A három testőr Afganisztánban, avagy a „magánhadsereg” nevű médiahack

„Családi ügyekben is jobban kiismerik magukat katonai térképpel. Iránytűjük, remélem, van?

Minek?...” (Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában)

Az ügyben megszólaltatott vállalkozó több helyen is megnyilatkozott, mintegy 3000 fővel számolt, és több mint 600 fős kihelyezett kontingenseket emlegetett. Túl azon, hogy Afganisztánt eddig Nagy Sándoron kívül nem nagyon tudta más meghódítani, s korunk szuperhatalma, az USA épp most esett ott csúfosan pofára, más dolgokkal is komoly bajok vannak. Gondolkozzunk el egy kicsit közösen néhány dolgon: először is a cégvezetőt katonai körökben nem nagyon ismerik. Persze ez nem lenne gond, éljen a vállalkozás szabadsága. Ám a helyzet az, hogy más problémák is adódnak. A leendő cégvezér, a Bagjos nevű ember – bizonyára vállalkozó szellemű, hiszen nemcsak afganisztáni, hanem a szír-iraki határ védelmét is ellátná – cége még nincs bejegyezve. Ennek ellenére állítása szerint több kormány is tárgyal vele, többek között a franciák – akik ezek szerint az idegenlégiót smafuból tartják –, illetve a svédek, akiknek nyilvánvalóan elengedhetetlen ismerethiányuk van, amit csak tőle óhajtanak és tudnak megszerezni. Ám más problémák is adódnak. Két (!) csapatszállító repülőgépről is beszél, amelyekkel majd a különböző országokba lehet szállítani a rengeteg zsoldost. Nomármost, két akkora repülőt még megvenni se kis feladat, másrészt azért feltűnt volna egyeseknek még kicsiny hazánkban is, hogy valakinek egyszer csak lett két akkora csapatszállítója, mint amilyen a Magyar Honvédségnek van.

Ám a fizetésekkel és a költségvetéssel is vannak, hümm, fogalmazzunk úgy, kérdőjelek. Most az engedélyek beszerzésétől tekintsünk is el, hiszen még be se jegyezték ezt a céget! Egy afganisztáni kiküldetésben, vagy egy iraki misszióban a magyar szerződéses állomány olyan kétezer euró körül szokott keresni. Legyünk most egy kicsit minimumköltségvetésben, tekintsünk el attól, hogy a nemzetközi zsoldoscégek közel 6–7 ezer eurónak megfelelő összegeket adnak egy szerződőjüknek a világ vörös zónáiban, s higgyük el, hogy Bagjos kedvéért a magyar tapasztalt exkatonák elmennek mondjuk 2000 euróért vásárra vinni a bőrüket. Olvasóink kedvéért az összegek: kb. 720 ezer forint a 2000 euró, és 2–2,5 millió forint a 6–7 ezer euró. Nomármost, a helyzet az, hogy 3000 ember éves fizetését legalább kezdetnek fel kellene halmozni ennek a kiváló – bár be nem jegyzett – cégnek. Ez 72 millió euró (3000x2000x12, amelyben a 3000 a létszám, 2000 a havi zsold és 12 a hónapok száma). 72 millió euró az olyan 26 milliárd forint.

Sajnos ugyanakkor legalább minimális felszerelést is kell biztosítani zsoldosainknak, így gondolkozzunk a legolcsóbb fegyverben, ez jelenleg a közismert AK–47-es, vagyis a Kalasnyikov. Ez a jelenleg elérhető legolcsóbb változatban – némi internetes keresés után –, mondjuk hatástalanítva nagyjából 1000 euró, amit szakembereink pucc-rucc újra lőképes állapotba hoznak. Legyen akkor még 3 millió euró, csak fegyverre. Pisztolyt nem veszünk, minek, hozza azt majd a katonánk, mindenki olyat, amilyenje van. Ha nincs neki, magára vethet! Ezek után – sajnos el kell keserítenünk leendő cégvezérünket – négy zsoldosonként kénytelenek vagyunk beruházni egy-egy dzsipre. Összesen 750 darabbal számoljunk, nem képezünk tartalékot, mert spórolunk. Tegyük fel, hogy spórolunk a géppuskán is a harcjárművek tetején, sőt, használt eszközöket szerzünk be, tehát mondjuk legyen a kiszemeltünk egy 10 éves Humvee. Nézzük, ez mennyibe kerül: nagyjából megvesszük potom 6000 dollárért darabját, ami 4,5 millió dollárunkba kerül, ez kb. 4,05 millió euró. Ez akkor még hozzájön a költségeinkhez, ami immáron 80 millió euróba fájna nekünk.

Páncélozott csapatszállítókra is szükségünk lesz, úgy 10 emberenként egyre, tehát 300 darab páncélozott csapatszállítót vásárolunk. Valószínűleg a BTR–80-asra esne a választásunk, mert az olcsó. Ezeket is az elérhető legolcsóbb áron vesszük, körülbelül darabonként 40 ezer dolcsiért. Embereink hipsz-hopsz, szinte ingyen visszaalakítják használhatóra, s máris lehet velük harcolni. Ez 12 millió dollárba fog nekünk kerülni, ami kb. 11 millió euró. Most tartunk 91 millió eurónál. Aztán kell még nekünk csapatszállító repülőgép is, feltételezzük, hogy vinni akarjuk vele az újdonsült járműállományunkat is, így tehát, mivel a harcjárművek elég nehezek, relatíve nagy madárra lesz szükségünk. Választásunk tehát egy olcsó, de nagy gépre kell, hogy essen, ez pedig a C–130-as lesz. 50 éves, bevált technika, az ára újonnan 66 millió dollár, ám mi használtan veszünk egy 1958-ban készítettet, alig 64 éves, de helyrehozzuk, darabját 1,2 millió dolcsiért. Ekkor tartunk nagyjából 94 millió eurónál. Egyéb költségekre, javítási, szerelési kapacitásra félreteszünk még olyan 10–15 milliót, üzemanyagra meg egyéb eszközökre meg olyan 5 milliót. Ez akkor olyan 115 millió eurónkban van eddig. Ez eddig 42 milliárd forint.

Nos, tehát eddig megvolnánk. Egy be nem jegyzett cégre pedig a pénzbőségéről ismert Dubajba megyünk, kérünk tehát 115 millió eurót indulásra mondjuk egy sejktől. Feltétlenül sejktől kell kérnünk, sejk alá nem adhatjuk, végül is nekik lehet értékelhető mennyiségű pénzük még Dubajban is.

A beszélgetést így képzelem el:

– Good morning, I’m Mr. Bagjos, Richard Bagjos.

– Ah, so you came here to visit our beautiful country and you would like to borrow 115 million?

– Yes.

– My pleasure.

– Thank you!

– Goodbye, see you later in Afghanistan!

– Goodbye!

Szóval, visszatérve a durva hétköznapok talajára: erős kétkedéssel élünk ennek a magánhadseregnek a valósságával kapcsolatban. Fogalmazzunk úgy, hogy az illető minimum magabiztos.

Bár végül is, esély, az van rá, ha csak matematikai esély is...

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd