Balog Zoltán a PS-nek: a keresztény összefogásra régen volt akkora szükség, mint most

Nehéz éven vagyunk túl, ön hogyan élte meg ezt lelkipásztorként?

A hívő emberek, ha értik a hit lényegét, közösségben élnek. A magányos protestáns értelmiségi, aki talán úgy gondolja, hogy lélekben és igazságban egyedül is tud ő hinni, most megtapasztalta, hogy milyen nagy szüksége van a másikra. Azok tudják igazán a hitüket megtartani és megújítani, akik ebben számítanak egymásra. A mi kis egyházi közösségünkben nagyon lelkesítően hatott rám, hogy jóval több figyelemmel fordultunk egymáshoz a járványos időszakban, mint az úgynevezett normális időkben. Törődhettünk idős testvéreinkkel és a hitmélyítő kurzusunkon, bibliaórákon is mindig szinte mindenki jelen volt online, mert éhesebbek voltunk a lelki táplálékra. Született is egy könyv azokból az üzenetekből, beszélgetésekből, melyeket tavasszal egymással folytattunk. „Nem csak kenyérrel...” – ezt a címet adtam neki, mert az Isten üzenete éppen olyan létszükséglet, mint a materiális ennivaló. A második hullámban kissé ott volt a megfáradás, de a karácsony ismét elhozta a hiányt, s ez azért tud jó lenni, mert felhívja a figyelmünket a lényegre, amit mindenfajta sokszor pótcselekvéssel egyébként eltakarunk.

Megjelent a betlehemi csillag. Mit gondol, ennek van valamiféle üzenete?

Egy hívő csillagász mondta el egy beszélgetésben, hogy a mai asztronómiai ismeretünk sokszorosa a kétszáz évvel ezelőttinek, miközben a csillagos égboltot az emberek ma már alig ismerik. Mintha elvesztette volna az érdekességét, és eltakarja a fényszennyezésünk is. Korábban az emberek jobban figyelték az eget, onnét várták az üzenetet, mára meg elfelejtettünk felfelé tekinteni. A betlehemi csillag mának szóló üzenete, hogy amikor előre nem vezet út – például az utcára, a barátokhoz, rokonokhoz, a szomszéd országba, vagy az egzotikus nyaraló helyszínekre –, akkor álljunk meg, álljunk le, figyeljünk felfelé és utána befelé. Mit üzen a menny és föld Ura, s mi van bennünk, hogyan szól nekünk személyesen a karácsony lényegi üzenete?

A magyar kormányt elképesztő támadás érte az utóbbi időszakban. Önnek mi a véleménye erről?

Imádságban kísérem, s abban bízom, hogy a harcot kívül és belül átjárja az a szellemi, lelki megújulás, amelyre elengedhetetlenül szükségünk van, nemcsak Európában, hanem Magyarországon is. Amikor bátran kiállunk olyan dolgok mellett, amiket mi a teremtés rendjének tekintünk, például hogy az apa férfi, az anya pedig nő, akkor ennek a kiállásnak a hitelessége azon is múlik, hogy mi magunk milyen anyák, apák, emberek vagyunk. A keresztény élet egyik alapszabálya, hogy az igazság, amit képviselünk, csak szeretetben tud erős és meggyőző lenni. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ez képviselet. Valaki ránk bízta, s neki el kell tudnunk számolni. Óvnék a képmutatástól, és arra bátorítok mindenkit, hogy vigyázzon a hitelességére a saját életében, itthon, Magyarországon is, és így képviseljük ezt Európában, mert az életnek ezek a terei összetartoznak.

És az egyház?

Amikor a világban ez a szellemi-lelki harc folyik, akkor az egyházi közösségben nekünk is tudnunk kell, hogy mi a dolgunk. Világossá, egyértelművé kell tenni a választást a jó és a rossz között, s hirdetni, élni kell azt az erőt, mely bennünket képessé tesz a jó melletti döntésre. Hitem szerint az a tisztújítás, ami hat év elteltével most lezajlik a magyar református egyházban, éppen erre egy újabb lehetőség. Elismerve az előttünk járók munkáját, szolgálatát, hitét, meg kell erősödnünk a küldetésünkben, és együtt a többi keresztény közösséggel kell fellépnünk olyan erővel és hitelesen az egész Kárpát-medencében, hogy az valóságos segítség legyen azok számára, akiket Isten ránk bízott. Én magam megtiszteltetésnek tartom, hogy ebben püspökként részt vehetek. Meggyőződésem, hogy a keresztény összefogásra régen volt akkora szükség, mint most.

Közeleg a karácsony. Most, 2020-ban vajon mi az, ami üzenet lehet számunkra ebben az időszakban? Szeretet? Béke? Öröm?

Gondolkozzunk el azon, vajon mi is a lényeg. Megvan-e az életünkben? A lényeget, az életünk igazi közepét, vagy éppen annak hiányát éppen karácsonykor igyekszünk elfedni fényfüzérekkel, nagy vendégségekkel, ajándékokkal, jövés-menéssel. Most, amikor ezekből hiány lesz, akkor keressük a lényeget! Mi a templomban advent negyedik vasárnapján a gyerekekkel berendeztük a betlehemest. Egy zsákból húztuk ki a figurákat, elsőnek Máriát, Józsefet, bárányokat, pásztorokat, napkeleti bölcseket, három királyokat, és a gyerekek szépen berendezték a barlangistálló előtti teret. Én eldugtam valahová a jászolt és a kis Jézust, majd megkérdeztem tőlük, hogy megvan-e minden? Erre egy hétéves kisfiú felkiáltott: Nem, még hiányzik az Isten! Nem azt mondta, hogy a kis Jézus, Jézuska... hanem „hiányzik az Isten...” Ez a felkiáltás teszi az embert alkalmassá a karácsonyi üzenet befogadására. Ha beengedjük Istent, aki egy védtelen gyermek testében érkezik hozzánk, akkor megvan minden még úgy is, ha esetleg idén szürkébb a karácsony.

Vezető kép: MTI/ Kovács Attila