Pesti Srácok

"Feri" tanmesével indította a napot – Bár ne tette volna...

"Feri" tanmesével indította a napot – Bár ne tette volna...

Ismét nem bírta ki Gyurcsány Ferenc, hogy ne kommentálja Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádiós interjúját. A Demokratikus Koalíció elnöke – aki megmagyarázhatatlan módon még mindig képes politikai szerepvállalásra azok után, amit a magyarok ellen tett kormányzása alatt – a közösségi oldalán posztolta magvasnak nem igazán jellemezhető gondolatait. Ezúttal farkas, róka és nyuszi szerepel Feri tanmeséjében, ahol a csúnyagonoszZorbán ravasz, mint a róka, vagyis mégsem, mert álnok és hazug, mint a farkas. Mert ebben a kurvaországban már csak "ez jutott". Persze lehetne ez másként is, de ehhez tenni kell. (Azt azonban nem sikerült kifejtenie, hogy pontosan mit is ért ez alatt, bár vélelmezhetően azt, hogy csúnyogonoszZorbánt meg kell buktatni és egy olyan vezetőt kell megválasztani helyére, aki sokkal zseniálisabb – itt nyilván magára gondolna.)

Nos, ha esetleg valaki úgy járt volna, mint ezen sorok szerzője és a nagy demokrata éppen letiltotta volna Facebook-oldaláról, szó szerint idézzük Feri rendkívüli bejegyzését, ami ékes példája annak, mennyire nem érti, mit is szolgál az ársapka. (Itt halkan jegyeznénk meg, hogy még belegondolni is iszonyat abba, mi lenne, ha a baloldal lenne kormányon...)

-írta Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán. A bejegyzésben azt is hozzáteszi:

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az az egykori miniszterelnök, aki a legrosszabb vezetők világranglistáján is előkelő helyen szerepel, ami egyébként nem is meglepő mindazon tények tudatában, amit a magyar emberek a saját bőrükön tapasztaltak meg a Gyurcsány-éra alatt. Mint ismert, az egyik leghíresebb, gazdasági fejlődést kutató közgazdász, William Easterly és szerzőtársa, Steven Pennings 2017-ben jelentették meg azt a kutatást, amely azzal foglalkozik, hogy az országok vezetőinek döntései mennyire járultak hozzá a GDP-növekedéshez – szemlézte az Index korábban. Ebből kiderült: a kutatásban használt három adatbázisból kettőben Gyurcsány Ferenc bekerült a világ legrosszabb vezetői közé, mivel kormányzása alatt átlagosan nagyjából 1–1,5 százalékkal rontotta a gazdasági növekedést évente. Az egyik listán a 18., a másikon a 21. legrosszabb vezetőként szerepelt Dobrevné Dobrev Klára férje, Gy. Ferenc nagykorú személy...

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.