A valóság ellen kapálóznak az abortuszpártiak
Nem tiltás, még csak nem is kötelezettség, csupán az eddiginél több tájékoztatás – és ezen lármáznak most a haladók meg akiknek a saját életük helyett azzal vannak tele a mindennapjaik, hogy bármilyen pillanatot megragadnak a kormány szidására. Értjük persze, hogy az abortusz, vagyis a védtelen magzat megölése elképesztően fontos alapjog a progresszív nyílttársadalmi erőknek, de itt most ezt a jogot senki sem korlátozta. Mindössze annyiról van szó, hogy a várandós nőnek megmutatják a valóságot, érzékeltetik vele, hogy pontosan mire készül. Ennél szelídebben nem lehet küzdeni a magzatelhajtás ellen, de ezen is megy a toporzékolás. A progresszívek elvárnák az abortuszvitában, hogy az életpártiaknak még érvelni se legyen lehetőségük.
Az én testem, az én döntésem, takarodjanak a méhemből! – harsogják az abortuszpártiak, akik önmagukat választáspártinak nevezik. Az anya életét mentő beavatkozásokon kívül teljesen tiltsák be az abortuszt! – követelik a radikális életpártiak. Ez a kettő ragaszkodik következetesen a saját álláspontjához, és köztük ott van a valóságot jelentő többség, amely már nem úgy van az abortusszal, mint azelőtt, hogy szinte egy foghúzás szintjén kezeli, de még mindig évi legalább húszezer esetben magyarázzák el maguknak az érintettek, hogy valamiért ez a megoldás.
A „választáspárti” nők igencsak kényesek a nemi szerveik autonómiájára, amikor az abortuszvitáról van szó, akkor viszont nem ennyire érzékenyek, amikor alkalmat adnak rá, hogy a gyerek „besikerüljön”. Ahogy egy facebookos hozzászólás nagyon plasztikusan, kertelés nélkül megfogalmazta:
Ha baszni és ölni elég felnőtt az ember, akkor felelősséget vállalni is legyen az!
Tudatlanságban tartanák a nőket az abortuszpártiak
Lehet persze igazságtalannak érezni, hogy az önfeledt nemi élet azzal a kockázattal jár, hogy magzat lesz belőle, mindenki a hite szerint reklamálhat Istennél, a sorsnál, a karmánál, a tudománynál. Ettől viszont a magzat feldarabolása egy élő emberi lény megölése marad akkor is, ha erről nem szívesen vesz valaki tudomást. Az új belügyminiszteri szívhangrendelet csupán azt a célt szolgálja, hogy aki el akarja pusztítani a magzatát, az tisztában legyen vele, milyen fajsúlyú dologra készül. Ezért is megdöbbentő az abortuszpártiak felháborodása, hiszen ők jellemzően felvilágosult, tudománypárti, empirikus embereknek tartják magukat, most mégis azt követelik, hogy NE tájékoztassák a várandós nőket mindenre kiterjedően.
A rendelettel a másik oldalról az életpártiak sem elégedettek, ők keveslik, és csak egy lépésnek tartják a helyes irányba. Elvi síkon ez következetes álláspont, csakhogy a valóság mindig tarkább az elveknél. Teljes tilalom esetén megtalálnák a nők azt a szürkezónát, ahol továbbra is elérhető lenne az abortusz (lásd a nemzetközi vizeket szelő hajókon végzett beavatkozásokat), és újra felvirágoznának a népi eljárások, amelyek bizonyos tájegységeken Magyarországon is elterjedtek voltak régebben. A tiltás tehát nem oldaná meg a helyzetet, csak veszélyesebbé tenné. Ehelyett az emberek értékrendjét kell átalakítani, amit kiválóan szolgál a szívhangrendelet. Komikus, hogy a „felvilágosult” abortuszpártiaknak nemcsak a tájékoztatással van bajuk, de a társadalommérnökösködést a maguk irányába oly nemes missziónak hirdető aktivisták prüszkölnek, ha az életpárti mozgalom vagy akár a kormány próbálja megváltoztatni az emberek gondolkodását valamiről.
Ha nem nézel oda a valóságra, akkor az nincs is?
A rendelet ellen felhozott többi érv is erősen sántít, érződik rajtuk, hogy ez az aprócska módosítás rettentő nagy tüske a nyílttársadalmi aktivisták körme alatt.
