Pesti Srácok

Enyhítene a magyarokat sújtó állampolgársági törvényén az új szlovák kormány

null

A márciusban alakult új szlovák kormány vasárnap délelőtt jóváhagyta a kormányprogramot, amelybe bekerült a kettős állampolgársági törvény enyhítése. A 2010-ben elfogadott, Fico-féle jogszabály automatikusan megfosztja szlovák honpolgárságától azokat, akik fölvették egy másik államét. A magyar jogfosztottakat képviselő Lomnici Zoltán szerint, ha a módosítás valóban orvosolja a helyzetet, akkor egy évtizedes jogi küzdelem zárulhat le.

Meg szeretnék változtatni a kettős állampolgárságot tiltó törvényt – jelentette be vasárnap Igor Matovič szlovák miniszterelnök, miután a kabinet elfogadta a kormányprogramot.

– fogalmazott a miniszterelnök a Felvidék.ma beszámolója szerint.

PestiSracok facebook image

Matovič elmondásából tehát arra következtethetünk: aki pusztán érzelmi alapon venné föl a magyar állampolgárságot, ám ritkán jön az anyaországba, attól a módosított jogszabály alapján is ugyanúgy elveszik majd a szlovák állampolgárságot, mint eddig. Reméljük, nem így lesz...

Egyébként a szlovák kormányprogram külön fejezetben foglalkozik a kisebbségekkel. Ennek elején leszögezik: nem fogják korlátozni az eddig megszerzett kisebbségi jogokat, és olyan körülményeket szeretnének teremteni, amelyek mellett a nemzetiségek megőrizhetik nyelvüket és kultúrájukat. Az elfogadott dokumentum szerint, a szlovák kormány elkötelezte magát, hogy nem tesznek olyan lépéseket, amelyek a kisebbségek asszimilációját céloznák, vagy ezt támogatnák.

Mint ismert, Szlovákia 2010-ben olyan törvényt fogadott el, amely megfosztotta szlovák állampolgárságuktól azokat, akik egy másik államét fölvették. A jogfosztásnak nagyjából háromezren lettek szenvedő alanyai, közülük a legtöbben csehek, németek és osztrákok, ám több mint száz magyar testvérünk is erre a sorsra jutott. Az egyik jogfosztott az akkor százesztendős felvidéki tanítónő, Tamás Aladárné (Ilonka néni) volt, akit 2012-ben Magyar Becsületrenddel tüntetett ki a magyar kormány. Ő és szintén jogfosztott leánya, Anikó időközben elhunyt.

Balról: Gubík László, a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Tamás Ilonka felvidéki tanítónő, Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára, Fehér István, a felvidéki Komárom magyar gimnáziumának tanára és Dolník Erzsébet 2014. február 26-án a pozsonyi kormányhivatalban (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A magyar jogfosztottak védelmében Lomnici Zoltán volt főbíró, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kezdeményezett petíciós eljárást Brüsszelben, ám azt hét évig (!) a szőnyeg alá söpörték az illetékes akta-tologatók. Végül tavaly – egy másik, de hasonló ügyben született uniós bírósági döntés alapján – rájöttek: a szlovák állampolgársági törvény tényleg nem illeszkedik az uniós jogba, ezért azt módosítani kell. Erről levelet is küldtek az előző szlovák kabinetnek, ám az nem módosított a jogszabályon.

Brüsszel egyébként megállapította, ami eddig is napnál világosabb volt: uniós jogba ütközik, hogy akit megfosztottak szlovák állampolgárságától, annak eddig nem biztosítottak jogorvoslati lehetőséget. Arról nem is szólva: maga a szlovák alkotmány tiltja, hogy bárkit akarata ellenére megfosszanak állampolgárságától. Brüsszelnek mégis hét évre volt szüksége, hogy rájöjjön: a Föld gömbölyű... (Miközben hazánk esetében olykor már elfogadása előtt aggódnak egy-egy jogszabály miatt.)

Lomnici bizakodó

Portálunknak küldött nyilatkozatában Lomnici Zoltán fölidézte:

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke emlékeztetett: 2012-ben fordult az Európai Parlament (EP) illetékes bizottságához, amely egy Brüsszelben tartott, viharos ülés után jogsértő módon lezárta az ügyet. Ezután a volt főbíró beperelte az EP-t, majd 2015-ben ismét petíciót nyújtott be. Tavaly nyáron értesítette az Európai Bizottság, hogy felkérték a szlovák kormányt határozzák meg, miként kívánják kiigazítani az európai jogba ütköző állampolgársági törvényt. Lomnici Zoltán szerint az állampolgársági törvény enyhítéséről szóló friss hír arra utal, hogy a szlovák kormány hajlandó a kiigazításra.

– fogalmazott a volt főbíró.

Ajánljuk még