Pesti Srácok

Áder János: Megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az örök Magyarországot

Áder János: Megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az örök Magyarországot

Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot – hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus 20-ai díszünnepségen és tisztavatáson.

Áder János beszédében kiemelte: ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal.

– jelentette ki ünnepi beszédében az államfő. Az államfő szerint egy ilyen, a megszokott ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és – a nehézségek ellenére – miként épül ma is.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– tette fel a kérdést Áder János, hozzáfűzve: csak az ő segítségükkel lehettünk úrrá félelmeinken, tanulhattunk türelmet és gyűjthettünk erőt a folytatáshoz. Az államfő kiemelte, hogy az utóbbi hónapokban az ő felelősségteljes szolgálatuk erősítette bennünk a hitet, növelte a reményt. Áder János beszéde elején Antall Józsefre emlékezett, felidézve, hogy az egykori miniszterelnök az 1945 után felállványozott Mátyás-templomot szemlélve arra döbbent rá, legyen bármilyen tragikus helyzetben is az ország, az időtlen értékek nem vesznek el, mert – függetlenül békétől és háborútól, az ország közállapotától vagy a szabadság fokától – mindig vannak, akik a közjóért dolgoznak.

– idézte a köztársasági elnök Antall Józsefet.

– tette hozzá. Áder János aláhúzta ugyanakkor: az örök Magyarország nemcsak kard és korona, jogar és palást, nemcsak az, amit ilyenkor, ünnepnapokon hatalmasnak látunk, a történelmet ugyanis millió és millió ember csöndes szolgálata formálta.

– fejtette ki. Az államfő szerint akik nemcsak önmagukkal törődtek, hanem másokat is segítettek, mind az örök Magyarországot építették a szántóföldön, a műhelyekben, a tantermekben, a kórházakban, a templomokban, a községházán, a hadseregben. Mint mondta, nekik köszönhető, hogy az idő malmai nem őrölték porrá ezt a népet. Áder János kiemelte azok teljesítményét, akik eltemették két világháború halottait, és akik a megszűnő szabadság idején is alkottak, építettek, hittek és reméltek.

– idézte a köztársasági elnök Kossuth Lajos 1848 márciusában mondott szavait. Megjegyezte: Kossuth jól tudta, hogy az ösztönös ragaszkodás mellé tudatos hazaszeretet, áldozatkészség és hűség is kell.

– jelentette ki Áder János. Az államfő a tisztavatás résztvevőihez fordulva hangsúlyozta: a honvédeknek kivételes hivatásuk van.

– hangsúlyozta, egyúttal arra buzdította hallgatóságát, hogy védjék meg Magyarország értékeit, éltessék hagyományait, tartsák meg egészséges életerejét.

– zárta beszédét az államfő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.