Pesti Srácok

A Fővárosi Közgyűlésben nagyon furán viselkedtek a DK-s képviselők Láng Zsolt felszólalása után - videó az abszurd gyurcsányistákról!

Karácsony Gergely lapított, mint nyuszi a fűben, a gyurcsányista politikusok pedig zavartan hadováltak arról, hogy több Fidesz-székház is van, melyekben egyfajta titkos mozit üzemeltetve az Elk.rtuk című filmet vetítik, ami egyébként "home video" - nagyjából így összegezhető egy mondatban, miként reagáltak a Fővárosi Közgyűlésben Láng Zsolt frakcióvezető napirend előtti felszólalására. A politikus arról kérdezte Karácsony Gergelyt, miért nehezíti meg a fővárosi mozicég az ELK.RTUK című, a 2006-os őszödi beszéd idején játszódó politikai thriller bemutatását, ráadásul úgy, hogy az internetes érdeklődés és jegyvétel a sokszorosa bármely másik filmpremierének. A főpolgármester erre egyébként nem adott választ, de a Gyurcsány-párt közgyűlésben ülő harcosai elrugaszkodtak a realitás talajáról. A Fidesz budapesti frakciójának bejegyzése szerint "úgy beszéltek, és olyanokat mondtak, mint akik tudatmódosító szerek hatása alatt állnának."

Kiakadtak Láng Zsolt fideszes frakcióvezető napirend előtti felszólalásától a Fővárosi Közgyűlés gyurcsányista tagjai. Bár a politikus Karácsony Gergelyhez intézte kérdését, a főpolgármester nem volt hajlandó arra válaszolni.

Gy. Németh és a szereposztó dívány

Ellenben Gy. Németh főpolgármester-helyettes arról értekezett, hogy kivitette a „szereposztó díványt” az irodájából. Ebből arra következtethetünk, hogy elődje, Szentkirályi Alexandra ilyen bútor segítségével hozta meg az elmúlt időszak kulturális döntéseit. Ismerve a két szereplőt, ez a felvetés több szempontból is meghökkentő… De a metoo-mozgalmak árnyékában józan embernél erős magyarázatra szorul.
PestiSracok facebook image

Gyurcsány sameszai: Szaniszló és Horváth

Aztán Szaniszló Sándoron volt a sor (aki miután MSZP-s színekben polgármesterré választották, azonnal átállt Gyurcsányhoz), aki hőn szeretett vezére (Gyurcsány) után szabadon titkosügynököket megszégyenítő információszerzésével brillírozott: megbízható kormányoldali forrásokból tudja, hogy ezt a „borzadály” filmet hetek óta játsszák a fideszes székházakban (hol?!) és javasolta, játsszák csak ott tovább. Tehát: értelmezésében a Fidesznek több székháza is van, ami moziként is funkcionál. Csak titokban. Értjük, Sándor, köszönjük.
Amikor pedig már azt hittük, ezt lehetetlen fokozni, Horváth Csaba jelentkezett hozzászólásra (ő még szocialista színekben). Kapaszkodjanak meg, valószínűleg neki sikerült már megnéznie a filmet, hiszen azt "home videónak" titulálta. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy Horváth úrnak biztosan mélyebb információi vannak a home videóknak nevezett filmek tartalmáról, elég csak elvtársai nyilvánosságra került fotóira és videóira gondolni, bár inkább ne hozzák elő emlékeikből Gréczy Zsolt szelfijeit, a budaörsi polgármester közpénzből fizetett magán "masszázsóráját" és sorolhatnánk. Mindeközben Karácsony lapított, mint nyuszi a fűben...
A Fidesz Budapest Facebook oldalán a Láng Zsolt vezette frakció egy videót is közzétett az ominózus abszurd felszólalásokból, érdemes megnézniük. :)
Fotó: PS/H.P.Gy
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.