Pesti Srácok

Így kerüli el kérdéseinket Vajda Zoltán, a fideszesek listázásával uszító szélsőbalos provokátor (PS-videó)

Több helybéli lakó érkezett tiltakozó táblákkal felszerelkezve szerdán a XVI. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésére, hogy a szélsőbaloldali Együtt párt halála után függetlenként feltámadó Vajda Zoltán minapi provokációja ellen tüntessen. Portálunk ezt írta akciójáról: Vajda Zoltán egy héttel ezelőtti Facebook-bejegyzése szerint listázni akarja a fideszes jelölteket, támogatókat, szimpatizánsokat, sőt, a fideszes önkormányzatok dolgozóit is, hogy az általa megváltásként várt baloldali hatalomátvétel után ne kaphassanak munkát. Ennek részleteiről szerettük volna megkérdezni a provokátort, de nem volt hajlandó válaszolni a PestiSrácok.hu kérdéseire a képviselő-testület ülése előtt, indoklása szerint azért, mert szerinte nem vagyunk újságírók. Legalább öt alkalommal tettük fel neki a kérdést, de Vajda minduntalan ugyanazt szajkózta, sőt, meg is fejelte eredetinek hitt gondolatát, hiszen szerinte a társadalom többsége is elítéli portálunkat. A mentális problémákra gyanút adó viselkedés nem volt váratlan, hiszen Vajda korábban sem fogta vissza magát. Korábbi cikkünk szerzője így írt róla: bámulatos mértékű gyűlölet izzik benne az Orbán-kormánnyal és támogatóival szemben, ezért mindent megpróbált már, hogy a kormánybuktató harc élvonalába emelkedjen. Szónokolt tüntetéseken, megígért sosem megvalósult népszavazásokat, és haikuban rimánkodott Angela Merkelhez, hogy szállja meg végre Magyarországot. Vélhetőleg e gyűlölet ad neki bátorságot, hogy eldöntse, ki újságíró és ki nem. Ennél csak az fájdalmasabb, hogy a Momentum, az MSZP, a DK és az LMP helyi képviselői továbbra sem határolódtak el Vajda rákosistákat megszégyenítő megbélyegző gondolataitól, kameránktól azonban láthatóan féltek, és nem mertek nyilatkozni a PestiSrácok.hu-nak. Vajda szánalmas pojácáskodását és a testületi ülésen született határozat vitáját videónkban nézhetik meg.

A videót Szabó Gergő és László Petra készítette.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.