A hetvenes években ragadt le a Gréczy-ügy bírója - mondta a PS-nek Horváth Júlia kultúrantropológus (videó)
Arra kértük Dr. Horváth Júlia Borbála kulturális antropológust, családtudományi kutatásvezetőt, hogy szigorúan nem a jogi, hanem a társadalmi hatás szempontjából értékelje Gréczy Zsolt ügyének elsőfokú bírósági tárgyalását. Azt, hogy a Fővárosi Törvényszék szóban kifejtett álláspontja szerint, ha egy nő szóba elegyedik egy férfival, ne csodálkozzon, ha az durván rányomul. A szakértő úgy véli, hogy az áldozathibáztatásnak ez a formája a hetvenes évek felfogását, vagy még inkább a középkort idézi és nagyon rossz, bátorító üzenetet küld minden munkahelyi zaklatónak.
Gréczy Zsolt képviseletében Czeglédy Csaba adócsalásért elítélt ügyvéd és felesége sorra indítja a pereket azok ellen az orgánumok ellen, amelyek a Demokratikus Koalíció távozni kényszerült szóvivője és exképviselője három közismertté vált botrányát egyáltalán "zaklatásnak" merték minősíteni.(A PS is évek óta harcot vív a bíróságokon a magyar nyelv kifejezéseinek védelmében, ugyanis a sajtóperekben előszeretettel várják el a bírók, hogy egy, a mindennapi életben használt kifejezést annak büntetőjogi értelmében támasszunk alá. Pedig szerintünk a kártyás "csaló" nem feltétlenül bűnöző. És az is "zaklat", aki üzenetekkel bombáz valakit, nem csak az, akit már el is ítéltek a Btk.-ban foglalt zaklatásért... - zárójel bezárva.) Gréczy ugyanis nem áll le a nyelvészkedésnél, hiszen eddig két ügyben, a Dolly Roll-dobos Zsoldos Deddy barátnőjének küldött üzenetcunami és a Palányi Nóra egykori mi hazánkos parlamenti munkatársnak küldözgetett ajánlatok ügyében is azt hangoztatja, hogy valójában ő maga az áldozat. Hovatovább, Palányi Nóra a PestiSrácok.hu-n tett decemberi kitálalásáról egyenesen azt állítja, hogy a fiatal, jobboldali érzelmű szakértőnő őt zaklatta a Parlamentben.
A bukott DK-s egyedül az Origón kitálaló székesfehérvári hölgyről nem merte még kijelenteni ezt (ő az, akinek a levelek tanúsága szerint kéretlenül küldözgetett számtalan - álló és fekvő - fotót nemi szervéről), ám e téren Vágó István sietett Gréczy Zsolt segítségére. A kriptokommunista kvízbajnok ugyanis az Azonnali.hu-nak adott adott hétfői nyilatkozatában így mentegette Gréczy Zsoltot:
Ez állítólag a fiatal generációban bevett gyakorlat, és sokak szerint ez cyberszex, és csinálják. Valamikor tíz éve ezek szerint ő is csinálta, de azt nem tudni, ki szolgáltatta ki a képeket, és milyen célból. Teljesen magánügy.

Persze Vágó az évekkel kissé eltévedt, ám a lényeg, hogy Czeglédy Csaba már fogalmazhatja is a cyberszexes keresetét, újabb lehetőséget adva a Fővárosi Törvényszéknek a merész szexuálpszichológiai, antropológiai megállapításokra.
Visszatérve az ügyünkhöz, mint emlékezetes, a hétfői sajtóperünkben elsőfokon helyreigazításra kötelezte a PestiSrácok.hu-t a Fővárosi Törvényszék, eszerint közölnünk kell, hogy Gréczy Zsolt nem zaklatta Palányi Nórát a neki küldött üzenetdömpinggel és a Parlament épületében és annak környékén tett "nem-rajtaütéseivel". Már a tárgyalás során egyértelművé tette Kelemenné Fenyves Enikő bíró, hogy mit gondol az esetről, hiszen az ilyen ügyben életében először bíróság előtt álló, érthetően meglepett interjúalanyunknak a következő "kérdéseket" tette fel tudósítónk feljegyzése szerint (kíváncsian várjuk, hogy viszontlátjuk-e a jegyzőkönyvben - a kamerafelvétel készítése Gréczy és Czeglédy kérésére nem volt lehetséges):
“Maga mosolygó fejet küldött neki este negyed nyolckor”
“Ha nem akarok kommunikációt, nem válaszolok”.
“Fontosnak tartotta smile- jellel leírni, hogy le kell fogynia?” Ha nem tartotta fontosnak, miért válaszolgatott
“nem hiszem, hogy így mondta…”
” könyörgöm, ha valakinek maga smile-jeleket tesz, akkor miért gondolja azt, hogy nem érti félre?”
“Miért nem húzódott el
Ennek apropóján kérdeztük meg Dr. Horváth Júlia Borbála kulturális antropológust, családtudományi kutatásvezetőt, hogy ha valaki akár poénból,vagy más meggyőződésből elfogad egy Facebook-jelölést, vagy szmájlit küld vissza, netán egy esetleges kakaózás lehetőségéről is viccelődik (vagy akár komolyan gondolja) akkor onnantól szabad-e a pálya a túlfűtött hódolónak? Továbbá, a nő felelőssége-e, ha nem húzódik el elég határozottan a fogdosás elől? Azaz, hogy milyen társadalmi hatása lehet annak, ha egy első ránézésre munkahelyi zaklatásnak tűnő, nagy közérdeklődést kiváltó ügyben a bíróság a #metoo forradalom fogalomrendszere szerintaz áldozathibáztatás közismert frázisaihoz nyúl?
A videót készítette: Tihanyi Rita/PestiSrácok.hu