jogfosztás
Kisemmizettek balladája
A szabadságról azt szokás mondani, hogy csak akkor tűnik fel, ha hiányzik. Van azonban az a fajta állandósult jogfosztottság, amikor az ember már el is felejti, hogy milyen volt teljes jogú állampolgárnak lenni. Nem, nem erről a fene nagy Orbán-diktatúráról van szó, hanem a haladók legújabb mintademokráciájáról, Ukrajnáról.Lomnici: Szlovákia továbbra is semmibe veszi az Európai Bizottságot
Az Európai Bizottság továbbra sem tud érvényt szerezni a határozatainak, de amennyiben nem a bevándorlásról vagy az LMBTQ-jogokról van szó, látszólag nem is akar, így maradhat továbbra is – immáron három éve – a jogfosztó szlovák állampolgársági törvény.Lomnici Zoltán: Felvidéken ötszázezer magyar él, és a sorsuk iránt Magyarország nem lehet közömbös
Az, hogy Szlovákia az állampolgársághoz fűződő jogok elvonása esetén évek óta semminemű jogorvoslati jogot nem biztosít a jogfosztottaknak, nem belügy – nyilatkozta az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Idősebb Lomnici Zoltán emlékeztetett arra, hogy maga 2015-ben nyújtott be petíciót Szlovákia ellen. Más jogsértések mellett azt kifogásolta, hogy északi szomszédunk az állampolgársághoz fűződő jogok elvonása esetén semminemű jogorvoslati jogot nem biztosít a jogfosztottaknak.Már Európa is elismeri, hogy máig üldözik a felvidéki magyarságot a Beneš-dekrétumok alapján
Mérföldkő a szlovák jogrend történetében, hogy először kimondták nemzetközi szinten is: a Beneš-dekrétumok alapján ma is kerül sor vagyonelkobzásokra Szlovákiában – derül ki abból a közleményből, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát egy felvidéki magyar panaszossal szemben. Az ügy még 2009-ig nyúlik vissza, amelynek során a szlovák állam lényegében a Beneš-dekrétumok érvényességére való hivatkozással akarta elperelni a magyar sértett földtulajdonát, miközben Szlovákia hivatalos álláspontja szerint a dekrétumok csak a háborús bűnösök megbüntetésére szolgáltak, és mára lezárt ügynek tekinthető. Az LMP közleményében üdvözölte a döntést, hozzátéve: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kollektív bűnösség elvét megalapozó jogfosztásokkal óriási hátrányok érik magyar honfitársainkat.Az Európai Parlament el akarja venni a Magyar Országgyűlés jogköreit!
Mindet. A Magyarország elleni folyamatos politikai támadások célja az, hogy az európai közvéleményt és persze minket, magyarokat is hozzászoktassanak ahhoz, hogy nemzeti szuverenitásunk megszűnt, teljesen, a brüsszeli törvényeket kell ellentmondás nélkül elfogadnunk. Orbán Viktort is azért "hívta" meg az EP elnöke, hogy a színjáték során demonstrálhassa: Magyarország miniszterelnöke az EP alárendeltje, vazallusa.Enyhítene a magyarokat sújtó állampolgársági törvényén az új szlovák kormány
A márciusban alakult új szlovák kormány vasárnap délelőtt jóváhagyta a kormányprogramot, amelybe bekerült a kettős állampolgársági törvény enyhítése. A 2010-ben elfogadott, Fico-féle jogszabály automatikusan megfosztja szlovák honpolgárságától azokat, akik fölvették egy másik államét. A magyar jogfosztottakat képviselő Lomnici Zoltán szerint, ha a módosítás valóban orvosolja a helyzetet, akkor egy évtizedes jogi küzdelem zárulhat le.Ajánljuk még