Pesti Srácok

A komplett ellenzéket szétalázta Schiffer András, majd elárulta: ő biztosan nem szavaz rájuk

A komplett ellenzéket szétalázta Schiffer András, majd elárulta: ő biztosan nem szavaz rájuk

Egyetlen ütéssel a teljes ellenzéket padlóztatta Schiffer András ügyvéd, korábbi ellenzéki politikus, aki ma Facebook-oldalán egyértelműsítette: az elmúlt két évben az összes ellenzéki formáció hozzádékásodott a DK-hoz, valamennyien egyesülhetnének egyetlen O1G-pártban, de akár az összes beléphetne a DK-ba. Schiffer András szerint az ellenzéki önfeladás versenyét a neoJobbik nyerte, amely már a határon túliak szavazati jogát is megpiszkálná, sőt, a korábbi politikus azon sem lepődne meg, ha egyszer őt személyesen Gyöngyösi Márton antiszemitázná le. „Kíváncsian várom a House of Cards magyar verzióját, a szavazatom pedig a Kutyapárté” – zárta bejegyzését Schiffer András.

Az ügyvéd azok után fejtette ki véleményét a komplett ellenzékről, hogy a korábban már elítélt, és milliárdos költségvetési csalással ismét vád alá helyezett Czeglédy Csaba egy kommentben az egyik legkártékonyabb politikusnak nevezte Schiffert, mondván, a szelleme még most is kísért, miután a zöldpárti (lánykori nevén LMP-s) Ungár Péter határozottan ellentmondott Gyurcsány Ferencnek és súlyos kritikát fogalmazott meg a bukott miniszterelnök politikájával kapcsolatban.

Ungár a DK-tól való különállás mellett foglalt állást, véleménye pedig teljesen érthető, hiszen a Magyarországot gazdaságilag tönkretevő és rendőrállammá züllesztő globalista Gyurcsány és pártja csak az önállótlanságukban egy helyben toporgó ellenzéki pártok hátán kapaszkodhatott vissza a hatalomba, hogy mára a bukott miniszterelnök tematizálhassa a felkészülést a 2022-es választásokra. Ne legyen kétségünk afelől, hogy Gyurcsány addig szugerálja az igazságtalan választási törvény mantráját, amíg tényleg egyetlen közös listán indul majd az ellenzék. És valljuk be, egy időben még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy az SZDSZ-nél is rosszabb Momentum, de még az MSZP is közösködjön az ellenzéken élősködő szégyenpárttal, ám a helyzet mára megváltozott.

A Czeglédy által megszólított Schiffer ehhez az egy lista/két lista-vitához szólt hozzá.

PestiSracok facebook image

– írta Schiffer András, de az atomot csak ezután dobta le a komplett ellenzékre.

– fejtette ki véleményét Schiffer András. Mutatjuk is a teljes bejegyzést:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.