Pesti Srácok

Hétezer kórházi dolgozót ajándékozott meg a Hungast cégcsoport

Hétezer kórházi dolgozót ajándékozott meg a Hungast cégcsoport

A Hungast cégcsoport minden évben jelentős összegeket fordít társadalmi szerepvállalásra, a 2020-as járványügyi veszélyhelyzetben pedig úgy döntöttek, hogy azokon segítenek, akik a frontvonalban dolgoznak. A közétkeztetéssel foglalkozó cég az ország több pontján, összesen mintegy hétezer kórházi dolgozónak juttat el ajándékcsomagot.

A Hungast cégcsoport országszerte, számos kórház mintegy 7000 dolgozójának állított össze ajándékot, hogy megkönnyítsék számukra a karácsonyi előkészületeket. Enyedi Csaba, a cégcsoport kommunikációs igazgatója portálunknak úgy fogalmazott: azoknak szerettek volna kedveskedni, akik nap mint nap emberfeletti módon teljesítenek szolgálatot más emberek védelmében. Szavai szerint ezért esett a választásuk az egészségügyi dolgozókra, akiknek ily módon szerették volna kifejezni, mennyire hálásak a munkájukért. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a csomagban fejenként egy palack minőségi villányi bor található a Battyhány pincészetből, valamint egy rúd bejgli a Félegyházi Pékségből.

– fogalmazott Enyedi Csaba. A Hungast felajánlását a Heim Pál Kórház után hétfőn a Dél-Pesti Centrum Kórházba szállították, a vidéki intézményekbe (Keszthely, Mohács, Sopron) pedig még ezen a héten eljuttatják az ajándékcsomagokat.

PestiSracok facebook image

"Erkölcsi kötelességünk segíteni"

A Hungast mellett számos más magyar vállalkozás is segít a rászorulókon. Szombaton adtunk hírt a Mészáros Csoport felajánlásáról, akik 70 tonna élelmiszert juttatnak el a Magyar Vöröskereszt segítségével azoknak, akik leginkább szükségben vannak. (Korábbi felajánlásaikról a Számok-adatok oldal tett közzé beszámolót, amit ide kattintva olvashatnak el.) De mellettük több politikus és közszereplő sem fukarkodik, ha segítségnyújtásról van szó. Orbán Viktor miniszterelnök felesége és egyben az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Lévai Anikó a kezdetektől minden évben bekapcsolódik az adományozóknak készülő mézeskalácsszívek készítésébe és az adománygyűjtő munkába. A koronavírus-járvány elleni küzdelemben pedig még többen felajánlották segítségüket, köztük Gattyán György. A milliárdos vállalkozó alapítványain keresztül szinte azonnal az adományozók sorába lépett, és már a veszélyhelyzet kihirdetésének hetében százmillió forintot osztottak szét hat budapesti kórház között. A kormánypárti képviselők jövedelmük egy részét ajánlották fel a védekezéshez, és van, aki nem csak a Covid-19 alatt támogatja a rászorulókat. Bánki Erikről, a Gazdasági Bizottság fideszes elnökéről például kevesen tudják - és mi is véletlenül szereztünk róla tudomást- , hogy évi hatszázezer forint ösztöndíjjal támogat két szegénységben élő, árva kislányt. Összefogott a magyar futballvilág is: rengeteg tárgyi adomány mellett 120.000.000 forinttal is támogatták a járványügyi vészhelyzetben a kórházakat.

PS-kommentár: várjuk Gyurcsány, Gyurcsányné és a többi baloldali megmondóember, közszereplő felajánlásairól készült összefoglalót!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.