Maróth Gáspár: A katonák tudása a legnagyobb érték

A jelenleg zajló haderőfejlesztés jelenti annak zálogát, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból: ez békénk, a magyar emberek biztonságának egyik legfőbb garanciája. Emellett van egy másik lényeges aspektus is. A teljesen megváltozott világ hadseregeiben a katona a legnagyobb érték. A valódi high-tech eszközökkel összefüggésben az önállóan dönteni képes, jó helyzetfelismerő képességgel, magas műszaki kvalifikációval rendelkező, doktrinálisan kiképzett katonaállomány léte a legértékesebb. Tehát vizsgálnunk kell, mely rendszerek védik egy adott konfliktusban a legmaximálisabb mértékben az embereinket, miként tudjuk őket a legnagyobb biztonsággal hazahozni bármilyen bevetésről.

Ez az első olyan komoly háború a világban, ahol a kommunikációs erőtér, konkrétan az irányított tömeghisztéria hatása sem lebecsülendő. Eddig inkább spontán kialakult tömeghisztériák jellemezték az efféle helyzeteket, ez szerintem itt megváltozott. A magyar védekezés egyik legfajsúlyosabb eleme, hogy kivonjuk magunkat ebből, és megvédjük az országot: nem szabad olyan döntésekbe sodródnunk, ami nem Magyarország, nem a magyar emberek érdeke. Emellett számos hadműveleti szempontból érdekes, doktrinális vezetés-irányítási tanulság is látszik ma már, és látunk egy technológiai, stratégiai problémát is: hogy mennyi nehézség származik belőle, ha az adott haderő váratlan technológiával, olyan eszközökkel szembesül, amelyekre nem kaptak hadműveleti kiképzést. A nemzeti ellenállóképességgel, nemzeti rezilienciával kapcsolatban pedig teljesen új terület nyílik a katonai stratégiában.

Fontos leszögezni: a NATO-t katonai értelemben egyáltalán nem osztja meg a háború. Világos, ki az agresszor, világos, kit támadtak meg, világos, hogy itt területi átrendezést hajtanak végre, és az is világos, hogy katonai értelemben a NATO-nak hol a pozíciója ebben a kérdésben. Ugyanakkor a tagországok – főleg a befolyásosabb tagországok – a támogatások tekintetében eltérő politikai véleményen vannak, és a közvélemény fejében utóbbi gyakran összekeveredik a szervezet által képviselt stratégiával. Erre az afganisztáni kivonulás a legjobb példa. A mai napig a széles közvélemény számára nem világos: az ottani békefenntartás NATO-művelet volt ugyan, a kivonulásról azonban az egyik tagország hozta meg a maga egyoldalú döntését. Mivel történetesen a legerősebb tagországról beszélünk, tévesen mindenki NATO-műveleteként emlegeti a történteket, katonáink eközben pontosan tudják, mennyire önálló akcióról volt szó a valóságban. Zárt ajtók mögött pedig rendkívül komoly viták folytak a szövetségen belül arról, szabad-e egyáltalán egyoldalúan meghozni ilyen döntést. A NATO egyes vezető hatalmainak, országcsoportjainak álláspontja tehát nem keverendő össze a katonai szövetség lépéseivel, de ezek a kérdések Ukrajna vonatkozásában is időnként összekeverednek a fejekben. A korábban említett hibrid technikák pedig rendkívül ügyesen ki is használják ezt a különböző médiaplatformokon: olyan érzeteket keltenek bennünk, mintha valamiféle nagy világközösség egyöntetű döntéseiről lenne szó, miközben nem ez a helyzet. A NATO védelmi szövetség, és háborúzó félként semmilyen szinten nem vesz részt az orosz-ukrán háborúban. Akkor sem, ha egyes tagországai involválva érzik magukat a konfliktusban. Ez egyébként jelen pillanatban borzasztó nehéz kérdés.

Látszik, hogy nyugaton sok politikai vezető nem viseli jól a pszichés nyomást, és valamiféle hollywoodi filmhős szerepében tetszelegnek. Eközben döntéseiknek nincs hatása a saját nemzetükre, hiszen országaik távol helyezkednek el a konfliktuszónától. Nekünk történelmileg is mások a hagyományaink: még közvetlen családi élményeket őrzünk a háborús helyzetekről, Ukrajna pedig a szomszédunk. Így aztán nem szabad felelőtlenül nyilatkozgatni, irreális elvárásokkal biztatni a közvéleményt. Teljesen egyértelmű és világos érdekünk, hogy abbahagyjunk minden teljesen felesleges kardcsörgetést, és minél előbb béke legyen.