Pesti Srácok

Lomnici: Szlovákia továbbra is semmibe veszi az Európai Bizottságot

null

Az Európai Bizottság továbbra sem tud érvényt szerezni a határozatainak, de amennyiben nem a bevándorlásról vagy az LMBTQ-jogokról van szó, látszólag nem is akar, így maradhat továbbra is – immáron három éve – a jogfosztó szlovák állampolgársági törvény.

– erről beszélt a Magyar Nemzetnek idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke. A volt főbírót több mint tíz évvel ezelőtt a Magyar Becsületrenddel kitüntetett Tamás Ilonka néni és hozzá hasonló helyzetbe hozott társai bízták meg a felvidéki jogfosztottak nemzetközi fórumok előtti képviselettel.

A szlovák törvényhozás 2010-ben fogadta el azt a törvényt, amely alapján automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát az a személy, aki másik állampolgárságot vesz fel. A törvény jogorvoslati lehetőséget nem biztosított az érintetteknek.

PestiSracok facebook image

Idősebb Lomnici Zoltán emlékeztetett arra: az Európai Parlament illetékes bizottsága többéves jogi küzdelem után még 2019. július 11-én értesítette arról, hogy az általa kezdeményezett eljárás eredményre vezetett. Ennek értelmében az Európai Bizottság felszólította Szlovákiát annak meghatározására, hogyan kívánja módosítani az unió jogával ellentétes jogszabályt.Utaltak akkor az Európai Bíróság 2019 márciusában kelt, minden tagállamra kötelező határozatára, amely szerint az állampolgárság jogának törvény erejénél fogva történő elvétele esetén biztosítani kell a jogorvoslat jogát, amit a szlovák állam mindvégig megtagadott a jogfosztottaktól. Idősebb Lomnici Zoltán azóta több ízben fordult az Európai Bizottság elnökéhez és az Európai Parlament illetékeseihez, mégsem történt előrelépés.

– jelentette ki idősebb Lomnici Zoltán. A tavaly nyáron a többek között a határon túli magyarság jogainak érvényesítésében vállalt szerepéért Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült volt főbíró kitért arra is, hogy a napokban a szlovák parlament ugyan enyhítette a 2010-ben módosított állampolgársági törvényt, de még mindig nem vehető fel korlátozások nélkül más állam állampolgársága, így a magyaré sem. Ha valaki megteszi, akkor elvész a szlovák állampolgársága. Öt év külföldi tartózkodás szükséges ahhoz, hogy júliustól „büntetés nélkül” fel lehessen venni a másik állam állampolgárságát.

A felvidéki Szövetség párt elutasítja a jelenlegi módosítást, és csak a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérést tartja elfogadhatónak. A magyar párt arra kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, mert az szerintük alkotmányellenes. Idősebb Lomnici Zoltán is úgy fogalmazott: az állampolgársági törvény módosítása hátrányos a felvidéki magyarságra nézve, és továbbra sem biztosított a jogorvoslati lehetőség sem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton