Pesti Srácok

Czeglédy: három éve még le voltam tartóztatva, most itt ülök országgyűlési képviselőjelöltként

Czeglédy: három éve még le voltam tartóztatva, most itt ülök országgyűlési képviselőjelöltként

Kényszerszövetség az ellenzéki szövetség, amelyben a színfalak mögött már most egymás torkát harapják. Szombathelyen ez hatványozottan így van: Czeglédy Csaba a csodával határos módon nyerte meg az előválasztást úgy, hogy csak a DK állt be mögé. Czeglédy – aki mellesleg máig tagja az MSZP-nek – nem is rejti véka alá, hogy ő Gyurcsány embere, ahogy azt sem, mennyire sértett, amiért mára egykori barátai is elfordultak tőle. A több büntetőeljárással terhelt képviselőjelöltet szerettük volna mi is megkérdezni az előválasztási tapasztalatairól és a DK szerepéről, de azzal hárította el megkeresésünket, hogy a minap egy podcastben mindent elmondott a nyugat.hu-nak, használjuk azt. A több mint egy órás videó és hanganyagban Czeglédy Csaba tőle szokatlan őszinteséggel beszélt arról, hogyan árulták el azok, akikért ő nagyon sokat tett, illetve arról, hogy milyen mutyizások zajlanak az előválasztás háttérében, és arról is, hogy ez az ellenzéki pártok utolsó erőfeszítése; ha jövőre sem nyernek, utána már nem lesz kire szavazni. Czeglédy addig röhög a markába. Arra számít, hogy még legalább hat évig elhúzódik a büntetőügye, most pedig él, mint Marci Hevesen. Három éve ilyenkor még le voltam tartóztatva, most itt ülök, mint országgyűlési képviselőjelölt – mondta a nyugat.hu-nak a több mint hat milliárdos költségvetési csalással, gazdasági csalással, legutóbb pedig kilenc rendbeli személyes adattal való visszaéléssel megvádolt politikus.

A minap nagy port kavart, hogy a nagy ellenzéki összefogásban Czeglédy Csaba, a baloldal emblematikus figurája – akiből nemrég még mártírt próbáltak csinálni a baloldali pártok – nekiment Karácsony Gergelynek. Czeglédy Facebook-posztjában erősen bírálta a főpolgármestert, aki csak a fővárosban tudott nyerni, de ott is több kerületet elveszített, a vidékről pedig annyit tud, hogy sofőr nélkül Szombathelyre sem találna el. A nyugat.hu-nak adott podcast-interjúban ezt csak fokozta, és kijelentette, hogy Karácsony kezdeti szexisége, amivel indult, már elolvadt, a vidék Magyarországát egyáltalán nem tudta megszólítani, az pedig, hogy Márki-Zay visszalépésével szeretne előnyhöz jutni, mutyiszagú ügyeskedés.

– fogalmazott Czeglédy, aki azt is kijelentette, hogy egyértelműen Dobrev Klára az előválasztás nyertese. Czeglédy keményen beszólt a fővárosi elitnek is, akik szerinte nem látnak ki a főváros falai mögül, pedig végre el kellene, hogy jusson az agyukig, hogy a fővárosból nem lehet választást nyerni. Szavaiból kitűnik: leginkább az zavarja, hogy folyamatos baráti tűzben kell talpon maradnia és bizonyítani. Mégis azt ígéri, hogy a sajátjaikra nem fog tüzet nyitni, mert minden haragja a Fideszre irányul.

PestiSracok facebook image

Czeglédy Csaba több olyan kulisszatitkot elárult, amelyek bepillantást engednek, hogy mennyire kaotikus a helyzet a baloldali pártoknál, és hogyan zajlik a kiszorítósdi, amit neki sikerült megtorpedózni. Mint mondta, sem a szombathelyi politikai vezetők, sem az országos politikai vezetők nem őt akarták. Elsősorban László Győző volt a preferált – ő Szombathely alpolgármestere, aki az előválasztási színjáték előtt még a Momentumba is átlépett –, aztán felvetődött, hogy se Ungár, se Czeglédy ne induljanak az előválasztáson, majd miután László Győző kiesett, Ungár Péterrel úgy voltak, hogy ő a kisebbik rossz.

– jegyezte meg Gyurcsány bizalmi embere. Hozzátette: nagyon sok olyan ember fordított neki hátat, akiket ő vitt be a politikába, akik neki sokat köszönhetnek, de mint mondta, a politika nem ismeri a hála fogalmát. Még saját párttársai, volt politikai szövetségesei, barátai is bűnözőnek nevezik a háta mögött. Állítása szerint az MSZP-nek – amelynek új országos vezetése még csak nem is gratulált neki – már az EP-választáson sem kellett.

– tette hozzá. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, most az előválasztás győzteseként érez-e elégtételt, amiért megmutatta, őt nem lehet csak úgy félretenni, így reagált:

Czeglédy Csaba arra számít, hogy a büntetőperének körülbelül hat év múlva, a következő választások után lesz vége, addig rendkívül magabiztos. Azt mondta, az, hogy megnyerte az előválasztást, legitimálja őt, ha pedig jövő tavasszal is nyer, az végképp legitimálni fogja. De miről is szól a jövő tavaszi országgyűlési választás? Az ellenzéki pártoknak arról, hogy megmaradnak-e egyáltalán. Ha nyernek, és újra tönkreteszik az országot, majd legfeljebb megint elzavarják őket a választók, de akkor is nyertek nyertek néhány évet.

– jelentette ki Czeglédy Csaba.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.