Pesti Srácok

Rétvári Bence úgy beszólt a Momentumnak, hogy Fegyőrék elfelejtettek felháborodni

Rétvári Bence ma igencsak formában volt, nem kímélte az ellenzéki képviselőket. Kedden a parlamenti felszólalásában lazán kiosztotta a momósok lila frakciójának jelenlévő tagjait, akik ezen annyira meglepődtek, hogy elfelejtettek visszaszólni vagy tiltakozni. Nos, az igazság bizony jókora gyomrossal érkezett: a kormánypárti államtitkár nem csupán kétszínűnek nevezte a Momentumos képviselőket, de azt is közölte velük, hogy talán nem ártana füstgránátok dobálása helyett megköszönni rendőreinknek a határok védelmét. És ez még csak a bemelegítés volt.

A parlamenti ülés igencsak forró hangulatban telt, és nem a hőség miatt. A kánikula valószínűleg közrejátszott abban, hogy sokan el sem jutottak az országgyűlés keddi vitanapjára, amit - a közvetítést nézve - igencsak kár volt kihagyni. A DK keménymagja - nyilván még véletlenül sem a Kövér László által hozott képviselői - juttatás csökkentésének hírére - szép számmal jelent meg az ülésen, sőt, még a Dobrev-klónként is bevethető Kálmán Olga is felszólalt - erről korábban részletesen írtunk. A Momentum politikusainak sem kedvezett, hogy Vitályos Eszter kormánypárti képviselő-asszony mellett Rétvári Bence államtitkár is elemében volt, így nemcsak K.O., de ők is megtapasztalhatták, milyen érzés, ha szembejön velük a kijózanító valóság. Történt ugyanis, hogy a momósok által elmondottakra Rétvári Bence államtitkár reagált, aki a tőle megszokott higgadt, azonban pikírt stílusban idézte fel az olimpia ellen kampányoló kis szerveződésből osztódással párttá alakult képviselők eddigi életútjának legemlékezetesebb pillanatait. Így például a progresszív haladó gondolkodás jegyében a füstgránátokkal dobálást vagy éppen a hazánkat folyamatosan feljelentgető brüsszeli utazásaikat.

-osztotta meg gondolatait a Fidesz parlamenti államtitkára.

PestiSracok facebook image

Nézzék vissza a felszólalást, érdemes!

Forrás: Fidesz Budapest

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.