Pesti Srácok

Gyurcsány elszabadult: Orbán Viktort hibbant zsarnoknak nevezte, támogatóit pedig gyáva árulóknak

Gyurcsány elszabadult: Orbán Viktort hibbant zsarnoknak nevezte, támogatóit pedig gyáva árulóknak

Gyurcsány Ferenc ismét Orbán Viktorra gondolva indította a napját. Hétfői posztjában ismét a miniszterelnököt vette célkeresztbe, bejegyzésében pedig azt írta róla, hogy "vagy meghibbant", vagy "zsarnok lett", vagy "fogalma sincs, miről beszél", és mindenképpen el kell távolítani hivatalából. (Aki pedig ezt nem ismeri fel, az ugyanúgy "hibbant, zsarnok", mint az általa szerencsétlennek nevezett miniszterelnök.) Dobrevné férjurának egyébként az szúrt szemet, hogy Orbán Viktor nem csupán erre a ciklusra, hanem további évtizedekre tervezi politikai szerepvállalását.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint el kell távolítani a hivatalából Orbán Viktort, mert "közvetlenül veszélyezteti az államrend demokratizmusát, biztonságát" – minderről közösségi oldalán írt hétfőn.

– fogalmaz Gyurcsány. Ezzel gyakorlatilag közel hárommillió embert sikerült hibbantnak nevezni, azokat, akik a kormánypártra tették le voksukat az áprilisi választáson. A "szemkilövető", vagyis Gy. Ferenc azonban még tudta fokozni a sértegetést azzal, hogy "harcot imitáló menekülőként" jellemezte azokat, akik "ilyen esetben harmadlagos, tizedleges kérdésekre fordítják a figyelmüket és ott kezdenek csatát".

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.