A nőket, akik eleve egy szörnyen nehéz döntést hoznak meg, még ilyen nehezítő körülménynek is kiteszik, érzelmileg megzsarolják, megfélemlítik.
Igen, ha nem méred föl, hogy mi ez, akkor rendben is van. Ha nem nézel oda a valóságra, akkor az a valóság tulajdonképpen nincs is ott. Ha nem szembesülsz vele, hogy egy élő, érző, dobogó szívű emberi lény hal meg, akkor igazából nem is az, hanem csak egy sejtcsomó, ugye? Szenvtelenül, távolságtartással ölni sokkal kímélőbb annak, aki csinálja. És persze jönnek a sokat hallott szövegek nemi erőszakról, vérfertőzésről. Ezek valóban sokkal komolyabb erkölcsi kétségek, de ha csak azok az abortuszok történnének meg, ahol az anya életét, egészségét mentik, illetve nemi erőszakból vagy vérfertőzésből fogant meg a magzat, akkor az abortuszok 95 százaléka elmaradna.
Szándékosan nagyon el lettek tolva itt a hangsúlyok a valóságról, elfedve azt, hogy az abortuszok elsöprő többségét kényelmi és anyagi indoklással hajtják végre.
Nem állok úgy anyagilag, hogy gyereket vállaljak.Nem abban az életszakaszban vagyok, hogy gyereket vállaljak.
Nem is beszélve azokról, akik csak egyfajta fogamzásgátló módszerként tekintenek a magzatelhajtásra. A nők döntésének megnehezítéséről szóló ellenérvet ráadásul az is gyengíti, hogy sokan az abortusz után megbánják a dolgot, miután már szembesültek vele a gyakorlatban, hogy egy kis élő embert kaszaboltattak le az orvossal. Álságos és nagyon átlátszó, aki az abortuszdöntés lelki terhétől félti a nőket, de az abortusz által okozott lelki töréstől már valahogy nem.
Ne férfiak döntsenek erről, nekik sejtésük sincs róla, hogy milyen érzés ez!
– így hangzik a másik sokat hangoztatott kifogás. Ez így van, a nőknek viszont rengeteg fogalmuk van arról, hogy milyen érzés, amikor élve szétszaggatják az embert, igaz? Ja, nem. Amíg az abortuszpártiak kizárólag az ÉN!ÉN!ÉN! szemszögből képesek hozzáállni a kérdéshez, addig aligha van erkölcsi alapjuk bárkit diszkreditálni ebből a vitából.
Nem a tiltás, hanem a megelőzés oldja meg
Vannak olyan, szomorú esetek, amelyek formailag szintén kényelmi abortusznak tűnnek, mégsem ilyen egyértelműek. Amikor például a férfi cipeli el a beavatkozásra a barátnőjét, élettársát, akkor is belekényszerítve az abortuszba, ha a nő nem akarja, az is iszonyú. A lehető legkomolyabban kéne venni az abortuszra jelentkező nők megsegítését (mint pl. ITT és ITT) nemcsak erkölcsi iránymutatást meg ítéletet kell rájuk mondani, hanem segítséget és támogatást kell nekik nyújtani.
Ha tényleg egyértelmű a döntés, hogy nem akarja a babát, akkor is minden jobb a megölésénél – például örökbe lehet adni rögtön a születése után az erre várakozó sok-sok család egyikének. ha pedig úgyis téma a nők lelkének óvása ebben az ügyben, akkor felvethető a másik oldala is.
Miért része az orvosi protokollnak, hogy még a házas nőtől is kötelező megkérdezni, megtartja-e a gyereket? Ez is iszonyú nyomasztó ám annak a fiatalasszonynak, aki számára éppen egy csoda valósul meg.
Végezetül arra is figyelni kell, hogy hiába csökken az abortuszok száma minden korosztályban, a csökkenés a 15-19 év köztiek körében a legkisebb, de a 20-29 év köztiek körében is lassú. Valódi nemi felvilágosításra van szükségük a lányoknak és a fiúknak, erről kéne sokat beszélni a nemi érésben lévő gyerekeknek, a felelősségre kéne megtanítani őket, nem pedig a különféle fiktív genderidentitásokkal tömni a fejüket már néhány évesen mesekönyvekben meg rajzfilmekben.
A gyermeknek különös védelemre és gondozásra van szüksége, nevezetesen megfelelő jogi védelemre születése előtt és születése után.(ENSZ, Gyermek Jogairól Szóló Nyilatkozat, 1959)
