerzéseket nézzük, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy más területen az adott országgal hogyan működünk együtt. Az új harckocsikat és az önjáró lövegeket feltehetően ezért vettük meg Németországtól, ezek pedig a csúcstechnológiát képviselik. Ez lehetett amúgy egy jelzés is az amerikaiak felé, azt is üzenhettük ezzel, hogy nemcsak ők vannak a világon, nemcsak ők gyártanak csúcstechnológiát, és más szövetségeseink is vannak, amellett, hogy saját érdekeink is. Egyelőre semmilyen konkrét megállapodás nem történt az amerikaiakkal, mert ez úgy működik, mint egy piacon: mindenkinek ki van téve az áruja, és a vásárló dönt. Ha pedig tud alkudni, akkor még jobb üzleteket tud kötni. Biztosra vehető, hogy az USA-ból is fogunk venni valamit hamarosan. Azt gondolom, hogy most jó helyzetben vagyunk, mert van a honvédelemre pénz és szándék, és úgy látom, hogy emiatt mintha kicsit megversenyeztetnénk a NATO-tagállamokat.

De ez nem jelenti azt, hogy ki akarunk lépni a NATO-ból? Merthogy többen ezt szűrték le abból, amikor Orbán Viktor a Figyelőnek adott interjújában azt mondta, hogy nem gondolja, hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni.

Abból, amit a miniszterelnök mondott, egyáltalán nem következik, hogy ki kellene vagy ki akarnánk lépni a NATO-ból. A szövetségnek megbízható tagjai vagyunk és leszünk, de ettől még arra az eshetőségre is fel kell készülnünk, hogy egy esetleges minket ért támadás esetén a tagországok nem jutnak konszenzusra a segítségnyújtás tekintetében. Ez olyan, mint hogy a családom sürgősséget kívánó egészségügyi állapotát nem alapozhatom az egészségügyre. Nem mondhatom azt, hogy “ha majd baj van, hívom a mentőt”, mert lehet, hogy a mentő csak később ér ide, és nekem képesnek kell lennem arra, hogy elsősegélyt tudjak nyújtani, ha baj van. A NATO-ban a döntések konszenzus alapján születnek. Tegyük fel, hogy megtámad minket egy idegen ország, és életbe lép az 5-ös cikkely. Egyértelmű szituációnak tűnhet: az ember azt gondolhatja, úgyis megvéd a NATO, de ez nem ilyen egyszerű. Ilyenkor összeülnek a tagországok vezetői, hogy megvitassák a helyzetet. Ez 1-2 napot biztosan igénybe vesz, ha nem többet. A NATO-nak nincs hadereje, a szövetségnek a tagállamok biztosítják a haderőt, tehát meg kell tárgyalni a részleteket. Ebben az esetben 29 véleményről beszélünk. A NATO olyan, mint egy társasház: látszólag egy célról beszélünk, de a földszinten lakónak lehet, hogy mások az érdekei, mint annak, aki a negyediken lakik. Idő kell a döntéshozáshoz, és ki tudja, ki támad meg minket; lehet, hogy a támadó valakinek a szövetségese, akinek nem érdeke a beavatkozás. Ki tudja? Tegyük hozzá, hogy a NATO el is várja, hogy minden országnak legyen olyan korszerű hadereje, amivel megvédi magát; a hármas cikkely éppen arról szól, hogy egyedül és együtt fejlesztenek ki a tagországok ütőképes hadsereget. Tehát amikor mi fejlesztjük a haderőnket, akkor azzal csak a NATO elvárásait teljesítjük, és egyúttal a NATO-t magát is erősítjük.

Meg akar minket valaki támadni?

Jelen pillanatban - úgy gondolom - nincs ilyen veszély, de ez nem ok arra, hogy üljünk a babérjainkon. A haderőnek nemcsak az a funkciója, hogy elrettentsen másokat attól, hogy meg akarjanak támadni. Egy korszerű hadsereg azt jelenti, hogy egy ország képes ellenállásra és válaszcsapásra is akár, vagyis, aki meg akar támadni, annak számolnia kell azzal, hogy ő maga is komoly veszteségeket fog elszenvedni. Olyan ez, mint egy utcai verekedés. Ha tizenöten körbeállnak, nincs esélyem, és mindig mindenkinél van erősebb, de ha kigyúrod és felkészíted magad, akkor elgondolkoznak majd, hogy megéri-e próbálkozni, hiszen sérülés, sebesülés, veszteség a támadót is érheti.

Mekkora erőt tudunk képviselni, ha megvalósulnak a tervezett fejlesztések?

Tízmilliós országként nyilvánvaló, hogy mekkora erőt tudunk képviselni, de amink lesz, az korszerű lesz. Nagyon fontos lesz a honvédség aktív állománya is, de az önkéntes és tartalékos haderőt is fejleszti a kormányzat. Gondoljunk Svájcra: nem nagy ország, de jól védhető a hegyek miatt, és komolyan veszi a lakosság is a katonai kiképzést és a honvédelmet. Az igazi erő nemcsak az aktív haderőben van, hanem a tartalékosokban is. A politikai akarat teljesen megvan, és szerencsére most a pénz nem akadály a haderőfejlesztéshez.

Vezető kép: Balogh Zoltán/MTI