Pesti Srácok

A járvány idején is aktívan támadta a magyar kormányt Soros embere

A járvány idején is aktívan támadta a magyar kormányt Soros embere

Soros által támogatott és Gerald ­Knaus vezette European Stability Initiative (ESI) 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány idején sem fogta vissza magát, és akkoriban is Magyarországot támadta. Főként „az ellenzék elnyomásával” vádolta Magyarországot és azzal, hogy túl sok uniós pénzt kapott – írja a Magyar Nemzet.

A lap összeszedte a Knaus által jegyzett cikkeket és alig egy hét alatt kilenc publikációt találtak. Ezekben az osztrák születésű politológus azt sulykolta, hogy Magyarország milyen sok uniós pénzre számíthat a járvány idején. A sajtómegjelenési lista egyértelműen bizonyítja, hogy Soros György hálózatának kulcsemberei néhány nap alatt képesek telekürtölni vádjaikkal – kis túlzással – a fél világsajtót. Knaus áprilisban a Spiegelben tett közzé egy véleménycikket, amelyben arról ír, hogy az Európai Uniónak az „Orbán Viktorhoz hasonló autokratákat” pénzmegvonással kellene büntetnie. A Magyar Nemzet kiemeli, hogy Knaus Twitteren is megosztotta cikkét, és több szervezetet is megjelölt, akinek ajánlja írását, többek között a Külkapcsolatok Európai Tanácsát (ECFR) és annak berlini irodavezetőjét. A Magyar Nemzet egyik szakértője ezt ahhoz hasonlította, mint amikor egy lob­bista elszámolást nyújt be arról, hogy a nyilvánosságban hogyan képviselte ügyfele érdekeit. Az ECRF tagja Soros György fia is, Alexander Soros. A lapban felidézik, hogy április 2-án Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke a pártcsaládból való kizárással fenyegette meg a magyar kormánypártot. Ezen a napon „igazi euró­paiak” című Twitter-bejegyzésében szintén megjelölte az ECFR berlini irodáját Knaus.

Európai vezetőkkel egyeztet

A konzervatív lap szerint Knaus aktivitása feltűnő összhangot mutat Herman van Rompuy és Donald Tusk mozgásaival. Knaus nyilvános megszólalásaiban is szokott kérkedni azzal, hogy ­európai vezetőkkel egyeztet. A Magyar Nemzet információi szerint a Fidesz ügyében Tusk mellett Von der Leyen bizottsági elnök, Micotakisz görög kormányfő, és Jean-Claude Juncker is szerepelt a meggyőzendő vezetők listáján. Korábban a V4NA hírügynökség részletesen dokumentálta, hogy a Soros-hálózat szoros kapcsolatot tart fenn egy sor CDU-politikussal, Angela Merkel kormányának tagjaival is. Knaus a kereszténydemokraták és a keresztényszocialisták tavalyi konferenciáin nem Soros lobbistájaként, hanem „szakértőként” tűnt fel. Ez a szerep pedig segít némileg elfedni a tényt, hogy valójában egy óriási lobbiszervezet rámenős vezetőjéről van szó.

PestiSracok facebook image

Magyar Nemzet / Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.