Pesti Srácok

Láng Zsolt a Polbeatben: Nagy baj, hogy nincs felelősségteljes, nemzetben gondolkodó ellenzékünk

Úgy tűnik, a főváros eddig legnyugodtabb részén, a budai II. kerületben tart főpróbát hazaárulásból és erkölcstelen politikai machinációkból a kormány megbuktatására törő egyesült ellenzék: itt száll ringbe a momentumos EP-képviselő és ukrajnai forradalmáridomár Cseh Katalin párja, Berg Dániel, akinek homályos amerikai múltjáról és magyarországi küldetéseiről már több cikket is írtunk és aki minden jel szerint nemcsak Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányának bábmestere, hanem az egész országban titokzatos forrásból és zavaros háttérrel megvalósuló “zöld-sárga” ellenzéki összeborulás egyik kulcsfigurája is. A Gyurcsány-párttól a Momentumig és Karácsony mikropártjáig terjedő helyi balos összefogás polgármester-jelöltje ugyanakkor MSZP-s (Őrsi Gergely), ami azért is érdekes, mert a most Zuglóba polgármester-jelöltként ejtőernyőző Horváth Csaba képében 2002 és 2006 között már volt szocialista vezetője a kerületnek. Azt a – sokak szerint sáskajárással felérő – ciklust csak nagy nehezen tudta kiheverni a budai városrész. Az elmúlt héten itt is felmerült, hogy Karácsony Gergely csapata választási csalást elkövetve gyűjtött a kelleténél sokkal több ajánló aláírást, illetve itt fordult elő az is, hogy “ismeretlenek” kamu lomtalanítási plakátokkal tömték meg a postaládákat, hátha a választási kampány hajrájában sikerül szemétbe borítani a kerületet. Nem véletlen tehát, hogy meghívtuk a Polbeatbe Láng Zsoltot, a II. kerület 2006 óta már kétszer újraválasztott fideszes polgármesterét.

– fogalmazott igen diplomatikusan a Polbeatben Láng Zsolt, a kerület polgármestere. Hozzátette: véleménye szerint az önkormányzati választásokon nem érdemes kockáztatni, felelősségteljesen kell itt is helytállni, hiszen az ott élő "88 ezer ember élete nem játék, az eddig elvégzett munkát pedig folytatni kell".

PestiSracok facebook image

– mondta Láng Zsolt. Hozzátette: változó korban élünk, változó feladatokat kell megoldani. A polgármester arról is beszélt, hogy számtalan olyan kérdés merül fel, mint például az iskolabusz-program – amit Budapesten a II. kerület valósít meg először –, ami már a jelenkor kihívása, és ennek is meg kell felelni. Szavai szerint fejlődő kerületről van szó, és olyan irányt kell felelősségteljesen meghatározni, hogy az elkövetkező évtizedekben is szeressenek itt élni az emberek.

– fogalmazott. Stefka István szerint viszont a hazaárulás tartja össze őket, le akarják járatni az országot. Láng Zsolt polgármester kiemelte: nem kívánja őket minősíteni, de azt nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy milyen módszereket vetnek be a kampány alatt. Példaként említette, hogy politikai ellenfele egy facebookos videóban egy környezetvédelmi területnél, Natura 2000-es táblához kiállva panaszkodott arról, hogy oda hordják a sittet.

Az izgalmas fordulatokkal tarkított beszélgetésben Láng Zsolt kiemelte azt is:

A műsorban Stefka István emlékeztetett arra, hogy ezek a "politikusok" olyan fiatalok, akik közül jó néhányan megjárták a CEU-t. Mint mondta: most pedig azt akarják bebeszélni a nyugatnak, hogy nincs sajtószabadság, diktatúra van.

– mondta. A PestiSrácok.hu lapigazgatója által elmondottakra Láng Zsolt úgy reagált, hogy véleménye szerint nevetséges, hogy országos napilap címlapján hangoztatják, hogy nincs sajtószabadság, és leginkább azt nem sikerült még feldolgozniuk, hogy nem ők vannak hatalmon.

Ha kíváncsi arra, hogy mi Láng Zsolt véleménye a zöld-sárga ellenzéki csoportosulásról és Karácsony Gergelyről, mindenképpen nézze meg a Polbeat adását!

Operatőr: László Petra

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.