Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Elmarad a Szent István-napi ünnepség, nem lesz tűzijáték sem (Visszanézhető!)

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, hogy a járvány miatt bevezetett utazási korlátozásoknál változatlan a sorrend, az országok besorolásán ugyanis nem változtatott a kormány, de döntés született arról, hogy úgy módosítják majd a kormányrendeletet, hogy a regionális besorolás lehetőségét megteremtsék. A járványügyi helyzettel kapcsolatban kifejtette: szerencsére alacsony a fertőzöttség hazánkban. A védekezés eredményességéhez a bevált szabályok betartása szükséges, így a maszkviselés kötelezettség. A tervezett Szent István-napi ünnepek elmaradnak. A zenés rendezvényekkel kapcsolatban sem változott a kormány álláspontja: augusztus közepéig mindenképpen fenntartják a rendezvénytilalmat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott:

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az uniós hitelfelvételt továbbra is feltételekhez kötve tudnák támogatni.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető kiemelte: a magyar kormány álláspontja egyértelmű.

– magyarázta. Hangsúlyozta: fontos, hogy ezt a forrást csak a gazdaság újraindítására, munkahelyteremtésre, a növekedés ösztönzésére lehessen fordítani, és a nemzeti kormányok tudják, melyek a legjobb intézkedések.

– vélekedett. Gulyás Gergely megjegyezte:

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: a gyöngyöspatai kártérítést elfogadhatatlannak tartja, majd emlékeztetett arra is, hogy az a korszak, ami miatt most fizetni kell, a szocialista-liberális kormányok regnálása alatti időszakra vonatkozik, és nem tartja megfelelő joggyakorlatnak, hogy olyan családok kapjanak milliókat, akik azért semmit sem tettek. Véleménye szerint nem a pénzzel való kárpótlás lett volna a gyöngyöspatai ügyben az optimális megoldás. Az ATV arra volt kíváncsi, miért nem engedélyezik a koncertek megrendezését, ha futballmérkőzéseket tartanak. A miniszter úgy fogalmazott:

A politikus szavai szerint így nem biztosítható a megfelelő távolság betartása a résztvevők között. A Magyar Nemzet kérdésére úgy felelt: az egyetemi gólyatáborok megtartásáról július végén tudnak csak döntést hozni.

– fogalmazott Gulyás Gergely a Magyar Nemzet kérdésére, amely lap a kamuvideókról kérdezte a miniszter véleményét. A Lánchíd felújításával kapcsolatban a politikus azt mondta, hogy a kormány hatmilliárd forintos támogatást biztosít, jelenleg azonban ennek ellenére sem mutatkozik szándék az önkormányzat részéről, hogy elkezdjék a munkálatokat.

– mondta a miniszter. Az Index kérdésére úgy válaszolt, hogy igyekeznek segíteni a járvány miatti károkon, így a zenészeknek is:

Hozzátette: azon dolgoznak, hogy az elosztási mechanizmus igazságos legyen, de az biztos, hogy teljes egészében nem fogják tudni kárpótolni a szórakoztatóiparban dolgozók veszteségeit. Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a Kaleta-ügyben az adatnyilvánosság mellett áll a kormány. A politikus kiemelte, hogy a Kúria élére a köztársasági elnök jelöl személyt, és ezt a kabinet teljes mértékben tiszteletben tartja. Gulyás Gergely a rozsdaövezeti területekkel kapcsolatban elmondta, hogy erről ősszel dönt a kormány, de ez a besorolás később is folyamatosan változhat.

– fogalmazott a miniszter. Ezután arról is beszélt, hogy a déli határzárral kapcsolatban semmilyen uniós segítséget nem kapott Magyarország. Hozzátette azt is: bízik abban, hogy a kötelező kvótát nem fogadják el az unióban.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Vezető kép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.