Pesti Srácok

Itt van néhány ígéretes programajánlat Húsvétra

null

Számtalan színes programból lehet válogatni a húsvéti hosszú hétvégén, ráadásul idén az időjárás is kedvez a szabadtéri kikapcsolódásnak. A segélyszervezetek sem tétlenkednek, országszerte támogatják a rászorulókat: a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete például 150 rászorulónak nyújt segítséget. Összegyűjtöttünk néhány izgalmasnak ígérkező családi programot Húsvétra.

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolya Nap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban. Vasárnap a MultiTalent Studió mutatja be Lázár Ervin Hétfejű tündér című művét Balogh Bodor Attila átdolgozásában, lesz zenés-táncos műsor, majd Halmos Mónika mesél a fűben-fában található finomságokról. A kastély Pálmaházában illattúra, a díszudvaron zenés előadás várja a közönséget. Húsvéthétfőn pedig a Kóka Néptáncegyüttes néptáncbemutatója mellett a MiaManó Színház mesejátéka, a Nyáry Bábszínház interaktív gyerekelőadása és a Fourtissimo együttes koncertje szerepel a kínálatban. A programokat egyebek mellett kézműves foglalkozások, interaktív játékok, tojásfestés, gyapjúbárány-készítés, hordólovaglás, valamint kézművesek és iparművészek vására, virágvásár és ibolyaszappan-készítő bemutató színesíti.

Húsvéti fesztivált tartanak Hollókőn

Már pénteken elkezdődik és idén négy napig tart a húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a látogatókat. A négy nap rendezvényei párhuzamosan zajlanak az ófaluban, a várban és a színpadon. Utóbbi helyszínen szombaton Szalonna és bandája ad koncertet, vasárnap a Kerekes Band mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, népzenei koncertet ad az Aurevoir. A nap táncházzal zárul. Húsvéthétfőn a Hollókő Táncegyüttes ünnepi műsora nyitja a programokat, színpadra lép a Folk 45, a húsvéti nagykoncertet a Góbé zenekar adja. Gasztronómiai és hagyományőrző programok lesznek szombaton az ófaluban: kereplőzés, népi élet, tánctanítás, népviseletbe öltöztetés, de karikázót tanulhatnak a helyi néptáncegyüttessel, és szilvásgombócot főzhetnek a vendégek a kétbodonyi hagyományőrzőkkel.

PestiSracok facebook image
Hollókőn az igazi húsvéti locsolkodás hagyományával is megismerkedhetnek a lányok, asszonyok. Fotó: Reuters/Laszlo Balogh

Színes családi programok, kézműves foglalkozások és koncertek a Várkert Bazárban

A gyerekek kézműves foglalkozásokon készíthetik el a húsvéti dekorációt, de lesz közös tojásfestés, gólyalábas utcaszínház, gyerekkoncertek és gyermekjátszó ház is - áll a szervezők közleményében. A látogatók a három nap alatt megkóstolhatják az ünnepkörhöz kötődő népi fogásokat, kipróbálhatják a modern street food ízeit, és válogathatnak a kézműves vásár termékei közül is. Napközben Czinege Tamás gasztronómiai előadást mutat be a színpadon, esténként pedig ugyanitt olyan előadók lépnek fel, mint a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Parno Graszt vagy a Firkin. A húsvéti hosszú hétvégén induló Várból palota című sétán a középkortól máig lehet nyomon követni a királyok és államfők lakhelyének változatos történetét és felfedezni a Budai Palotanegyed rejtett titkait. A túrán való részvétel ingyenes, regisztrálni a Várkert Bazár honlapján keresztül tudnak az érdeklődők.

