Pesti Srácok

Elegünk van! – üzenték fekete esernyők alól a pedagógusok a kormánynak (videóval!)

A Pedagógusok Szakszervezete hívására több ezer pedagógus tüntetett ma délután a Kossuth téren magasabb bérekért, a munkaterhek csökkentéséért, a munkakörülmények javításáért, a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti státuszának megőrzéséért és a hat évesekre érvényes iskolakötelezettség ellen. Összefoglalónk.

Miután a minisztériumokban átnyújtották a követeléseiket az illetékeseknek, a Kossuth térre vonultak a pedagógusok, hogy zenés betétek között meghallgassák néhány nem pedagógus szakszervezet vendégjátékosát, egy beszédhibás kisdiákot és egy érzelmeskedő szülőt arról, hogy mi a baj a közoktatással, meg úgy általában az egész rendszerrel. Az érthető követelések, a megalázóan alacsony bérek és siralmas munkakörülmények miatti tiltakozás mellett természetesen előkerültek a felemelt öklök, a „Be a szakszervezetbe!” rigmusok, amit az elmúlt évek kormányellenes tüntetéseiről ismert táblás józsik és ligetvédő koszlidércek kitörő lelkesedéssel fogadtak.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke első magyar felszólalóként rabszolgatörvényezéssel és összefogás-romantikával mutatott rá, hogy az EMMI magyarázatával ellentétben azért a kormány ellen is tüntetnek egy picit, nemcsak a „még magasabb bérekért”. A kissé ‘50-es éveket idéző beszédében olyanokat mondott, hogy ma csak a kiváltságosok jutnak el egyetemre, a munkások gyermekei nem. Utána a NoÁr művésznéven ismert fűzfapoéta és úttörővezető lépett a színpadra, hogy gyermeksegítőivel előadjon egy hiphoposított Kölyökidőt a tanárok szórakoztatása végett. A teljes oktatási rendszerből való elégedetlenséget egy ifjú, kissé beszédhibás, viccesen selypítő vlogger és diákaktivista volt hivatott előadni, hogy a leggonoszabb sztereotípiáink is jóllakjanak délután. A Független Diákparlament képviselője először a poroszos iskolarendszert analizálta, majd boomerezett is egy kicsit, aminek a jelenlévő boomerek biztos örültek; végül azt követelte, hogy önállóan gondolkodni tanítsák meg definíciómagoltatás helyett. A rengeteg felesleges tananyag, logaritmus és centripetális gyorsulás – amit szerinte csak a matematikusoknak és fizikusoknak kellene tanulni, nem középiskolásoknak – később is előkerült, amikor az együttműködésről, az egyeztetésekről, a párbeszédről kellemetlen közhelyeket mondó szülő is panaszkodott a kisdiákok túlterheltségére. Később ismét zenei betét következett: egy régi, angolszász munkásmozgalmi dalt adott elő a művész, amit szerinte a Republic zenekar énekese írt, ám mivel a lexikális tudást többen feleslegesnek nyilvánították korábban, senki nem akadt fenn ezen.

A sok bájosan amatőr oktatási szakértő után végre valódi pedagógusok is felszólaltak, aminek kapcsán szomorú megállapításokat kell tennünk a tanári kontraszelekcióról, mint a közoktatásunk mély válságának csalhatatlan jeléről. Megüzenték a kormánynak, hogy elegük van, végül kinyitották a fekete esernyőt, fütyültek egy nagyot Kásler és Palkovics nevének hallatán, és felolvasták a petíciók tartalmát, ami a délutáni foglalkozás legértelmesebb részének bizonyult.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.