Pesti Srácok

Újabb botrány: egy hangfelvétel alapján a dombóvári ex-MSZP-s, DK-s polgármester zaklathatta munkatársnőjét (videó!)

null

Jogerősen elítélték sikkasztás miatt a dombóvári polgármestert, aki bár az MSZP tagja, mégis függetlenként indul a választáson. Szabó Loránd ellen több büntetőeljárás is indult, most pedig egy hanganyagot töltöttek fel az internetre, amelyen állítólag ő szerepel, arról, hogy miként próbálja a városháza alkalmazottját rákényszeríteni szexuális cselekményre.

Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere sosem titkolta baloldali kötődését és MSZP-tagságát. Már 2010-ben is viharos körülmények között választották meg; akkor már évek óta zajlott ellene egy büntetőper. Szabó Loránd egyébként 2002 óta egy kis megszakítással vezeti a várost, hol függetlenként, majd 2006-ban az MSZP és az SZDSZ színeiben indult. 2009 júniusában egy ellene indított rágalmazási per kapcsán lemondott a tisztségről, ám egy év múlva függetlenként ismét megválasztották. Az sem elhanyagolható tény, hogy 2012-ben jogerősen elítélték Szabót, sikkasztásért. A polgármester azonban a székében maradt, miután a Szekszárdi Törvényszék első fokon elutasította a Tolna Megyei Kormányhivatal kérelmét az összeférhetetlenség kimondására.

A kormányhivatal azután kérte a törvényszéktől a polgármester tisztségét érintő összeférhetetlenség kimondását, hogy a Kúria Szabó Lorándot január 24-én felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben követte el a bűncselekményt. Képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy a dombóvári önkormányzat összesen 211 millió forintot utaljon át a részben önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek és a Kapos Innovációs és Transzferközpont Kht.-nek pályázati önerő igazolására.

Szabó Lorándot hivatali visszaélés miatt is megbírságolták: ez 2011-ben történt. Akkor 750 ezer forintra büntette a Tolna Megyei Bíróság. Dombóvár független polgármesterét egy 2008-as eset miatt ítélték el: Szabó abban az évben kétmillió forintot küldött egy fideszes önkormányzati képviselőnek, és tanácsnoki állást is ajánlott neki azért, hogy a képviselő cserébe álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől és kártérítési igényétől. A bíróság szerint az állásajánlattal követte el Szabó a hivatali visszaélést.

PestiSracok facebook image

"Engedj el, engedj el!"

A napokban viszont azért került ismét a figyelem fókuszába, mert az egyik videómegosztó portálon megjelent egy olyan hanganyag, amelyen annak nyilvánosságra hozója szerint a polgármester hangja hallható, és az a városháza egyik alkalmazottját az elhangzottak szerint akarata ellenére megcsókolta és meg is érintette. A hanganyag szerint a felvételen beszélő férfi a nő védekezését figyelmen kívül hagyva élt vissza a helyzetével.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.