A MINIVERSUM speciális tojásvonattal és nyuszikereső játékkal várja a látogatókat

Izgalmas és tartalmas családi programokat ígér a MINIVERSUM is húsvétra: nyuszikereső játékkal és speciális tojásvonattal is várják a gyerekeket és a felnőtteket. A legkisebbeknek pedig a játszóházban is változatos elfoglaltságot kínálnak. Nyuszikereső kvíz, digitális vonatozás iPaddel, makettház-építés és füvesítés, kézműves foglalkozások szerepelnek a programban, de segítenek a húsvéti díszek elkészítésében is. A szünet utolsó napján pedig vicces játékokat készíthetnek az odalátogató gyerekek.

Egyedi tojásvonatot is láthatnak az érdeklődők. Forrás: Miniversum

Nyuladalom Siófokon

Húsvétkor is „Itt kezdődik a Balaton”, Siófokon, ahol a család összes tagjának felejthetetlen hétvégi programokat kínál a város. Négy napon át tart az ingyenes ünnepi kavalkád: a kicsiket állatsimogató, kézműves programok, nyúl-derby és koncertek, a felnőtteket futóverseny, különleges ételek, esténként pedig fergeteges könnyűzenei koncertek várják.

Húsvét a Míves Tojás Múzeumban

Húsvét, a természet tavaszi megújulásának ünnepe, hímestojás, piros tojás, tojásfestés, Nagyhét, locsolkodás, népi hagyomány – keresőszavak az interneten, a Facebookon, s mindegyik nyomán eljutunk a Míves Tojás Múzeumhoz. Csak Zengővárkonyig kell utazni, hogy ebben a kis múzeumban megcsodálhassuk a világ minden táján ismert és művelt tojásdíszítés remek alkotásait, az emberi fantázia és kézügyesség szépséget sugárzó teremtményeit. A húsvétkor hagyományos és sok háztartásban még ma is kedvelt tennivalók egyike a hímes tojások megfestése. Ezek elkészítéséhez a Nagyhét napjain segítséget ad a Múzeum. A „Hímestojás Szeretteinknek” program keretében látogatóink asztalhoz ülhetnek, és gyakorlott tojásírók segítségével, saját kezűleg készíthetik el az ünnepre, ajándékozásra szánt hímestojásokat. Ha ez mégsem sikerül ízlésüknek megfelelően, a Múzeum készletéből szebbnél szebbeket vásárolhatnak.

Egyedileg is készíthetünk, de akár vásárolhatunk is hímes tojásokat. Fotó: Míves Tojás Múzeum

A Nagyhéten naponta lesznek tojásdíszítő bemutatók; a tojásírás, a tojáskarcolás folyamatát ismerhetik meg az érdeklődők. A fémrátétes, ún. patkolt tojások iránt is nagy a közönség érdeklődése. Az ünnepi programnak része – természetesen – a múzeum gazdag és látványos gyűjteményének megtekintése is. A bemutató terem meghitt, ünnepi hangulata, a díszített tojások szépségének látványa, harmóniája, a művészi élmény közelebb segít a Húsvét misztériumához, a hozzá kötődő népszokások, hagyományok átéléséhez, megőrzéséhez. Ha Zengővárkonyban járunk, szakítsunk időt a település egyéb kiállításainak, parókiájának, tájházának, a szelídgesztenyés erdejének megtekintésére is.

Skanzen Húsvét Szentendrén

Az idei rendezvény központi témája legősibb húsvéti jelképünk, a bárány, és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, a pásztorság és a juhászat lesz. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep, és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. Mivel idén közel esik Szent György napjához, az idei rendezvény központi témája legősibb húsvéti jelképünk, a bárány, és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, a pásztorság és a juhászat lesz. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. Az Újtestamentum szerint Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: „Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk”. A Langaléta Garabonciások gólyalábas előadása mellett színpadi programok is várják a látogatókat.

2019. április 21. (Húsvétvasárnap)

11:00 Rügyfakasztó Vasárnap, Vízbevető Hétfő – mese gyerekeknek

12:00 Hol jártál te báránykám – gyerekkoncert

14:00 Tarsoly Zenekar koncert

16:00 Meszecsinka koncert

2019. április 22. (Húsvéthétfő)

11:00 A mese ébredése - gyerekeknek - mesél: Csernik Szende székely mesemondó

12:00 Ma van húsvét napja - gyerekkoncert

14:00 Szélkiáltó koncert

16:00 Tázló koncert

Kézműves programok

Tojásberzselés, írókázás, pingálás, lélekmadár-készítés, pásztorbot-faragás, pásztortarisznya-készítés, gyapjúbárány-készítés, pulikutya-készítés, húsvéti ajtódísz készítése, koszorúkészítés, hajfonás

Játékos programok

Tojásberzselés, írókázás, pingálás, lélekmadár-készítés, pásztorbot-faragás, pásztortarisznya-készítés, gyapjúbárány-készítés, pulikutya-készítés, húsvéti bárány mintázása agyagból, húsvéti ajtódísz készítése, koszorúkészítés, hajfonás, gyertyamártás, tűzzománcékszer-készítés, sárgatúró-készítés

Meseudvar

Meseolvasás, húsvéti meseköltés, locsolóvers-faragás

Ismerd meg a pásztorok életét!

Filmvetítés: Arcvonások

Pásztoros totó

Bárányos totó

Bemutatók

- Mesterség-bemutatók (tojásdíszítő-bemutató különböző technikákkal, tojáspatkoló, pásztorember, kovácsmester, mézeskalács-díszítés)

- Bárányszépségverseny (13:00)

- Pásztorkutya-bemutató a Magyar Mudi Egyesülettel, terelőverseny (14:00)
- A Novaji Asszonykórus műsora, viseletbemutató (húsvétvasárnap)
- Agility-bemutató (12:00)
- sárközi gyöngyfűzés

A Skanzen kicsiknek és nagyoknak is izgalmas programokat kínál Húsvétra is. Fotó: Skanzen

Húsvéti népszokások bemutatója

a Lajta Néptáncegyüttessel
zenél: Greznál Zoltán (Szany) és zenekara

Április 21. (húsvétvasárnap) 10:00 órától minden óra egészkor:
- ének, zene, tánc
- húsvéti ételek készítése
- fiatalok párválasztó szokásai
- hajfonás

Április 22. (húsvéthétfő)
A lányok zöld ágakkal, kapuzóval jönnek haza a templomból, hazaérkezéskor közös játék és tánc a legényekkel.
- locsolás, locsolóbál közös énekkel, tánccal, tánctanítás
- citeramuzsika
- hajfonás
- 10:00, 11:00, 12:00: vödrös locsolás
- 14:00: komatál-vivés

Vásár

- Tojásvásár (díszített tojások vására)

- Kézműves vásár (gyapjú, nemez, cserépedények, ékszerek, fajáték, textiljáték, faeszközök, kerámia)

- Egészségpiac (gyümölcslé, lekvár, méz, fűszer, aszalt gyümölcsök, édesség, sajt, füstölt húsáru, csokoládé, szappan)

„KOS-tolók”

Pásztortarhonya, sárgatúró, novaji kalács, húsvéti csemege

Ünnepi mise, istentisztelet

- április 21. (húsvétvasárnap), 14:00

Szentmise az Óbudavári római katolikus templomban

- április 22. (húsvéthétfő), 13:00

Istentisztelet a Mándi református templomban

- A Mándoki görögkatolikus templomban: berendezve pászkaszentelésre

Tematikus túrák

- Három templom, egy ünnep - Hogyan ünneplik a húsvétot a reformátusok, a katolikusok és a görögkatolikusok? Szakrális túra muzeológus vezetésével felnőtteknek a három felszentelt templom meglátogatásával.

Időpontok: április 21. (húsvétvasárnap), 13:00

április 22. (húsvéthétfő), 13:30

Találkozás az Óbudavári Katolikus Templomnál (VIII - Bakony, Balaton-felvidék tájegység).

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.