Pesti Srácok

A történetfilozófia is befért a politika és a gazdaság mellé a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón

A történetfilozófia is befért a politika és a gazdaság mellé a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón

A szokásos mosolydiplomácián túlmutatóan baráti hangulatú találkozóról tanúskodott Orbán Viktor és Igor Matovič szlovák miniszterelnök komoly csúszással kezdődő közös sajtótájékoztatója. Szlovák kormányfőtől sem Budapesten, sem máshol nem hallottunk még ilyen baráti és a magyarok felé megértő nyilatkozatot. Ebben a nyitottságán túl az is közrejátszhatott, hogy amint Orbán Viktortól megtudtuk, a találkozó jelentős részét történetfilozófiai beszélgetés tette ki (talán ez okozta a sajtótájékoztató csúszását). A magyar miniszterelnök ebből is ízelítőt adott, amikor felvázolta annak hátterét, miért gondolkodnak úgy a magyarok a nyelvükről, kultúrájukról, megmaradásukról, ahogy.

A sajtótájékoztató kezdetén a magyar miniszterelnök megköszönte Igor Matovičnak, hogy előkelő helyen vagyunk a külföldi látogatásai listáján, továbbá hogy magyar nyelvre is lefordították a kormányprogramot, és köszönetet mondott a felvidéki magyaroknak küldött üzeneteiért és gesztusaiért. Elismerően szólt a járvány alatt kialakított együttműködésről is, külön megköszönve, hogy Szlovákia lehetővé tette a határ mentén élők számára az ingázást.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy büszkék vagyunk a magyarországi szlovákok közösségére, amely gazdagítja Magyarországot. Felhívta a figyelmet, hogy 2010 óta négyszeresére növekedett a költségvetési támogatásuk, és éppen a parlament előtt van az a törvényjavaslat, amely a tulajdonukba adja az iskoláik épületeit.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Orbán Viktor, aki beszélt a két ország közti élénk életről, és emlékeztetett, hogy Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnere. A 10 milliárd eurós kereskedelmi volumen további bővítése a célja az Eximbanknál a szlovák beruházások számára nyitott, 600 millió eurós, akár tovább növelhető hitelkeretnek. A kormányfő a közeljövő fontos eseményei közt sorolta fel a komáromi híd átadását, valamint, hogy 2022-ig hat új határátkelő épül, amiből három Ipoly-híd lesz.

– vázolta az arányokat a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy két ponton összekötik a két ország villanyhálózatát, és bővítik a közös gázvezetékek kapacitását.

– mondta, és kifejezte, hogy olyan jóindulatot, barátságot remél a továbbiakban is, amilyet Matovič eddig is mutatott.

Nemcsak szomszéd, hanem barát is

A szlovák miniszterelnök azzal kezdte, hogy Magyarország nemcsak szomszéd, hanem közeli barát is. Ismét elmondta, hogy felvállalja az egykori közös állam, a közös királyaink örökségét. Természetesnek nevezte, hogy Magyarország érdeklődik a szlovákiai magyarok sorsáért, és kijelentette, hogy minden tekintetben teljesen egyenrangú állampolgárokat akar Szlovákiában, hogy minden anya a saját anyanyelvén taníttathassa a gyerekét bármilyen félelem nélkül.

– mondta Matovič, aminek szerinte akár gazdasági, üzleti előnyei lehetnek a jövőben.

– szögezte le, és világossá tette, hogy együttműködés lesz az esedékes kohéziós tárgyalásoknál is.

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A gazdasági, kereskedelmi, emberi, baráti kapcsolatokat is fejleszteni akarja a szlovák kormányfő, aki szerint nagyon hasznosak az egymás kölcsönös megismertetését célzó rendezvények is, és reményét fejezte ki, hogy ezek szaporodni fognak a jövőben.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette, hogy a betelepítési kvóták elutasításában, a balkáni EU-nyitásban (főleg Szerbia felé), a nukleáris energiához való pozitív hozzáállásban és az Európai Újjáépítési Alapról alkotott véleményben is összhang van a V4 országai közt.

– fogalmazott. Mint mondta, ez ellenkezik a magyar életösztönnel, de most válság van, úgyhogy el tudjuk fogadni, ha a tartalma ésszerű és igazságos lesz. Igazságtalan tartalomra ugyanis nem lehet ésszerű gazdaságvédelmi tervet építeni. Orbán kategorikusan elutasította, hogy a szegényebbeknek kevesebb jusson, mint a gazdagoknak:

Trianon a múlt században marad

Szlovák újságírói kérdésre Igor Matovič megerősítette, hogy Trianon nem volt kulcstémája a találkozónak.

– jelentette ki. Orbán Viktor is reagált. Elmondta: valóban nem hozta fel Trianont a tárgyaláson, viszont

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A magyar egy sajátságos teremtmény, így fogadjanak el minket!

A miniszterelnök ugyanakkor nem hallgatta el, hogy Trianon nem sérelem, hanem igazságtalanság, és szerintünk mindig az marad.

– tette egyértelművé. Ezután egy rendhagyó fejtegetést mondott el a magyarokról:

Matovič sem hagyhatta szó nélkül az elhangzottakat, és megígérte a világ minden magyarjának, hogy Szlovákia olyan talajt alkot a magyarok számára, hogy félelem nélkül használhassák nyelvüket és építhessék kultúrájukat.

– mondta, és arról is beszélt, hogy noha a magyaroknak első ízben nincs képviseletük a szlovák parlamentben, az ő pártjában nyolc olyan képviselő van, akinek legalább az egyik szülője magyar, így ők is foglalkozni fognak a magyarok ügyeivel.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.