Pesti Srácok

Valótlanul vádolta hivatali visszaéléssel Czeglédy az ügyében eljáró csoportvezető ügyészt

Valótlanul vádolta hivatali visszaéléssel Czeglédy az ügyében eljáró csoportvezető ügyészt

Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a dr. Czeglédy Csaba Adrián letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg, munkája során törvényesen járt el. A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította, a további jogorvoslati kérelmet, panaszt és most a pótmagánvádat is. A bíróság a fenti döntéseiben egyértelműen megerősítette azt, hogy az ügyész törvényesen, az anyagi és az eljárási jogszabályokat teljes körűen betartva járt el.Mindezekre figyelemmel az ügyész eljárását törvénysértőnek minősítő állítások és dr. Czeglédy Csaba Adrián támadása minden alapot nélkülöznek – olvasható a hivatalos tájékoztatás az ugyeszseg.hu portálon.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hatmilliárdos költségvetési csalással és bűnszervezet irányításával vádolt Czeglédy Csaba minden létező eszközzel igyekszik gátolni, késleltetni az ügyében folyamatban lévő büntetőeljárást. Már letartóztatásban volt a szegedi BV-intézetben, amikor 2018-ban az országgyűlési választás előtt bejelentette, hogy elkezdi gyűjteni a támogató aláírásokat, és részt vesz a választáson. Bár a szükséges számú aláírást hívei összegyűjtötték neki, akkor mentelmi joga miatt csak egy napig volt szabadlábon. Újabb eljárás is indult ellene, amelyeket azán később összevontak, ezért újra előállították és letartóztatásba helyezték. Amikor kiderült, hogy ezzel a húzással nem szabadul a rácsok mögül, már nem akart annyira képviselő lenni, és végül visszalépett. Ellenben azóta támadja az ügyében eljáró csoportvezető ügyészt egészen elképesztő módszerekkel, kijátszva minden létező jogi lehetőségét. Hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentést tett, majd miután azt elutasították, panaszt nyújtott be, majd miután azt is elutasították, pótmagánvádat nyújtott be.

Azon túl, hogy hasonlóra még nem volt példa a magyar igazságszolgáltatás történetében, olyan érzete is támad az embernek, hogy Czeglédy revansot akar venni és meg akarja leckéztetni a hatóságokat is. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze ellen pedig mintha már személyes bosszúhadjáratot folytatna, mert őt okolja, amiért a felelősségre vonás alóli kibújási kísérletei nem jártak sikerrel.

Szanka Ferenc a Szegedi Törvényszéken. Fotó: PS archív
PestiSracok facebook image

Az európai parlamenti választás idején újra nekigyürkőzött, barátja, Gyurcsány Ferenc segédletével, ugyanis a Demokratikus Koalíció ugyan esélytelen helyre, de listájára vette a hűséges ügyvédet. Ekkor már meg is kellett szüntetni a törvény szerint a Czeglédy elleni büntetőejárást – társai a fővádlott nélkül álltak bíróság elé az előkészítő tárgyaláson. Bár az ügyészség indítványozta, hogy a mentelmi jog megszűnése után, az akadály elhárulásával folytassák le a már vádemelésen túli eljárást Czeglédy ellen, a Szegedi Törvényszék ezt elutasította, mondván, nincs mit lefolytatni, Czeglédy ellen nincs büntetőeljárás. Jogi vita következett, hogy szükséges-e újabb vádemelés; Czeglédy egyik védője úgy érvelt, hogy itt aztán most mindent elölről kell kezdeni, de nem lett igaza. A Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezett a határozat ellen, aminek a Szegedi Ítélőtábla helyt adott. Az ítélőtábla álláspontja szerint az eljárás lefolytatásához szükséges ügyészi indítvány megérkezett; ebben az ügyészség megjelölte, mely vádirat alapján kéri az eljárás lefolytatását. Ez az indítvány – mivel a speciális akadály megszűnt – lehetővé teszi a már benyújtott vád alapján az eljárás lefolytatását – foglalt állást a táblabíróság, és az eljárás lefolytatására utasította a Szegedi Törvényszéket, elutasítva azokat a védői indítványokat, amelyek az ügy áthelyezését kérték Szombathelyre.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el, akkor még Czeglédy nélkül. A bíróság négy vádlottról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva: nem bocsátható feltételes szabadságra. Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született: őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

A büntetőper október 21-én folytatódik.

Visszatérve Czeglédyre és az ügyében eljáró ügyész akadályozására, ellehetetlenítésére tett lépéseire: az ügyészség most kiadott közleményében részletezte, hogy minden fórumon elutasították Czeglédy teljesen alaptalan jogi kifogásait.

– fogalmaz a közlemény.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.